Labdarúgás: Arjen Robben végleg visszavonult

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Másodszor és immáron véglegesen visszavonul a labdarúgástól Arjen Robben a PSV, a Bayern München és a holland válogatott egykori labdarúgója. 

Fotó: AFP

Arjen Robben először 2019-ben vonult vissza miután megnyerte karrierje nyolcadik német bajnoki címét is a Bayern Münchennel. Bár voltak ajánlatai azon a nyáron, úgy döntött, hogy befejezi a karrierjét. Elhatározását azonban 2020-ban megváltoztatta és visszatért nevelőegyesületébe a Groningenbe. A holland élvonalban szereplő gárdában azonban sérülések miatt csak hét mérkőzésen tudott pályára lépni, ezért ismét a búcsú mellett döntött. A hírt a Twitteren közölte, bejegyzésében arról írt, hogy nehéz döntést hozott, de végleg felhagy a profi futballal. 

Arjen Robben karrierje során a Groningen mellett megfordult a PSV-ben (2002-2004), a Chelsea-ben (2004-2007), és a Real Madridban (2007-2009), ám legsikeresebb időszakát kétségtelenül a Bayern Münchenben töltötte 2009 és 2019 között. Karrierje során összesen tizenkét alkalommal volt országos bajnok (kétszer a Chelsea-vel, egyszer-egyszer a Reallal és nyolcszor a Bayernnel), 2013-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Dortmund elleni döntőt ő döntötte el, de további két BL-döntőben lépett pályára. A holland válogatottal 2010-ben világbajnoki döntőt játszott, négy évvel később pedig vb-bronzérmes volt.

Bár rengeteget volt sérült, a szakértők és a szurkolók is az elmúlt időszak egyik legjobb játékosának tartják. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58929/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Arjen Robben

További cikkek

Külföldi foci

Vb-selejtezők: ez történt Európában, 12 válogatott még reménykedhet a kijutásban

2021.11.17. 13:05
Tegnap befejeződött a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának csoportköre. Cikkünkben a csoportok …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: már csak 10 afrikai csapat küzd Katarért

2021.11.17. 12:00
Befejeződött az afrikai kontinens selejtezősorozatának második szakasza. Már csak tíz csapat van versenyben amelyek közül öt szerepelhet majd a katari világbajnokságon.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Kanada legyőzte Mexikót és vezeti a csoportot (videó)

2021.11.17. 11:15
Kanada 2-1-re győzött Mexikó ellen a CONCACAF-zóna világbajnoki selejtezősorozatának rangadóján és mivel az Egyesült Államok nem bírt Jamaicával, így …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Argentína egy döntetlennel is kijutott, Uruguay megint kikapott (videó)

2021.11.17. 06:10
Argentína hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott Brazíliával és így kijutott a katari világbajnokságra. Uruguay viszont egyre …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: nem ismétlődött meg a hollandokkal a blamázs, ott vannak Katarban

2021.11.16. 22:45
Hollandia nyolc év után ismét ott lehet a labdarúgó-világbajnokságon, miután 2-0-ra legyőzte Norvégiát. Mivel Finnország kikapott a …

Külföldi foci

Premier League: visszavonul a Newcastle United korszakos játékosa

2021.11.16. 21:15
38 évesen befejezi pályafutását Jonás Gutiérrez a Newcastle United és az argentin válogatott egykori játékosa.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Dél-Korea és Irán is magabiztosan nyert, Ausztrália botlott

2021.11.16. 19:15
Egyetlen meglepetést hozott az ázsiai kontinens világbajnoki selejtezősorozat mai játéknapja: Ausztrália nem bírt Kínával. A csoportelsők vagyis …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Svájc kijutott, Olaszország pótselejtezőre kényszerül (videó)

2021.11.15. 23:05
Olaszország csak 0-0-s döntetlent játszott Észak-Írországban és mivel Svájc 4-0-ra verte Bulgáriát, így az Európa-bajnok …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Szerbia és Spanyolország is hajrágóllal jutott ki (videó)

2021.11.14. 23:00
Spanyolország 1-0-ra verte Svédországot, míg Szerbia 2-1-re nyert Portugáliában, így ez a két válogatott kvalifikálta magát egyenes ágon a 2022-es …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Észak-Macedónia készülhet a pótselejtezőre (videó)

2021.11.14. 20:00
Észak-Macedónia 3-1-re legyőzte Izlandot a világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában és így pótselejtezőt vívhat a világbajnoki szereplésért.