Tokió 2020: hetedik olimpiai aranyát nyerte a brit kerékpáros

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A brit pályakerékpáros Jason Kenny hetedik olimpiai bajnoki címét szerezte, miután megnyerte a férfi keirin döntőjét a tokiói olimpia zárónapján. 

Fotó: Getty Images

Jason Kenny a pályakerékpár abszolút legendájának számít: már 19 évesen aranyérmes volt a brit pályakerékpáros, aki hatszoros olimpiai bajnokként utazott el Tokióba. A férfi keirin döntőjében a felvezető motor kiállása után azonnal hajrázni kezdett és mindhárom kört az élen töltve diadalmaskodott és megnyerte a hetedik aranyát is. A dobogóra még a maláj Azizulhasni Awang és a holland Harrie Lavreysen állhatott fel, akik tiszteletük jeléül vállukra emelték a bajnokot. Mivel Kenny a riói olimpiát követően is elgondolkozott a visszavonuláson, így nem elképzelhetetlen, hogy a 33 éves sportember ma versenyzett utoljára. 

Kenny felesége, Laura Trodt (2016 óta Laura Kenny) történelmi triplázásra készült azzal, hogy sorozatban hatodszor is megnyeri a női omniumot. Az ötszörös olimpiai bajnok aztán már az első versenyszámban a scratchben nagy hátrányba került miután belekeveredett egy tömegbalesetbe. Trodt erejét mutatja, hogy a tempóverseny megnyerésével visszahozta érmes reményeit, de a tempóversenyben hamar kiesett így az utolsó versenyszám a pontverseny után végül hatodik lett. Az aranyérem drámai csatában dőlt el miután az amerikai Jennifer Valente és a japán Kadzsihara Jumi is elesett és így végül előbbi megtartotta vezető helyét az összetettben. A dobogó harmadik fokára Kirsten Wild állhatott. 

Női sprintben a kanadai Kelsey Mitchell domináns győzelmet aratott miután a döntőben két futam alatt legyőzte Olena Sztarikovát. 

Végeredmények:

női omnium
1. Jennifer Valente (Egyesült Államok) 124 pont

2. Kadzsihara Jumi (Japán) 110
3. Kirsten Wild (Hollandia) 108

női sprint
1. Kelsey Mitchell (Kanada)
2. Olena Sztarikova (Ukrajna)
3. Li Vaj-sze (Hongkong)

férfi keirin
1. Jason Kenny (Nagy-Britannia)
2. Azizulhasni Awang (Malajzia)
3. Harrie Lavreysen (Hollandia)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59142/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,Tokió 2020,pályakerékpár

További cikkek

Csapatsportok

Tokió 2020: visszavágtak az amerikai kosarasok, zsinórban negyedszer is aranyérmesek

2021.08.07. 06:25
Az Egyesült Államok férfi kosárlabdaválogatottja 87-82-re legyőzte Franciaországot a döntőben és így sorozatban negyedszer is …

Egyéni sportok

Tokió 2020: zsinórban harmadszor is olimpiai bajnok a női kajaknégyes!

2021.08.07. 05:20
Megnyerte az 500 méteres döntőt a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású magyar női kajaknégyes, amely így megszerezte a …

Egyéni sportok

Tokió 2020: ötödik a Balla, Takács kenupáros

2021.08.07. 04:45
Az ötödik helyen végzett az 500 méteres döntőben Balla Virág és Takács Kincső női kenupárosa a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: kajak-kenus és vízilabdás éremesélyek- ÉLŐ HÍRFOLYAM, augusztus 7.

2021.08.07. 04:10
A magyar női vízilabda-válogatott bronzmérkőzést játszik, három magyar kajak-kenu egység döntőt vív az olimpia utolsóelőtti …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: fényesen csillogó magyar bronzérmek - augusztus 6.

2021.08.06. 19:30
Kovács Sarolta és Hárspataki Gábor személyében két olyan magyar sportoló szerzett bronzérmet a tokiói olimpia tizennegyedik versenynapján, akikkel szemben …

Külföldi foci

Tokió 2020: tizenegyesek után Kanada a női futballtorna bajnoka

2021.08.06. 16:30
Kanada története során először nyerte meg a női futballtornát miután a tokiói olimpia döntőjében 1-1-et követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte Svédországot.

Egyéni sportok

Tokió 2020: óriási meglepetésre az olaszok nyertek 4x100-on

2021.08.06. 16:00
Hihetetlenül szoros versenyben Olaszország nyerte a férfi 4x100 méteres váltófutást a tokiói olimpián, a nőknél Jamaica diadalmaskodott.

Egyéni sportok

Tokió 2020: kínai arany a férfi asztaliteniszezők csapatversenyében

2021.08.06. 15:10
Az egyéni bajnok Ma Longgal felálló Kína megvédte olimpiai bajnoki címét a férfi asztaliteniszezők olimpiai csapatversenyében.

Csapatsportok

Tokió 2020: holland aranyérem női gyeplabdában

2021.08.06. 14:40
Hollandia negyedszer nyerte meg a női olimpiai gyeplabdatornát, miután a fináléban 3-1-re legyőzte Argentínát.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Hárspataki Gábor bronzérmes karatéban!

2021.08.06. 14:20
A karatésok férfi 75 kilogrammos súlycsoportjában induló Hárspataki Gábor elveszítette az elődöntőjét Rafael Agajevvel szemben és így bronzérmet szerzett a tokiói olimpián.