Labdarúgás: Arjen Robben végleg visszavonult

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Másodszor és immáron véglegesen visszavonul a labdarúgástól Arjen Robben a PSV, a Bayern München és a holland válogatott egykori labdarúgója. 

Fotó: AFP

Arjen Robben először 2019-ben vonult vissza miután megnyerte karrierje nyolcadik német bajnoki címét is a Bayern Münchennel. Bár voltak ajánlatai azon a nyáron, úgy döntött, hogy befejezi a karrierjét. Elhatározását azonban 2020-ban megváltoztatta és visszatért nevelőegyesületébe a Groningenbe. A holland élvonalban szereplő gárdában azonban sérülések miatt csak hét mérkőzésen tudott pályára lépni, ezért ismét a búcsú mellett döntött. A hírt a Twitteren közölte, bejegyzésében arról írt, hogy nehéz döntést hozott, de végleg felhagy a profi futballal. 

Arjen Robben karrierje során a Groningen mellett megfordult a PSV-ben (2002-2004), a Chelsea-ben (2004-2007), és a Real Madridban (2007-2009), ám legsikeresebb időszakát kétségtelenül a Bayern Münchenben töltötte 2009 és 2019 között. Karrierje során összesen tizenkét alkalommal volt országos bajnok (kétszer a Chelsea-vel, egyszer-egyszer a Reallal és nyolcszor a Bayernnel), 2013-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Dortmund elleni döntőt ő döntötte el, de további két BL-döntőben lépett pályára. A holland válogatottal 2010-ben világbajnoki döntőt játszott, négy évvel később pedig vb-bronzérmes volt.

Bár rengeteget volt sérült, a szakértők és a szurkolók is az elmúlt időszak egyik legjobb játékosának tartják. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58929/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Arjen Robben

További cikkek

Külföldi foci

Topligák: döntetlen a milánói derbin, a West Ham legyőzte a Liverpoolt (videó)

2021.11.07. 23:00
Az európai topbajnokságok mai mérkőzései közül a Liverpool veresége, az Atlético Madrid drámai hajrában elért döntetlenje illetve a …

Külföldi foci

Topligák: nyert a Juventus, Novothny gólt lőtt Bochumban (videó)

2021.11.06. 23:00
Az RB Leipzig 2-1-re legyőzte a Dortmundot a Bundesliga rangadóján, a Juventus két vesztes mérkőzés után egy utolsóperces góllal nyert a Fiorentina ellen, míg a …

Külföldi foci

Premier League: a City nyerte a városi rangadót, tovább inog a kispad Solskjaer alatt

2021.11.06. 15:35
A Manchester City 2-0-ra győzött az Old Traffordon a Premier League 12. fordulójának városi rangadóján.

Külföldi foci

La Liga: Xavi Hernandez a Barcelona új vezetőedzője - hivatalos

2021.11.06. 12:00
Az FC Barcelona hivatalosan is bejelentette, amit napok óta nemcsak sejteni, de tudni is lehetett vagyis, hogy a jövőben Xavi Hernandez látja el a klub vezetőedzői teendőit.

Külföldi foci

Topligák: korai góllal nyert a Southampton és a Cádiz (videó)

2021.11.05. 23:00
A spanyol és az angol bajnokságban is egy-egy mérkőzést rendeztek a mai napon, mindkét találkozó egy korai találattal dőlt el.

Külföldi foci

Európa-konferencialiga: Antonio Conte győzelemmel debütált a Tottenhamnél (videó)

2021.11.04. 23:55
A Tottenham Hotspur 3-2-re győzött a Vitesse ellen az Európa-konferencialiga csoportkörének negyedik fordulójában a Vitesse ellen és …

Külföldi foci

Európa-liga: négyet lőtt a Napoli, a Lyon az első továbbjutó (videó)

2021.11.04. 23:15
Elsőként az Olympique Lyon jutott tovább a második számú európai kupasorozatban, de a Napoli és a Bayer Leverkusen is nagyot lépett a csoportelsőség …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Szoboszlai mentett pontot, továbbjutott a Liverpool és az Ajax

2021.11.03. 23:05
Az RB Leipzig 2-2-es döntetlent játszott a PSG-vel a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, amelyet követően az Ajax és a …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: nehéz helyzetben a Milan, élre állt a Real Madrid (videó)

2021.11.03. 20:45
Negyedik meccsén is nyeretlen maradt az AC Milan miután döntetlent játszott a Portoval, míg a Real Madrid 2-1-re verte a Sahtar Donyecket a Bajnokok …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: továbbjutott a Juventus és a Bayern München (videó)

2021.11.02. 23:00
A Juventus 4-2-re verte a Zenitet, míg a Bayern München 5-2-re győzte le a Benficát és így mindkét csapat továbbjutott a Bajnokok Ligája csoportkörének …