NBA: a Milwaukee került közelebb a végső győzelemhez (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Milwaukee Bucks 123-119-re győzött a Phoenix Suns otthonában az NBA döntőjének ötödik mérkőzésén és így egyetlen győzelemre került története második bajnoki címétől. 

Fotó: AP

Phoenix Suns-Milwaukee Bucks 119-123

Négy mérkőzés után mondhatni meccsnullról folytatódott az NBA döntője, miután valamennyi találkozón hazai győzelem született. Az ötödik összecsapás helyszíne Phoenix volt, így a Sunsnak létfontosságú volt, hogy tartsa a pályaelőnyét. Az első negyed abszolút hazai dominanciát hozott, az arizonaiak 21-16-ot követően valósággal állva hagyták ellenfelüket és tizenhatpontos előnyt építettek ki a játékrész végére (37-21). A második negyed során a Bucks alig néhány perc alatt ledolgozta a lemaradását sőt a vezetést is átvette ám a nagyszünet 61-61-es állásról kezdődött. Fordulás után a Milwaukee jött lendületbe, a vendégcsapat végig előnyben kosárlabdázott a különbség pedig ellentétes irányba is átlépte a tíz pontot. Az utolsó tizenkét perc 90-100-as eredményről kezdődött és úgy tűnt, hogy a Bucks könnyedén húzza be a találkozót. A Phoenix aztán Chris Paul és Devin Booker vezérletével visszajött a meccsbe, a különbség pedig három, sőt egy pontra olvadt az utolsó percekben. A hazaiaknak még a vezetés átvételére is volt lehetőségük Jrue Holiday kihagyott dobását követően, de Devin Booker eladta a labdát és a sikeres büntetőknek köszönhetően  Milwaukee végül megnyerte a mérkőzést. 

Giannis Antetokounmpo ezúttal 32 pontot és 9 lepattanót tett hozzá csapata teljesítményéhez, Kris Middleton 29 pontig jutott, míg Jrue Holiday dupla-duplázott (27 pont, 13 lepattanó). A vendégek részéről ki kell még emelni Pat Connaughton 14 pontját is a jó teljesítmények közül. 

A hazaiaknál Devin Booker 40 pontja sokat nyomott a latba, ám a Phoenix ifjú sztárjának eladott labdája visszafordíthatatlan volt csapata számára a véghajrában. Chris Paul 21 ponttal és 11 lepattanóval igyekezett felhozni a csapatát, míg DeAndre Ayton ezúttal 20 pontig és 10 lepattanóig jutott. 

A Milwaukee Bucks győzelmének köszönhetően 3-2-re vezet a párharcban, vagyis egy győzelemre került a bajnokság megnyerésétől. A hatodik meccset szerda hajnalban Milwaukee-ban rendezik. 

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58934/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: a Miami Heat lesz a Los Angeles Lakers ellenfele a fináléban

2020.09.28. 08:20
Hiába jutott be a legutóbbi négy szezonban háromszor is a keleti konferencia döntőjébe a Boston Celtics, ezúttal sem játszhat nagydöntőt.

Amerika

NBA: 2010 után ismét döntős a Los Angeles Lakers

2020.09.27. 08:15
LeBron James domináns teljesítménnyel juttatta döntőbe a kaliforniai alakulatot, amely összességében ligarekordot jelentő 32. NBA-fináléjára készülhet.

Csapatsportok

Közvetítések: brutális vasárnapi választék

2020.09.27. 07:30
Megkezdi a szezont a Barcelona labdarúgó-csapata, megkoronázzák a férfi vízilabda Magyar Kupa királyát, indul a Roland Garros, Oroszországban köröz a Forma-1 mezőnye.

Amerika

NBA: életben tartotta esélyeit a Boston Celtics

2020.09.26. 08:50
Magabiztos győzelemmel szépített összesítésben a Boston Celtics a Miami Heat ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga elődöntőjében.

Amerika

NBA: egy győzelemre a nagydöntőtől a Lakers (videó)

2020.09.25. 09:25
A Los Angeles Lakers legyőzte a Denver Nuggets csapatát az NBA Nyugati főcsoportjának döntőjében, így 3-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

Csapatsportok

Reggeltől estig nézhetünk sportműsort a tévében

2020.09.25. 07:30
Technikai sportok két- és négy keréken, tenisz, kajak-kenu, kerékpár, sznúker, a nap végén pedig jönnek a labdajátékok, futsal, labdarúgás, kosárlabda és jégkorong a programban.

Amerika

NBA: egy lépésre került a döntőtől a Miami Heat

2020.09.24. 11:25
Hárompontos győzelmével egy lépésre került a döntőtől a Miami Heat a Boston Celtics ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásának elődöntőjében.

Amerika

NBA: szépített a Denver Nuggets (videó)

2020.09.23. 09:25
A Denver Nuggets 114-106-ra győzött a Los Angeles Lakers ellen és így szépített a Nyugati főcsoport döntőjében.

Csapatsportok

Kosárlabda: Hanga Ádámot rangos posztot kapott az Euroligában

2020.09.22. 16:10
A magyar férfi kosárlabda-válogatott klasszisát beválasztották az Euroliga játékos-szakszervezetének vezetőségébe.

Külföldi foci

Közvetítések: pályán a Red Bull Salzburg, előnyt szerezhet a Gyöngyös

2020.09.22. 07:30
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató osztrák együttes a Maccabi Tel-Aviv otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája-selejtezőjének playoffjában, …