Tokió 2020: hatodik helyen végzett az öttusázó Marosi Ádám

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Marosi Ádám egy jól sikerült utolsó számnak köszönhetően a hatodik helyen zárta a férfi öttusázók versenyét a tokiói olimpián. 

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Marosi Ádám a 10., Kasza Róbert a 27. helyen zárta a csütörtöki körvívást, úszásban illetve a bónúszvívásban a két magyar ugyanannyi pontot szerzett köszönhetően Kasza két nyert asszójának. A lovaglás során a rosszabb helyen álló magyar esélyei tovább csökkentek, mivel a lova kétszer is ellenszegült, túllépte az időt és levert egy akadályt is. Marosinak viszont jól ment az utolsó előtti tusa és mindössze 3 pontot veszítve időtúllépésért hetedikként várhatta a kombinált versenyszámot. 

A zárószám első lövészetében Marosi visszaesett a kilencedik helyre majd feljött az ötödik helyre és már negyedpercen belül volt az éllovasokhoz képest. Az utolsó lövészetet követően feljött az ötödik helyre is, de egy riválisa megelőzte, így a londoni bronzérmes ezúttal hatodikként zárt. Kasza Róbert a 26. helyen végzett. 

Az aranyérmet a brit Joseph Choong szerezte meg, aki hazája első aranyérmét nyerte öttusában, másodikként az óriási kombinációt teljesítő Ahmed Elgendy ért be a célba, míg a bronzérmet Jun Wongtaee szerezte meg. 

Végeredmény:

1. Joseph Choong (Nagy-Britannia) 1482 pont
2. Ahmed Elgendy (Egyiptom) 1477 
3. Jun Wongtaee (Dél-Korea) 1470
6. Marosi Ádám (Magyarország) 1461
27. Kasza Róbert 1354

Címkék: öttusa, Tokió 2020
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59130/pics/lead_800x600.jpg
öttusa,Tokió 2020

További cikkek

Egyéni sportok

Öttusa Eb: győzött a magyar férfi csapat, arany és ezüst egyéniben

2022.09.18. 19:30
Aranyérmet nyert a Bereczki Richárd, Szép Balázs, Demeter Bence összeállítású magyar csapat a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság férfi …

Egyéni sportok

Öttusa Eb: a magyar női csapat ezüst-, Gulyás Michelle bronzérmes

2022.09.18. 13:55
Ezüstérmes nyert a Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Barta Luca összeállítású magyar csapat a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság női versenyében. …

Egyéni sportok

Öttusa Eb: négy magyar döntős a férfiak versenyében

2022.09.17. 19:15
Mind a négy magyar elődöntős - Bőhm Csaba, Demeter Bence, Bereczki Richárd és Szép Balázs - bejutott a 18-as döntőbe a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság férfi versenyében.

Egyéni sportok

Öttusa Eb: bíztató magyar eredmények a férfi körvívásban

2022.09.16. 20:20
Jól szerepeltek az elődöntős magyarok a pénteki vívásban a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság férfi versenyében.

Egyéni sportok

Öttusa Eb: négy magyar döntős a nők versenyében

2022.09.16. 19:25
Mind a négy magyar elődöntős - Simon Sarolta, Gulyás Michelle, Guzi Blanka és Barta Luca - bejutott a 18-as döntőbe a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság női versenyében.

Egyéni sportok

Csodálatos magyar nyár! - Ez történt 2021 harmadik negyedévében

2021.12.30. 12:20
A 2021-es esztendő harmadik negyedévében minden a labdarúgó-Eb végjátékáról és a tokiói olimpiáról szólt. A magyar sportolók számos emlékezetes pillanattal …

Egyéni sportok

Öttusa: kikerül a lovaglás a programból, vége a sportágnak amit ismertünk

2021.11.03. 19:55
A Nemzetközi Öttusa Szövetség alelnöke kijelentette, hogy a lovaglás kikerül a tradicionális sportág programjából ám egyelőre még nem tudni, …

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: véget értek a játékok, 16 érmet szereztek a magyarok - szeptember 5.

2021.09.05. 15:50
Tokióban véget ért a 16. nyári paralimpiai játékok. amelyen a magyar sportolók összesen 16 érmet, közte 7 aranyat …

Egyéni sportok

Öttusa: remek magyar szereplés a katonai világbajnokságon

2021.09.04. 20:00
Két aranyérmet és összesen öt érmet szereztek a magyar öttusázók a lengyelországi Drzonkówban rendezett katonai világbajnokságon.

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: zárásként egy kajakos bronz is összejött - szeptember 4.

2021.09.04. 14:05
A kajakos Varga Katalin bronzérmes lett, míg a távolugrásban aranyérmes Ekler Luca 400 méteres síkfutásban ötödikként végzett a …