Forma-1: Hamilton kezdi az élről a sprintfutamot

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Lewis Hamilton nyerte a Brit Nagydíj időmérőjét és így ő kezdheti az első rajtkockából a történelem első Forma-1-es sprintversenyét. 

Fotó: DPI

A megszokottól teljesen eltérő versenyhétvégét rendeznek péntektől vasárnapig az angliai Silverstone-ban, ugyanis az időmérőt ma tartották, a kvalifikáció azonban nem a vasárnapi versenynek, hanem az F1-es történelem első sprintfutamának rajtsorrendjét határozta meg. A mai eseménynek hiába volt kvalifikáció volt a megnevezése a rajtelsőség nem ért pole pozíciót a statisztikák számára. 

A Q1 során nem született igazán nagy meglepetés: Mick Schumacher és Nyikita Mazepin zárult az utolsó két helyen, előlük Nicholas Lattifi indulhat. Az első szakasz során még Kimi Raikkönen és Juki Cunoda fejezte be mai szereplését. 

A második etap során egy kivétellel nem borult a papírforma: a  meglepetést George Russell szállította, aki a hetedik helyen száguldott be a legjobbak közé. A kiesők névsora Fernando Alonso, Pierre Gasly, Esteban Ocon, Antonio Giovinazzi és Lance Stroll. 

A harmadik szakasz során Lewis Hamilton autózta a legjobb időt az első mért körök során, másodszorra azonban megcsúszott és nem tudott javítani. Max Verstappen előtt megadatott a lehetőség, hogy megelőzze a legnagyobb riválisát, ám ő sem tudott tökéletes kört futni és így a címvédő indulhat az élről a sprintversenyen. Valtteri Bottas behozta a Mercedesét a harmadik helyre megelőzve Charles Leclercet és Sergio Perezt. Lando Norris teljesítménye ezúttal a hatodik helyre volt jó, de így is megelőzte csapattársát Daniel Ricciardót. George Russel a nyolcadik rajtkockát szerezte meg holnapra, míg a legjobb 10-et Carlos Sainz és Sebastian Vettel zárta. 

Végeredmény:

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58931/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: rangadón javíthat a Barcelona, Debrecenbe utazik a Fehérvár

2021.10.02. 08:00
Rangadókban bővelkedő szombatnak nézünk elébe: az FC Barcelona az Atlético Madrid ellen javíthat eddigi rossz formáján, míg a Mol Fehérvár a …

Autó-motor

Forma-1: videón a legjobb rádiós üzenetek Szocsiból (videó)

2021.09.28. 12:05
Megérkezett a csapatrádiós válogatás az F1-es Orosz Nagydíj hétvégéjéről, így újraélhetjük az időmérő kaotikus végét, és a futam káoszba fulladó hajráját is.

Autó-motor

IndyCar: Alex Palou az új bajnok!

2021.09.27. 10:20
A spanyol Alex Palou negyedikként végzett az IndyCar Long Beachen rendezett utolsó futamán és így elég pontelőnye maradt ahhoz, hogy ő legyen a sorozat bajnoka.

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert halad az Európa-bajnoki cím felé

2021.09.26. 20:10
Kiss Norbert szombaton és vasárnap is nyert egy futamot a franciaországi Le Mans-ban és tovább növelte előnyét a kamionos Európa-bajnokságban.

Autó-motor

Forma-1: esőkáosz Szocsiban, Hamilton századszor nyert, Norris a körülmények áldozata

2021.09.26. 15:40
Hihetetlen utolsó köröket követően Lewis Hamilton nyerte az Orosz Nagydíjat, a Mercedes brit pilótája 100. futamgyőzelmét …

Egyéni sportok

Forma-1: Hamilton falnak ütközött, Lando Norris először a pole-ban

2021.09.25. 15:10
Óriási meglepetésre Lando Norris szerezte meg az első rajtkockát az Orosz Nagydíjon. Lewis Hamilton egy hiba miatt negyedikként indulhat, míg Max Verstappen …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen ütközött Hamiltonnal, Ricciardo három év után nyert

2021.09.12. 16:40
Kettős McLaren győzelem született az Olasz Nagydíjon, Daniel Ricciardo pedig három év után nyert ismét versenyt. A világbajnoki címért küzdő Max …

Autó-motor

Forma-1: Bottas nyerte a sprintkvalifikációt de Verstappen indul az élről Monzában

2021.09.11. 17:15
Hiába ért célba elsőként Valtteri Bottas a monzai sprintkvalifikáción, a finn pilóta büntetései miatt Max Verstappen kezdheti meg az …

Autó-motor

Forma-1: Bottas a sprintkvalifikációt az élről, a futamot a mezőny végéről kezdi

2021.09.10. 21:00
Valtteri Bottas szerezte meg az első helyet az Olasz Nagydíj időmérő edzésén és így ő kezdheti meg az élről a …

Autó-motor

Forma-1: Alexander Albon a Williams színeiben tér vissza a rajtrácsra

2021.09.08. 14:40
Hivatalosan is bejelentette 2022-es pilótafelállását a Williams, a legendás csapatnál Nicholas Latifi mellett a George Russellt váltó Alexander Albin versenyez a …