Tokió 2020: nincs meg a döntő, bronzéremért mérkőzhet a női vízilabdacsapat

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A magyar női vízilabda-válogatott 8-6-ra elveszítette a Spanyolország elleni elődöntőt és így a bronzéremért mérkőzhet a tokiói olimpián. 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A hollandok elleni győzelmet követően zsinórban negyedszer játszhatott olimpiai elődöntőt a magyar női vízilabda-válogatott, Bíró Attila csapata Spanyolországgal csapott össze a legjobb négy között. A spanyolok az elmúlt 10 évben folyamatosan legyőzték csapatunkat, de júniusban a világligában magyar győzelem született, így nehéz volt tippelni az eredményre a mérkőzést megelőzően. 

Az első negyed során a spanyol csapat szerezte meg a vezetést Anna Espar góljával majd Laura Ester védte a magyar próbálozásokat és Beatrice Ortiz növelte a különbséget. Ha a hispánok kapusa nem tudott hárítani, akkor a kapufa volt az ellenféllel, így a magyarok 2-0-s hátránnyal zárták az első nyolc percet. A második játékrészben Anna Espar találatával már 3-0 volt és már Szilágyi Dorottya góljáért is meg kellett szenvednie csapatunknak. A magyarok nem tudtak élni az emberelőnyös lehetőségekkel, a másik oldalon viszont Espar és Forca is megvillant 5-1-re módosítva az állást. Mivel csak Illés Anna találatával sikerült közelebb zárkózni így a második félidő elejére a spanyolok óriásit léptek a döntőbe jutás felé. 

Szilágyi Dorottya góljával sikerült kettőre csökkenteni a hátrányt, de hiába jöttek újra a lehetőségek, Ortiz megbosszulta azoknak a kihagyását. Szilágyi ezután ötméteresből is eredményes volt ám a spanyolok közül Ruiz és Garcia is bevette az egyébként kitűnően védő Magyari Alda kapuját. 

8-4-es spanyol vezetésről kezdődött az utolsó negyed és Keszthelyi Rita valamint Vályi Vanda is eredményes tudott lenni az első percekben, így öt perccel a vége előtt még nyílt némi esély legalább a büntetők kiharcolására. A magyar védelem remekül működött elől azonban gólképtelenek voltak a magyar hölgyek, akik így 8-6-ra kikaptak. 

Spanyolország a kétszeres címvédő, oroszokat legyőző Egyesült Államokkal vívja szombaton az olimpiai döntőt. A mieink a bronzéremmel vigasztalódhatnak majd amennyiben legyőzik az orosz csapatot. 

Spanyolország-Magyarország 8-6 (2-0, 3-2, 3-2, 0-2)

Spanyolország: Ester – A. Espar, 3, Tarrago, C. Espar, Leiton, Ortíz 1, PENA. Csere: M. García 1, Ruíz 2, Bach, Forca 1, I. González. 
Magyarország: Magyari A. – SZilágyi D. 3, Keszthelyi-Nagy 1, Garda, Parkes, Szücs G., Vályi V. 1. Csere: Rybanska, Gurisatti, Illés 1, Leimeter, Gyöngyössy. 

A női vízilabda további programja:

bronzmérkőzés
szombat, 6.40: Magyarország-Orosz Olimpiai Csapat 

döntő
szombat 9.30: Spanyolország-Egyesült Államok 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59103/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda,Tokió 2020,NOB,Női vízilabda-válogatott

További cikkek

Csapatsportok

Vízilabda: legyőzte Hollandiát a női válogatott

2022.02.22. 20:20
A magyar női vízilabda-válogatott 11-9-re legyőzte Hollandiát a világliga mai mérkőzésén Budapesten.

Amerika

NFL: a Los Angeles Rams a végén fordított és megnyerte a Super Bowl-t (videó)

2022.02.14. 06:15
A Los Angeles Rams másfél perccel a vége előtt fordítva 23-20-ra legyőzte a Cincinnati Bengalts és hazai pályán megnyerte az LVI. Super Bowl-t.

Csapatsportok

Vízilabda BL: magabiztosan verte az FTC a grúz bajnokot

2022.01.26. 20:30
A legutóbbi szezonban döntőt játszó FTC-Telekom 16-10-re verte a Dinamo Tbiliszit a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában.

Csapatsportok

Vízilabda BL: az utolsó pillanatban aratott fontos győzelmet az OSC

2022.01.25. 20:30
Egy, hét másodperccel a vége előtt szerzett góllal az OSC 12-11-re győzött Berlinben a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában …

Csapatsportok

Vízilabda világliga: győzelemmel kezdett a magyar csapat (videó)

2022.01.18. 20:00
Győzelemmel kezdte a világligát a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután Győrben 14-9-re legyőzte Montenegrót.

Csapatsportok

Vízilabda BL: magabiztos FTC-győzelem Gúrizában

2022.01.11. 17:55
Az FTC Telekom a papírformának megfelelően 14-7-es győzelmet aratott a Dinamo Tbiliszi otthonában a vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában.

Csapatsportok

Vízilabda: 90 éves Kemény Fecsó bácsi, az aranycsapat kinevelője

2022.01.08. 14:00
Ma ünnepli 90. születésnapját Kemény Ferenc, vagy ahogyan mindenki ismeri Fecsó bácsi, a magyar vízilabdasport halhatatlan alakja, a sportág legsikeresebb …

Egyéni sportok

Csodálatos magyar nyár! - Ez történt 2021 harmadik negyedévében

2021.12.30. 12:20
A 2021-es esztendő harmadik negyedévében minden a labdarúgó-Eb végjátékáról és a tokiói olimpiáról szólt. A magyar sportolók számos emlékezetes pillanattal …

Csapatsportok

Vízilabda Európai Szuperkupa: magabiztosan nyert a Recco Szolnokon

2021.12.20. 20:35
A Bajnokok Ligája-győztes Pro Recco nyerte az Európai Szuperkupát, miután Szolnokon 15-4 arányban legyőzte az Európa-kupát elhódító hazaiakat.

Csapatsportok

Női vízilabda Magyar Kupa: meglepetésre az Eger nyerte a döntőt

2021.12.19. 22:15
A Tigra-ZF-Eger nyerte a BENU Női Magyar Kupát, miután a soproni döntőben 7-6 arányban legyőzte az esélyesebbnek számító Dunaújvárost.