Mégsem lesz olimpia? – az utolsó pillanatban fújhatják le a játékokat

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A szervezőbizottság nem tartja kizártnak, hogy az utolsó pillanatban lemondják a tokiói olimpiát – derült ki az illetékesek keddi sajtótájékoztatóján.

Fotó: ABC News

A legfrisebb adatok szerint már 67 fő produkált pozitív koronavírustesztet Tokióban, miután az elmúlt 24 órában újabb kilenc esetet regisztráltak. A növekvő számok miatt Muto Tosiro elmondta, folyamatosan figyelik a számokat, egyeztetnek a szervezőkkel, így nem lehetetlennek, hogy az utolsó pillanatban lemondják a játékokat. „Nem tudjuk megjósolni mi történik majd a számokkal. Folytatjuk a megbeszéléseket, ha továbbra is emelkedést tapasztalunk" – fogalmazott a szakember.

A japánok delegáiójának vezetője, Fukuji Cujosi szerint elképzelhetetlen az, hogy ne tartsák meg a játékokat annak ellenére, hogy ő is aggódik az esetek miatt. „Be kell látnunk, hogy a megbetegedések száma nem csökken, ugyanakkor már nem tehetjük meg, hogy nem vagyunk tekintettel azokra, akik rengeteget dolgoztak ezért. A versenyzőink is mindent bele fognak adni, hogy a teljesítményükkel is köszönetet mondhassanak. Többféle véleményről tudunk az olimpiával kapcsolatban, mindegyiket ismerjük. Meghallgatjuk és tiszteletben tartjuk ezeket, ugyanakkor nekünk, azaz a japán küldöttségnek az a feladatunk, hogy olyan környezetet teremtsünk a sportolók számára, hogy ők csakis a versenyzésre koncentrálhassanak." Cujosi hozzátette, az olimpiai faluban továbbra is nagyon szigorú előírások vannak, naponta tesztelnek mindenkit, a testhőmérsékletet is rendszeresen mérik és a távolságtartásra is fokozottan figyelnek. Azt is elmondta, hogy súlyos esetről nincs tudomásuk.

A tokiói olimpiát eredetileg 2020 nyarán rendezték volna meg, de a koronavírus-járvány miatt hosszú gondolkozást követően végül 2021 nyarára halasztották. A játékok ennek ellenére csak szigorú előírások mellett, zárt kapuk mellett valósulhat meg, amely július 23-án, pénteken kezdődik és augusztus 8-ig tart.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58939/pics/lead_800x600.jpg
Tokió 2020,koronavírus

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: Eliud Kipchoge történelmi elitklub tagja lett

2021.08.08. 03:10
A kenyai Eliud Kipchoge a történelem harmadik futójaként megvédte címét férfi maratonfutásban.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: triplázó kajakoslányok, megtört a vízilabdaátok - augusztus 7.

2021.08.07. 19:40
Az olimpia tizenötödik versenynapján sorozatban harmadszor is magyar egység nyerte a női kajaknégyesek döntőjét, a női …

Csapatsportok

Tokió 2020: óriási meglepetés röplabdában, Franciaország az olimpiai bajnok

2021.08.07. 16:50
Fantasztikus finálét követően Franciaország nyerte a férfiak röplabdatornáját miután a döntőben 3:2-re legyőzte az Orosz Olimpiai Csapatot.

Külföldi foci

Tokió 2020: hosszabbítás után védték meg címüket a brazil labdarúgók

2021.08.07. 16:10
A címvédő Brazília nyerte az olimpia férfi labdarúgótornáját, miután hosszabbítást követően 2-1-re legyőzte Spanyolországot.

Csapatsportok

Tokió 2020: Franciaország legyőzte Dániát és visszafoglalta a trónját

2021.08.07. 15:45
A francia válogatott nyerte a férfi kézilabdatorna döntőjét miután 25-23-ra legyőzte a címvédő Dániát a tokiói olimpia döntőjében.

Egyéni sportok

Tokió 2020: olimpiai csúcs 1500-on, Hassan duplázott, Felix hetedik aranyérme

2021.08.07. 15:10
Fantasztikus döntőkkel zárultak az atlétikai pályaversenyek Tokióban: Sifan Hassan megnyerte második aranyérmét is, megdőlt az 1500 méter …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Muszukajev Iszmail ötödik helyen végzett

2021.08.07. 12:55
A Magyarországot képviselő orosz születésű Muszukajev Iszmail elveszítette a bronzmérkőzést és így az ötödik helyen végzett a szabadfogású birkózók 65 kilós súlycsoportjában.

Egyéni sportok

Tokió 2020: hatodik helyen végzett az öttusázó Marosi Ádám

2021.08.07. 12:45
Marosi Ádám egy jól sikerült utolsó számnak köszönhetően a hatodik helyen zárta a férfi öttusázók versenyét a tokiói olimpián.

Csapatsportok

Tokió 2020: magabiztos győzelemmel triplázott az amerikai női vízilabdacsapat

2021.08.07. 11:10
Az amerikai női vízilabda-válogatott ismét megvédte címét miután a döntőben 14-5-re legyőzte Spanyolországot.

Egyéni sportok

Tokió 2020: történelmi győzelem toronyugrásban

2021.08.07. 09:25
A kínai Csao Jüan győzelmével ért véget a férfi toronyugrók versenye és így felállított egy nem mindennapi rekordot.