Ligue 1: a PSG-hez igazolt a friss Eb-győztes olasz kapus

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Hivatalos oldalán jelentette be a Paris Saint-Germain, hogy szerződtette az olasz válogatott Európa-bajnok kapusát, Gianluigi Donnarummát. A klub közleménye szerint a két fél 2026 júniusáig szóló szerződést írt alá. 

Fotó: PSG hivatalos oldala

A 22 esztendős futballista az elmúlt idényben 37 bajnokin kapott szerepet, amelyeken csupán 38 gólt kapott, ráadásul 14 találkozón nem tudták bevenni a kapuját. A kapus emellett az elmúlt évadban megkapta az év legjobb kapusa díjat is a Serie A-ban. Az Európa-liga selejtezőjében három találkozón négy, míg a csoportkörben, majd az egyenes kiesés szakaszban nyolc összecsapáson kapott lehetőséget. Az Európa-bajnokságon kiemelt szerepet játszott abban, hogy az olaszok megnyerjék a trófeát.

„Nagyon örülök annak, hogy tagja lehet a PSG-nek. Úgy érzem, készen állok erre az új kihívásra, és tovább fejlődhetek a csapatnál. A klubbel szeretnék mindent megnyerni, amit csak lehet, és örömöt akarok szerezni a szurkolóknak" – nyilatkozta az aláírást követően Gianluigi Donnarumma.

Gianluigi Donnarumma 2013 nyarán került az AC Milan akadémiájátra, majd 2015-ben mutatkozhatótt be a felnőtt csapatban, amelnyél azóta 215 Serie A-mérkőzést játszott le, ráadásul 75 találkozón gólt sem kapott ezek közül.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58927/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,PSG,Ligue 1

További cikkek

Külföldi foci

Arany-kupa: otthon tartották a trófeát az amerikaiak (videó)

2021.08.02. 10:00
A házigazda Egyesült Államok nyerte az Arany-kupát, miután 1-0-ra legyőzte a címvédő Mexikót a döntőben.

Külföldi foci

Labdarúgás: a Lille nyerte a Francia Szuperkupát (videó)

2021.08.01. 22:50
A bajnok Lille 1-0-ra legyőzte a PSG-t a döntőben és így elhódította a Francia Szuperkupát.

Külföldi foci

Olimpiai Híradó: brazil és mexikói győzelem a futballrangadókon - július 22.

2021.07.22. 18:05
Brazília Németországot, míg Mexikó Franciaországot verte könnyedén az olimpiai férfi futballtorna első fordulójában.

Külföldi foci

Tokió 2020: Brazília legyőzte Németországot a játéknap rangadóján (videó)

2021.07.22. 15:40
A címvédő Brazília a triplázó Richarlison vezérletével 4-2-re legyőzte Németországot az olimpiai futballtorna első körének legnagyobb …

Külföldi foci

Tokió 2020: súlyos francia vereséggel indult a férfi futballtorna (videó)

2021.07.22. 12:05
Mexikó 4-1-re legyőzte Franciaországot, Spanyolország viszont nem bírt Egyiptommal a tokiói olimpia férfi futballtornájának első fordulójában.

Külföldi foci

Olimpiai Híradó: holland, svéd és brazil gála a női futballtornán - július 21.

2021.07.21. 21:20
Két sportágban is megkezdődtek a tokiói olimpia küzdelmei. Softballban győztek az éremesélyes japánok és amerikaiak, míg a női …

Külföldi foci

Labdarúgás: Arjen Robben végleg visszavonult

2021.07.15. 13:55
Másodszor és immáron véglegesen visszavonul a labdarúgástól Arjen Robben a PSV, a Bayern München és a holland válogatott egykori labdarúgója.

Külföldi foci

EURO 2020: drámai döntő után Olaszország az Európa-bajnok (videó)

2021.07.11. 23:55
Hihetetlen izgalmakat követően Olaszország nyerte az Európa-bajnokság döntőjét miután 1-1-es döntetlent követően legyőzte Angliát.

Külföldi foci

Copa America: Argentína 1993 után ismét Dél-Amerika legjobbja!

2021.07.11. 05:15
Argentína 1-0-ra legyőzte házigazda és címvédő Brazíliát a Copa America döntőjében és így csaknem három évtized után ismét megnyerte a dél-amerikai …

Külföldi foci

Copa America: Kolumbia az utolsó pillanatban nyerte meg a bronzérmet (videó)

2021.07.10. 07:40
Kolumbia egy véghajrában esett gólnak köszönhetően 3-2-re legyőzte Perut a Copa America bronzmérkőzésén.