MotoGP: kettős Yamaha-győzelem az asseni szentélyben

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A világbajnokságot vezető Fabio Quartararo győzelmével zárult a Holland Nagydíj. 

Fotó: motorsport.com

Ikonikus helyszínre látogatott a MotoGP mezőnye, hiszen a hollandiai Assenben 1949 és 2019 között minden évben rendeztek világbajnoki futamot. A pénteki és szombati napot Maverick Vinales dominálta, ám a Yamaha pilótája "szokás szerint" elrontotta a rajtot és visszaesett az ötödik helyre, sőt majdnem összeütközött a csapattársával. A startot követően Francesco Bagnaia vette át a vezetést mögötte Fabio Quartararo és Alex Rins haladt. Marc Marquez (aki a múlt héten másfél év után nyert versenyt) az utolsó előtti pozícióból felzárkózott a középmezőnybe. 

Rins remeklése addig tartott, amíg szembe nem találta magát Johann Zarcóval, aki kikényszerítette a sóderágyba a riválisát.  Bagnaia tartani tudta a vezetést az első körökben, harmadszorra viszont már nem volt ellenszere Quartararo ellen. Valentino Rossi versenye alig hét körig tartott, miután az idén szenvedő legenda elesett a mezőny végén csatázva. Vinales mögé Takaaki Nakagami zárkózott fel, aki akkor tudta maga mögé utasítani Bagnaiát, amikor a Ducatis hosszúkörös büntetést kapott és hátrébb szorult. Ő még így is szerencsésebb volt mint csapattársa Jack Miller, aki bukott és nem szerzett pontot Vinales végül sikeresen elment Nakagami mellett, aki a gumik kopása miatt további pozíciókat veszített. A japán pilóta vesszőfutását többek között Joan Mir és Johann Zarco használta ki. 

Fabio Quartararo végül magabiztosan aratta idei negyedik győzelmét csapattársa Maverick Vinales és a címvédő Joan Mir előtt. Johann Zarco egyik negyedik hellyel zárta a hétvégét Miguel Oliveira és Francesco Bagnaia előtt. Marc Marquez remek versenyzéssel, annak köszönhetően, hogy az utolsó körben megelőzte Aleix Espargarot hetedik lett, míg a legjobb 10-et Takaaki Nakagami és Pol Espargaro zárták. A pontszerzők közé még Alex Rins, Brad Binder, Danilo Petrucci, Alex Marquez és Enea Bastianini fértek be. 

A bajnokságot Quartararo vezeti 156 ponttal a 122 pontos Zarco és a 109 pontos Bagnaia előtt. 

A Moto2-ben Raul Fernandez győzött csapattársa, a bajnokságot vezető Remy Gardner és testvére Augusto Fernandez előtt. A Moto3 versenyét Dennis Foggia vezeti, a tabellán élen álló újonc Pedro Acosta úgy lett negyedik, hogy sokáig az is kérdéses volt, hogy hátrsérülése miatt egyáltalán elindulhat-e a futamon. A MotoE versenyét Eric Granado nyerte a címvédő Jordi Torres és a listavezető Alessandro Zaccone előtt. 

A világbajnokság a hosszú nyári szünet után augusztus 8-án a Stájer Nagydíjjal folytatódik. 

A MotoGP végeredménye:

1 Fabio QUARTARARO Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 40`35.031
2 Maverick VIÑALES Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +2.757
3 Joan MIR Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +5.760
4 Johann ZARCO Pramac Racing Ducati +6.130
5 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM Factory Racing KTM +8.402
6 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo Team Ducati +10.035
7 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda +10.110
8 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +10.346
9 Takaaki NAKAGAMI LCR Honda IDEMITSU Honda +12.225
10 Pol ESPARGARO Repsol Honda Team Honda +18.565
11 Alex RINS Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +21.372
12 Brad BINDER Red Bull KTM Factory Racing KTM +21.676
13 Danilo PETRUCCI Tech 3 KTM Factory Racing KTM +27.783
14 Alex MARQUEZ LCR Honda CASTROL Honda +29.772
15 Enea BASTIANINI Avintia Esponsorama Ducati +32.785
16 Lorenzo SAVADORI Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +37.573
17 Garrett GERLOFF Petronas Yamaha SRT Yamaha +53.213
18 Luca MARINI SKY VR46 Avintia Ducati +1`06.791
Címkék: MotoGP, Motorsport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58860/pics/lead_800x600.jpg
MotoGP,Motorsport

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a La Ligában és az NB I-ben

2020.11.21. 07:30
A Budapest Honvéd otthonába látogat a címvédő Ferencváros, míg az Atlético Madrid a Barcelonát fogadja a szombati napon.

Magyar foci

Közvetítések: visszatér az NB I, rangadót játszik a Paris Saint-Germain

2020.11.20. 07:30
A Kisvárda fogadja a remek formában lévő Paksot az NB I 11. fordulójának nyitómérkőzésén, míg a Paris Saint-Germain az AS Monacohoz látogat a …

Magyar foci

Közvetítések: Magyarország-Szerbia, Török Nagydíj a hét utolsó napján

2020.11.15. 07:30
Folytatódik a Nemzetek Ligája a csütörtökön Eb-pótselejtezőt játszó magyar labdarúgó-válogatott számára, míg a "száguldó …

Külföldi foci

Közvetítések: Manchesterben lép pályára a címvédő Liverpool, rangadók Olaszországban

2020.11.08. 07:30
Az elmúlt idényben az angol élvonal második helyén végző Manchester City a Liverpoolt fogadja.

Külföldi foci

Közvetítések: Dortmund-Bayern München a slágermérkőzés, pályán a kézilabda-válogatott

2020.11.07. 07:30
A szombati napon rendezik meg a német szuper rangadót.

Csapatsportok

Közvetítések: főszerepben a topligák, pályán a Győri Audi ETO KC

2020.11.06. 07:30
Pénteken sem maradunk izgalmak nélkül: élőben nézhetünk többek között motorsport, labdarúgást, dartsot és női kézilabdát is.

Autó-motor

Közvetítések: tovább növelheti futamgyőzelmei számát Lewis Hamilton

2020.11.01. 07:30
A hét zárásaként többek között megtekinthetjük a Forma-1-es Emilia-Romagna-i Nagydíjat, de láthatunk az öt topligából, valamint az NB I-ből is …

Autó-motor

Közvetítések: jön a Portugál Nagydíj, rangadó az NB II-ben

2020.10.25. 07:30
Lewis Hamilton Portugáliában döntheti meg Michael Schumacher rekordját futamgyőzelmekben, míg a Nyíregyháza a Debrecen ellen lép majd pályára vasárnap este.

Magyar foci

Közvetítések: El Clásico, Derbi és több rangadó is a képernyőkön szombaton

2020.10.24. 07:30
A Barcelona elleni BL-csoportkör után a Ferencváros az Újpesttel játszik rangadót a labdarúgó NB I-ben, míg a katalánok a Real Madridot …

Külföldi foci

Közvetítések: beindul a hétvégi nagyüzem, pályán a női labdarúgó-válogatott

2020.10.23. 07:30
A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-csoportmérkőzések után ismét a topligáké a szerep, de a magyar női labdarúgó-válogatottat …