Európa-konferencialiga: súlyos vereséget szenvedett és nehéz helyzetben a Puskás Akadémia

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Puskás Akadémia 3-0-s vereséget szenvedett Lettországban a harmadik számú európai kupasorozat második selejtezőkörében és így nehéz helyzetből várhatja a visszavágót. 

Fotó: facebook.com/PFLAhu

Története első megnyert európai kupapárharcát követően Lettországban lépett pályára a magyar bajnoki ezüstérmes. A szakértők úgy véltéj, hogy hasonlóan az Inter Turku elleni 2x90 perchez ezúttal is a felcsúti csapat a továbbjutás esélyese. Esélyek ide vagy oda a meccs egy valóságos hidegzuhannyal indult magyar szempontból, mivel a hazaiak nyolc perc után vezetést szereztek Lemajics fejes góljával. Tíz perccel később Freisenbichler is bevette Tóth Balázs kapuját, majd a 24. percben a magyar hálóőr a Spandler szabálytalanságát követően megítélt tizenegyessel szemben is tehetetlen volt. 

Az első 25 percben bekapott gólok sokkolóan hatottak a vendégcsapatra és az első felcsúti helyzetre 38 percet kellett várni, ám Cerniauskas kapus  védte Kiss Tamás lövését, majd a felcsúti szögletek után sem tudtak változtatni a vendégek az eredményen. A második félidőben Tóth hibája után hagytak kihasználatlanul egy helyzetet, valamint a hazaiak fegyelmezetten védekeztek, így a Puskás Akadémiának nem jött össze a szépítés. A párharc visszavágóját jövő héten rendezik. 

FK Rigas FS (lett)–Puskás Akadémia 3–0 
Jurmala,  Slokas Stadion, 120 néző, Vezeti: Kikacseisvili (Gaiszonia, Elikasvili) – grúzok
FK Rigas FS: Cerniauskas – Savalnieks, Jagodinskis, Lipuscek, Sorokins – Simkovic (Micevszki, 78.), Strumia, Sarics – Freisenbichler (Kouadio, 64.), Lemajics (Stuglis, 89.), Deocleciano (Rakels, 78.)
Puskás Akadémia: 
Tóth B. – Nagy Zs (Puljic 54.)., Stronati, Joao Nunes, Spandler – Slagveer, Van Nieff – Komáromi (Baluta, a szünetben), Plsek, Kiss T. (Deutsch a szünetben) – Corbu. 
Gólszerző: Lemajics (8., 24. – a másodikat 11-esből), Freisenbichler (18.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58950/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Puskás Akadémia FC,Európa Konferencialiga

További cikkek

Magyar foci

NB I: kétszeres El-győztes, vb-bronzérmes játékost szerződtetett a Ferencváros

2021.09.18. 12:20
A Ferencváros bejelentette, hogy leigazolta Marko Marint, aki karrierje során kétszer volt tagja Európa-liga-győztes csapatnak, valamint …

Külföldi foci

Európa-konferencialiga: fölényesen nyert a Roma (videó)

2021.09.16. 23:40
Az AS Roma 5-1-re győzött a CSZKA Szófia ellen, míg a Tottenham döntetlent játszott a Rennes elleni rangadón az Európa-konferencialiga történetének első játéknapján.

Magyar foci

Európa-liga: vezetett, de kikapott a Ferencváros Németországban

2021.09.16. 20:40
A magyar bajnok Ferencváros hiába vezetett a Bayer Leverkusen ellen, végül 2-1-re kikapott a német bajnokság élcsapatától az Európa-liga első csoportfordulójában.

Magyar foci

Vb-selejtezők: legyőzte Andorrát a magyar válogatott

2021.09.08. 22:40
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Andorrát a világbajnoki selejtezők mai játéknapján.

Magyar foci

Vb-selejtezők: elúsztak az álmok? – Magyarország kikapott Albániában

2021.09.05. 19:55
Az angolok után az albánok is legyőzték a magyar válogatottat a 2022-es világbajnoki selejtezőkön, miután a két csapat mérkőzését 1–0-ra megnyerte …

Magyar foci

Minifutball: ismét magyar csapat nyerte a Bajnokok Ligáját!

2021.09.05. 17:15
A magyar Mad Dogs megvédte címét a minifutball Bajnokok Ligája sorozatában, miután szétlövést követően megnyerte a sorozat döntőjét Riminiben.

Magyar foci

Szalai Ádám koronavírus-tesztje pozitív lett

2021.09.04. 12:20
Szalai Ádám, a válogatott csapatkapitánya koronavírusos, ezért nem léphet pályára vasárnap az Albánia elleni vb-selejtezőn.

Magyar foci

Vb-selejtező: négyet lőtt Budapesten az Eb-döntős (videó)

2021.09.02. 22:50
A magyar labdarúgó-válogatott egy félidőn keresztül tartotta az angol válogatott ellen a 0-0-s eredményt, ám az Eb-döntős csapat a második félidőben négyszer is bevette …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hátrányból nyert a Ferencváros, továbbra is nyeretlen az Újpest

2021.08.30. 11:10
Magabiztos győzelmet aratott a Debreceni VSC ellen a címvédő Ferencváros, míg az Újpest ezúttal Pakson kapott ki a labdarúgó NB I …

Magyar foci

Európa-liga: nehéz ellenfeleket kapott a Ferencváros

2021.08.27. 13:05
Az Európa-ligában szereplő magyar bajnok Ferencváros a Betissel, a Leverkusennel és a Celticcel csap össze a második számú európai kupasorozat csoportkörében.