Olimpiai Híradó: lobog a láng, megvan az első rekord, bemutatkoztak a magyarok - július 23.

sportfaktor.hu

Két magyar sportoló is bemutatkozott Tokióban, majd hivatalosan magyar idő szerint késő délután elkezdődött el a XXXII. nyári olimpiai játékok. 

Fotó: AFP

Fellobbant a láng

Magyar idő szerint 13 órakor kezdődött el a 32. XXXII. nyári olimpiai játékok nyitóünnepsége. A nézőtéren csak az adott országok olimpiai bizottságainak képviselői valamint közjogi méltóságok foglaltak helyet. A protokolláris események (az olimpiai zászló behozatala illetve a rendező ország himnuszának elhangzása) után kezdődhetett meg a bevonulás. A résztvevő 205 ország valamint az olimpiai zászló alatt versenyző sportolók a japán abc-szerinti sorrendben vonultak be a küzdőtérre. Magyarország 143. országként érkezett meg a stadionba a zászlóvivő Cseh László és Mohamed Aida vezérletével. Az idei megnyitó különlegessége az volt, hogy az országok zászlóját egy-egy férfi illetve női sportoló vitte közösen. Utolsóként a következő két olimpiát rendező Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok, majd Japán vonult be. 

Fotó: AFP

A bevonulást és egy rövid zenés műsor során bemutatták az olimpiai játékok új szlogenjét amely a tradicionális mottó lett kiegészítve "Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben, Együtt." Nyitóbeszédében a szervezőbizottság elnöke Hasimoto Szeiko és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke Thomas Bach is a sport fontosságát hangsúlyozta a jelenlegi nehéz időkben, illetve a sportolókat toleráns, doppingmentes versenyzésre szólította fel a sportolókat. A beszédek után Naruhito, Japán császára hivatalosan megnyitotta az olimpiai játékokat. Ezután az olimpiai himnusz hangjaira felvonták az olimpiai zászlót. 

Az olimpiai sportágak bemutatása és egy tradicionális japán műsort követően kezdődött meg a procedúra, amely során különböző generációk sportolói futottak az olimpiai lánggal. A lángot végül magyar idő szerint 16 óra 47 perckor Naomi Oszaka, négyszeres Grand Slam-győztes japán teniszezőnő gyújtotta meg. 

Ezzel a momentummal hivatalosan is kezdetét vette a tokiói olimpia. 

Debütált a magyar csapat

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A mai napon összesen két magyar sportoló kezdte meg olimpiai szereplését: Pétervári-Molnár Bendegúz evezésben, míg Balogh Mátyás íjászatban szerepelt. 
Pétervári-Molnár Bendegúz továbbjutott az egypárevezősök első előfutamában volt érdekelt a tokiói olimpia nyitónapján. Ellenfelei között volt egy-egy brazil, iraki, kuvaiti, cseh és norvég sportoló, akik közül utóbbi, Kjetil Borch Rio de Janeiróban bronzérmet szerzett kétpárban, valamint kétszeres világbajnok.A verseny során a magyar evezős 500 méternél és 1000-nél is a harmadik helyen haladt, majd azbutolsó szakaszra beerősített és megelőzte brazil vetélytársát, Luca Verthein Ferreirát és megszerezte a s második helyet. Az egyetlen magyar evezős hétfőn a negyeddöntőben száll legközelebb vízre. 
Balogh Mátyás a 61. helyen végzett a férfi íjászok rangsorolóján. A magyar íjász 632 körös teljesítmennyel zárt a 61. helyen az íjászok rangsorolóján, így az egyenes kieséses szakaszban, a 32 közé jutásért az olimpiai és világbajnok dél-koreai Kim Vu Dzsinnel találkozik majd, aki 680 körrel zárt. Az első fordulóra kedden kerül sor. 

Megvan az első olimpiai csúcs Tokióban!

Fotó: Getty Images

Rögtön a mai első versenyszámban új olimpiai csúcs született A női íjászok rangsorolóversenyében a dél-koreai An San 680 pontot lőtt a lehetséges 720-ból, hetvenkét lövés alatt. A húsz éves hölgy ezzel megdöntötte az 1996 óta fennálló olimpiai rekordot, ami 673 pont volt. A rangsoroló első négy helyezettje a korábbi csúcs felett teljesített.

Összeállította: Szabó Róbert és Kálovics Tibor

Címkék: MOB, Tokió 2020, NOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58952/pics/lead_800x600.jpg
MOB,Tokió 2020,NOB

További cikkek

Egyéni sportok

Peking 2022: dupla pontszerzés a Liu-fivérektől

2022.02.09. 14:40
Liu Shaoang negyedikként, Liu Shaolin Sándor hatodik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres döntőjében a pekingi téli olimpián.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: örülhetünk egy bronznak, de gyászolhatunk egy aranyat - február 7.

2022.02.07. 16:45
Hiába rendeztek számos nagyszerű döntőt a harmadik versenynapon és szerzett Liu Shaoang bronzérmet, Liu Shaolin Sándor kizárása …

Egyéni sportok

Peking 2022: Liu Shaoang bronzérmes, Liu Shaolin Sándort az élről zárták ki

2022.02.07. 14:25
Hiába tűnt úgy, hogy Liu Shaolin Sándor aranyérmet szerez 1000 méteren, a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázót megbüntették és így nem …

Egyéni sportok

Peking 2022: Beat Feuz olimpiai győzelemmel koronázta meg pályafutását

2022.02.07. 06:50
A legnagyobb esélyesként elkönyvelt Beat Feuz győzelmével zárult a férfi alpesisízők lesiklása a pekingi téli olimpián.

Egyéni sportok

Peking 2022: orosz aranyéremmel zárult a műkorcsolyázók csapatversenye

2022.02.07. 06:00
Az orosz csapat győzött az amerikaiak illetve japánok előtt műkorcsolyázók csapatversenyében a pekingi téli olimpián.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: veterán győztes szánkóban, Új-Zéland első aranyérme - február 6.

2022.02.06. 16:00
Az időjárás miatt elhalasztották a férfiak lesiklását, de így is emlékezetes döntőket rendeztek a pekingi téli olimpia …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: egy magyar érem mind felett! - február 5.

2022.02.05. 15:55
A pekingi téli olimpia első hivatalos versenynapján a magyar bronzérem mellett is történtek érdekes események. Norvég sífutó nyerte a játékok első aranyérmét, valamint …

Egyéni sportok

Peking 2022: bronzérmes a magyar vegyesváltó!

2022.02.05. 14:35
Egy ütközés utáni kizárás miatt bronzérmet szerzett a Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor (illetve a negyeddöntőben versenyző Krueger John-Henry) összeállítású …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: hivatalosan is elkezdődött a pekingi téli olimpia! - február 4.

2022.02.04. 15:35
Helyi idő szerint délelőtt még versenyeztek a sportolók a kínai fővárosban, majd a megnyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődött a …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Liu Shaoang edzésben, megvannak a magyar zászlóvivők - február 3.

2022.02.03. 16:30
Eldőlt, hogy kik viszik a magyar zászlót a pekingi téli olimpia nyitóünnepségén, Liu Shaoang pedig már a társaival …