Tokió 2020: Nagy Péter már biztosan a legjobb olimpiáját zárja!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A +109 kilós súlycsoportban szereplő súlyemelő Nagy Péter megnyerte a B-csoportot és a hetedik helyen végzett a tokiói olimpián. 

Fotó:  MTI/Czeglédi Zsolt

Londonhoz és Rióhoz hasonlóan egyedül Nagy Péter szerepel magyar súlyemelőként az olimpián. Az ólomsúlyban (+109 kg) versenyző, többszörös Európa-bajnoki érmes sportolót a B-csoportba sorsolták öt vetélytársa mellé. Nagy gyengébb fogásnemének a szakítás számít, de így is 165, 173 és 178 kilón is sikeres gyakorlatot bemutatva a harmadik helyről várhatta a lökést. A második fogásnemben 206 kilón kezdett majd a 214 és a 2018 kilós súly sem okozott gondot számára. 

A hat érvényes gyakorlatot bemutató háromszoros olimpikon 396 kilós összteljesítménnyel megnyerte a B-csoportot és mivel az A-csoportban heten vannak, így eldőlt, hogy legrosszabb esetben is a nyolcadik helyen végez. Mivel 2012-ben kilencedik, 2016-ban pedig tizedik volt, így ki lehet jelenteni, hogy a legjobb ötkarikás helyezésével fog hazatérni Tokióból. 

At A-csoportban a cseh Jiri Orsag érvényes gyakorlat nélkül esett ki, ami azt jelenti, hogy Nagy Péter hetedikként végzett. A címvédő grúz Lasa Talahadze kimagaslott a mezőnyből: a győztes szakításban és lökésben is világcsúcsot döntött és 488 kilós összteljesítménnyel az összetett világcsúcsot is átadta a múltnak. 


Végeredmény:

1. Lasa Talahadze (Georgia) 488 kg - világcsúcs (szakítás: 223 kg - világcsúcs, lökés: 265 kg - világcsúcs)
2. Ali Davudi (Irán) 441 (200, 241)
3. Man Aszaad (Szíria) 424 (190, 234)
...7. Nagy Péter 396 (178, 218)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59089/pics/lead_800x600.jpg
MOB,Tokió 2020,súlyemelés,Nagy Péter

További cikkek

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: véget értek a játékok, 16 érmet szereztek a magyarok - szeptember 5.

2021.09.05. 15:50
Tokióban véget ért a 16. nyári paralimpiai játékok. amelyen a magyar sportolók összesen 16 érmet, közte 7 aranyat …

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: zárásként egy kajakos bronz is összejött - szeptember 4.

2021.09.04. 14:05
A kajakos Varga Katalin bronzérmes lett, míg a távolugrásban aranyérmes Ekler Luca 400 méteres síkfutásban ötödikként végzett a …

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: bronzérmes a kajakos Varga Katalin!

2021.09.04. 04:10
Varga Katalin remek versenyzéssel bronzérmet szerzett a tokiói paralimpián a női kajak KL2 200 méteres versenyében.

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: újabb magyar kajakkirály! - szeptember 3.

2021.09.03. 15:25
A tokiói paralimpia mai napja sem múlt el magyar érmek nélkül: Kiss Péter Pál nagyszerű versenyzéssel nyerte a kajakosok döntőjét, míg Pap Bianka 200 méteres …

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Pap Bianka ezüstérmes 200 méteres vegyesúszásban!

2021.09.03. 10:25
Pap Bianka megszerezte a harmadik érmét is a tokiói paralimpián, miután másodikként végzett az SM10-es kategória 200 méteres vegyesúszódöntőjében.

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: magyar aranyérmek és olimpiai rekordok - szeptember 2.

2021.09.02. 13:45
Konkoly Zsófia és Pap Bianka is aranyérmes lett úszásban, a kajakos Kiss Péter pedig olimpiai rekordot evezve jutott döntőbe a tokiói paralimpia …

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Pap Bianka paralimpiai bajnok 100 háton!

2021.09.02. 10:50
Pap Bianka megszerezte a magyar küldöttség hatodik aranyérmét a tokiói paralimpián, miután elsőként végzett az S10-es kategória 100 méteres hátúszódöntőjében.

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Konkoly Zsófia aranyérmes 100 méteres pillangóúszásban!

2021.09.02. 10:35
Konkoly Zsófia nagyszerű második féltávjának köszönhetően új Európa-rekorddal aranyérmet szerzett az S9-es kategória 100 méteres …

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: ragyogó magyar ezüstérmek - szeptember 1.

2021.09.01. 13:45
Pap Bianka 400 méteres gyorsúszásban, míg Konkoly Zsófia 200 méteres vegyesúszásban szerzett ezüstérmet a tokiói paralimpia nyolcadik versenynapján.

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Konkoly Zsófia 200 vegyesen is ezüstérmes!

2021.09.01. 12:00
Konkoly Zsófia nagyszerű hajrával másodikként végzett az SM9-es kategória 200 méteres vegyesúszódöntőjében, így második érmét szerezte a tokiói paralimpián.