Olimpiai Híradó: holland, svéd és brazil gála a női futballtornán - július 21.

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Két sportágban is megkezdődtek a tokiói olimpia küzdelmei. Softballban győztek az éremesélyes japánok és amerikaiak, míg a női futballtornán több csapat is meggyőző különbséggel nyerte első mérkőzését.

Gólzáporos, rekordokban gazdag nyitány a hölgyeknél

Fotó: Getty Images

Összesen 12 csapat küzd a női futballtornán a végső győzelemért összesen három csoportban, ma valamennyi gárda pályára lépett. A legnagyobb várakozás a négyszeres győztes Egyesült Államok és a vb-bronzérmes Svédország mérkőzését előzte meg. A skandinávok némi meglepetésre sokkal jobban futballoztak vetélytársuknál és a duplázó Stina Blackstenius vezérletével 3-0-s győzelmet arattak. Szintén könnyed győzelmet arattak a brazil hölgyek, akik Kínát múlták felül 5-0-ra, miután az ázsiai csapat több helyzetet is kihagyott 2-0-s brazil vezetésnél. A dél-amerikaiaknál pályára lépő Formiga azzal került be a rekordok könyvébe, hogy a hetedik olimpiáján is játszott, míg a duplázó Marta az első olyan labdarúgónő lett, aki egymást követő öt olimpián szerzett gólt. A házigazda japánok megszenvedtek Kanadával, de végül 1-1-es döntetlennel nyitották az olimpiát. 

Először kvalifikálta magát a brit női válogatott egy olyan tornára, amelyet nem az Egyesült Királyságban rendeznek. A vb-elődöntős angol csapatra épülő gárda 2-0-ra győzött Chile ellen Ellen White duplájával. A Manchester City csatára a második találatát ollózva szerezte. Hollandia a várakozásoknak megfelelően magabiztosan verte az óriási hibákat vétő Zambiát, a 10-3-as végeredmény rekordnak számít, mivel soha nem esett ennyi gól női olimpiai futballmeccsen.  Vivien Miedema négyszer volt eredményes a győztes csapatban, míg az afrikaiak legjobbja Barbra Banda mesterhármasig jutott. A nap utolsó meccsén Ausztrália 2-1-re győzte le Új-Zélandot. 

Egyszeri visszatérés

Fotó: AP

2008 után tért vissza az olimpiai programba a Japánban roppant népszerűnek számító baseball és softball, ám a két sportág a tervek szerint 2024-bem már nem kerül műsorra. A softball-tornán hat női csapat küzd a végső győzelemért. Az olimpia első eseménye a Japán-Ausztrália softball-mérkőzés volt Fukusimában (szimbolikus helyszín a tíz évvel ezelőtti reaktorkatasztrófa után). A találkozón az ausztrálok szerezték meg a vezetést, majd a Pekingben diadalmaskodó házigazdák fordítottak és könnyed 8-1-s győzelmet arattak. A három olimpiát megnyerő Egyesült Államok 2-0-ra múlta felül az Európa-bajnok Olaszországot, míg Kanada 4-0-ra verte Mexikót. 

Sportdiplomácia

A NOB 132, kongresszusán eldőlt, hogy egyedüli pályázóként Brisbane nyerte a jogot a 2032-es nyári olimpia megrendezésére. Ausztrália 1956 és 2000 után láthatja ismét vendégül a világ legnagyobb sporteseményét. Megválasztották a nemzetközi bizottság új alelnökét is az arubai Nicole Hoevertsz személyében, a korábbi szinkronúszó az amerikai Anita DeFrantzet váltja tisztségében.

Eldőlt továbbá az is, hogy a kick-box, a cheerleading (az akrobatika és a tánc keveréke), a muaythai  thai boksz),  szambó (orosz katonai birkózás), a curlinghez hasonló icestocksport és a lacrosse is bekerül a teljes jogú olimpiai sportágak közé, vagyis akár ezek a sportok is szerepelhetnek majd valamelyik nyári olimpia műsorán. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58946/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,MOB,baseball,olimpia

További cikkek

Külföldi foci

Élő sportközvetítések: Elmaradt mérkőzések a Premier League-ben, hokimeccs a finnek ellen

2016.05.11. 07:30
Az eddig veretlen finnek ellen küzdünk meg a hoki vb-n, Liverpool-Chelsea összecsapás a Premier League-ben.

Külföldi foci

PL: A West Ham legyőzte a MU-t a stadionbúcsúztatón (videó)

2016.05.10. 23:25
A West Ham hátrányból tudta legyőzni a Manchester Unitedet, így Van Gaal csapata könnyen lecsúszhat a Bajnokok Ligájáról.

Külföldi foci

Lemondott Michel Platini!

2016.05.09. 14:05
Bejelentette lemondását Michel Platini az UEFA elnöki posztjáról.

Külföldi foci

Serie A: Luca Toni góllal búcsúzott az aktív labdarúgástól (videó)

2016.05.08. 22:40
A Juventus vereséget szenvedett a sereghajtó Hellas Veronától, a bajnok csapatnak a visszavonuló Luca Toni is betalált.

Külföldi foci

PL: Versenyben az Arsenal a második helyért

2016.05.08. 19:15
Az Arsenal 2-2-es döntetlent ért el a Manchester City otthonában, de mivel a Tottenham vereséget szenvedett, így már csak két pont a különbség a két észak-londoni klub között.

Külföldi foci

La Liga: Kiesett az Atletico a bajnoki címért folytatott hajszából

2016.05.08. 18:50
Az Atletico Madrid az utolsó helyezett Levante csapatától szenvedett vereséget, a Barca és a Real is hozta a hazai meccsét.

Külföldi foci

Leicester City: Bajnokhoz méltó gálaelőadás

2016.05.07. 20:25
Utolsó hazai mérkőzésén is parádézott a bajnok Leicester.

Külföldi foci

PL: Komoly lépést tett a Sunderland a bennmaradás felé

2016.05.07. 17:55
Sam Allerdyce csapatának sikerült megvernie a Chelsea-t, így egyre biztosabb a bennmaradása a Premier League-ben.

Külföldi foci

Bundesliga: Bajnok a Bayern München

2016.05.07. 17:20
Zsinórban negyedik alkalommal nyeri meg a Bayern a német bajnokságot, a Hertha ismét kikapott, már csak a hatodik helyen áll Dárdai csapata.

Külföldi foci

La Liga: folytatódik a harc az aranyéremért

2016.05.07. 08:50
Hatalmas csata a dobogós helyezésekért Angliában, Spanyolországban és Olaszországban is.