Olimpiai Híradó: Siklósi Gergely fényesen csillogó ezüstje, magyar pontok - július 25.

sportfaktor.hu

Siklósi Gergely ezüstérme mellett további öt magyar sportoló szerzett olimpiai pontot a második versenynapon. 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az ezüst is szépen csillog!

Siklósi Gergely szerezte a mai nap egyetlen magyar érmét. A férfi párbajtőrözők mezőnyében szereplő világbajnok egész nap kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A kínai Dongot 15-9-re, a marokkói Elkordot (némileg nehezen) 15-13-ra verte az első két körben, majd a negyeddöntőben az olimpiai bajnok dél-koreai Park Sangyoung ellen is győztes asszót vívott (15-12) és így bejutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben 15-10-re múlta felül az olasz Andrea Santarellit és esélyesként várta a  Romain Cannone elleni finálét. A fináléban azonban hiába helytállt honfitársunk, végül 15-10-re kikapott francia vetélytársától és így ezüstérmet szerzett alig 23 évesen. 

Gyűjtik a pontokat a magyar sportolók

Verrasztó Dávid élete első olimpiai döntőjét úszta 400 méteres vegyesúszásban. A korábbi Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes magyar úszó 350 méterig a harmadik helyen haladt, ám hiába küzdött lehajrázták és így a negyedik helyet szerezte meg. 

Hosszú Katinka 400 vegyesen címvédőként várta a döntő rajtját, ám a tegnapi úszása már mutatta, hogy nincs teljesen csúcsformában. A háromszoros olimpiai bajnok legenda az első hosszt követően még vezetett, majd végig harcban volt az érmekért. Végül őt is az utolsó 50 méteren előzték meg és így ötödik lett. A döntő másik magyar versenyzője, a fiatal Mihályvári-Farkas Viktória szép versenyzéssel a hatodik lett. 

Fotó: MTI

A sportlövő Péni István a légpuskások 10 méteres versenyszámában számított éremesélyesnek és a hetedik helyen be is jutott a döntőbe. A fináléban stabilan lőtt, teljesítménye ötödik helyet jelentett a számára. Péni az összetett versenyszámban illetve vegyespárosban javíthat, mindkét számban akár az aranyra is lehet esélye. 

Pupp Réka a cselgáncsozók 52 kilós súlycsoportjában rögtön egy óriási bravúrral kezdett, amikor a címvédő Majlinda Kelmendi ellen hosszabbításban továbbjutott. A paksi dzsúdós a harmadik meccsét elveszítve vigaszágra került ahol egy győzelmet követően nagy csatában, szintén hosszabbításban kapott ki olasz ellenfelétől és így ötödikként zárt. 

Valaki folytatja, valaki nem 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Pétervári-Molnár Bendegúz döntős reményekkel érkezett Tokióba és a magyar küldöttség evezőse eddig halad is a célja felé. Az egypárevezősök közt induló sportoló a futamát a második helyen zárva bejutott az elődöntőbe, vagyis a legjobb 12 közé. 

A délutáni úszóversenyek során remekül teljesített a 4x100-as férfi gyorsváltó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor), amely a hatodik legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba. Németh ráadásul 200 méteres gyorsúszásban is középdöntőt úszhat holnap reggel. 

Fucsovics Márton viszont visszalépett az olimpiától: a wimbledoni teniszező vállsérülés miatt nem állt ki a Hubert Hurkac elleni első fordulós mérkőzésre. Fucsovicshoz hasonlóan döntött a férfi egyes kétszeres címvédője Andy Murray is, igaz a skót legenda csak az egyéni küzdelemtől lép vissza, hogy a párosra tudjon koncentrálni. 

Késely Ajna számára viszont még megvan a lehetőség a javításra más versenyszámban, miután 400 méteres gyorsúszásban a 10. lett és így nem jutott döntőbe. 

Fotó: MTI



A két magyar tollaslabdázó, Krausz Gergely és Sárosi Laura is veszített esélyesebb ellenfelével szemben, de egy mérkőzést még biztosan vívnak az olimpián. Mérkőzni fog még Póta Georgina is, ám egyesben már nem miután ötszettes küzdelemben kikapott egy svájci játékostól. 

Megkezdődtek a vitorlázók számára is a versenyek: a laser radial hajóosztályban Érdi Mária némileg elmaradva a várakozásoktól a 18. és a 19. helyen zárta az első két futamot, a férfiaknál Vadnai Benjámin hetedik helyezése viszont bravúrnak számít az első futamban. 

Csatát veszítettek, de háborút nem

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hiába vezetett férfi vízilabda-válogatottunk 5-2-re is Görögországgal szemben és pontozódott ki a hellének három kulcsembere is, a mieink 10-9 arányú vereséget szenvedtek a csoportrangadón. Ez semmit sem jelent, Szerbia öt évvel ezelőtt két vereséggel nyerte meg az olimpiát. 

Helytállt a női kézilabdacsapatunk is: Lukács Viktória és társai végig pariban voltak a topfavorit Franciaországgal és végül mindössze egy góllal kaptak ki 30-29 arányban. 

Amerikai blamázs

Bár az is meglepetés, hogy a most debütáló gördeszka megasztárjának számító Nyjah Huston csak hetedik lett a "street" versenyszám döntőjében ( Juto Horigome révén hazai siker született), az ő kálváriája eltörpül a Team USA mellett. Az amerikai férfi kosárlabda-válogatott huszonöt meccs és tizenhét év után szenvedett vereséget olimpián, miután 83-76-ra kikapott Franciaországtól. 

Rekordok

Fotó: Jack Spitser/Spitser

Megvan az úszódöntők első világcsúcsa miután az ausztrál 4x100-as női gyorsváltó elsőként a történelemben 3 perc 30 másodpercen belül (3.29.69) ért célba. A győztes váltót Bronte Campbell, Meg Harris, Emma McKeon, Cate Campbell alkotta. 

Mindkét mai súlyemelő-döntőben kínai győzelem született, nem is akármilyen eredménnyel: a 61 kilós Éi Fabin lökésben (172 kg) és összetettben (313 kg) is olimpiai rekordot döntött, míg a 67 kilós Chen Liun szintén a lökés (187 kg) és az összetett (332 kg) rekordját adta át a múltnak.

A női légpisztolyosok döntőjében szintén egy olimpiai rekord dőlt meg, az orosz Vitalina Bacaraskina 240.3 körös teljesítménnyel diadalmaskodott. 

Megvan az első kétszeres tokiói aranyérmes

Dél-Korea nyerte a női íjászok csapatversenyét, a győztes trióban ott volt An Szan is, aki tegnap a vegyes párosban is aranyérmes lett, így már kétszeres olimpiai bajnoknak vallhatja magát. Ráadásul az egyéni verseny rangsorolójában olimpiai csúcsot állított fel, így nem lenne meglepetés ha összejönne neki a triplázás is. 

Családban marad

Fotó: olympics.com

Alapjában véve nem számítana nagy hírnek, hogy Japán két aranyérmet nyert ma cselgáncsban, mivel a házigazda még annál is nagyobb hatalomnak számít a sportágban, mint Dél-Korea az íjászatban, vagy Kína a súlyemelésben. Az azonban történelmi ténynek minősül, hogy egy testvérpár mindkét tagja egy napon lett olimpiai bajnok: Abe Uta a női 52 kilósok, míg fivére Abe Hifumi a férfi 66 kilósok közt nem talált legyőzőre. 

Összeállította: Kálovics Tibor és Szabó Róbert

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58968/pics/lead_800x600.jpg
Úszás,vívás,cselgáncs,Tokió 2020,Sportlövészet,Evezés,Tollaslabda

További cikkek

Egyéni sportok

Hosszú Katinka sajtóhírek szerint visszavonul, de ő csak egy képpel reagált erre

2022.01.12. 19:05
Az M4 Sport illetve több magyar médium is úgy értesült, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka az idei Európa-bajnokságot …

Egyéni sportok

Triplázó magyar sprinterkirály, F1-dráma - Ez történt 2021 negyedik negyedévében

2021.12.31. 12:25
A 2021-es esztendő utolsó negyedéve Szabó Szebasztián Európa-bajnoki győzelmeiről, Verstappen és Hamilton végletekig kiélezett …

Egyéni sportok

Csodálatos magyar nyár! - Ez történt 2021 harmadik negyedévében

2021.12.30. 12:20
A 2021-es esztendő harmadik negyedévében minden a labdarúgó-Eb végjátékáról és a tokiói olimpiáról szólt. A magyar sportolók számos emlékezetes pillanattal …

Egyéni sportok

Edzőváltások, botrányok, és példátlan sikerek - Ez történt 2021 második negyedévében

2021.12.29. 12:15
A 2021-es esztendő második negyedéve a végletekről szólt. Rengeteg haláleset, tragédia és botrány. A másik …

Egyéni sportok

Rövidpályás úszó-vb: nincs magyar érem, világcsúcs 1500 gyorson

2021.12.21. 17:20
Nem született magyar érem az Abu-Dzabiban rendezett rövidpályás úszó-világbajnokság zárónapján sem, így hazánk úszói a történelemben először érem …

Egyéni sportok

Rövidpályás úszó-vb: ötödik a női váltó, Holló Balázs nyolcadik

2021.12.20. 17:00
Ötök helyen ért célba a Jakabos Zsuzsanna, Gyurinovics Fanni, Pádár Nikolett és Késely Ajna összeállítású női 4x200-as gyorsváltó, míg Holló …

Egyéni sportok

Rövidpályás úszó-vb: Szabó Szebasztián negyedik 50 pillangón

2021.12.20. 15:50
Szabó Szebasztián a negyedik helyen végzett 50 méteres pillangóúszásban az Abu-Dzabiban rendezett rövidpályás úszó-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Vívó ob: Szász-Kovács Emese elbúcsúzott, egyetlen címvédés

2021.12.19. 20:05
A csapatok küzdelmeivel zárult a vívó országos bajnokság a budapesti Ludovika Arénában. Ez volt az olimpiai aranyérmes Szász-Kovács Emese utolsó versenye.

Egyéni sportok

Rövidpályás úszó-vb: Szabó Szebasztián hetedik 50 gyorson és döntős pillangón

2021.12.19. 16:10
Szabó Szebasztián előbb a legjobb idővel jutott be az 50 méteres pillangóúszás döntőjébe, majd hetedikként ért célba az 50 …

Egyéni sportok

Vívó ob: Szilágyi Áron nyolcadszor is magyar bajnok egyéniben

2021.12.18. 18:50
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók versenyét a budapesti Ludovika Arénában rendezett vívó országos bajnokságon.