Ökölvívás: Manny Pacquiao nem tudta visszaszerezni a világbajnoki címet

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Némi meglepetést keltve a kubai Yordenis Ugas legyőzte a két év után visszatérő Manny Pacquiaót a WBA váltósúlyú világbajnoki címéért tartott Las Vegas-i mérkőzésen. 

Fotó: AFP

Las Vegasban, a T-Mobile Arénában csapott össze a WBA váltósúlyú világbajnoki övéért a 2019 óta inaktív Manny Pacquiao és az övet birtokló Yordenis Ugas. A filippínó legenda eredetileg Errol Spence Jr ellen mérkőzött volna a WBC és az IBF bajnoki öveiiért, ám az amerikai bokszoló szemsérülés miatt nem vállalta a meccset. A szervezők így Ugast kérték fel, aki vállalta a beugrást. A kubait semmiképpen sem kellett "leakasztott bunyósnak" nevezni, mivel amatőrként is világbajnok volt. A szakértők nem is tartották egyik küzdőfelet sem egyértelműen esélyesebbnek a másiknál. 

Pacquiao teljesítményén abszolút nem látszottak a ringrozsda jelei: folyamatosan támadott 42 évesen is, ám az ütései többsége pontatlan volt. Ugas ellenfelével szemben pontos ütésekkel operált, és taktikus küzdelmet mutatott be. A meccs leginkább egy sakkjátszmához hasonlított, de koránt sem volt unalmas. A hatodik menetet követően sem változott semmi: Ugas talált, Pacquiao támadott, de nem túl hatékonyan. Bár sokakban felmerült a mérkőzést látva, hogy "Packman" a neve miatt előnyt élvez a pontozóknál, ám reálisan nézve Ugas volt az aki megérdemelte a győzelmet. 

A pontozóbírók végül 115:113, 116:112, 116:112 arányban Yordenis Ugast látták jobbnak és így továbbra is a WBA váltósúlyú világbajnokának mondhatja magát. Az élete legnagyobb győzelmét elkönyvelő sportoló a 27 profi mérkőzését nyerte meg a 31-ből. Manny Pacquiao, aki decemberben már 43 éves lesz, a 72. meccséből a nyolcadikat veszítette el. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59184/pics/lead_800x600.jpg
Ökölvívás,Manny Pacquiao

További cikkek

Egyéni sportok

Ökölvívás: meglepetés és trónfosztás a New York-i ringháborúban (videó)

2021.11.28. 11:10
Nagyszerű mérkőzésen cserélt gazdát a WBO, WBA és az IBF könnyűsúlyú világbajnoki öve miután George Kambozas legyőzte az esélyesebbnek …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Crawford címet védett, sérülés vetett véget az év küzdelmének (videó)

2021.11.21. 09:45
Terence Crawford kiütötte Shwan Portert a Las Vegasban rendezett gála főmérkőzésén és így megvédte a WBO …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Kiko Martinez brutálisan kiütötte a címvédőt és újra világbajnok (videó)

2021.11.14. 12:55
Kiko Martinez meglepetésre kiütötte Kid Galahad és így a pehelysúlyú spanyol ökölvívó hét év után ismét …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Saul "Canelo" Alvarez a nagyközépsúly vitathatatlan világbajnoka!

2021.11.07. 09:40
Saul Alvarez kiütötte Caleb Plantet a Los Angeles-i ökölvívógála főmérkőzésén és így a mexikói bokszoló a …

Egyéni sportok

Ökölvívó-vb: megvan az első (és a második) japán világbajnok

2021.11.05. 21:35
Az amatőr ökölvívó világbajnokságok 1974 óta íródó történetében még soha nem szerzett japán bokszoló aranyérmet, ma rögtön kettő is.

Egyéni sportok

Ökölvívó-vb: a nyolcaddöntő volt a végállomás a magyaroknak

2021.11.01. 21:10
Kovács Pál, Bernáth Attila és Kovács Richárd is vereséget szenvedett a Belgrádban rendezett ökölvívó-világbajnokság nyolcaddöntőjében és így a magyar …

Egyéni sportok

Ökölvívás: villámgyors kiütések világszerte (videó)

2021.10.31. 12:30
Három jelentős gálán is egyoldalú küzdelem alakult ki és született látványos kiütés a hétvége ökölvívóprogramjában.

Egyéni sportok

Ökölvívás: második súlycsoportjában is világbajnok az amerikaiak üdvöskéje

2021.10.24. 11:50
Shakur Stevenson megszerezte a WBO nagypehelysúlyú világbajnoki címét, miután TKO-val verte a címvédő Jamel Herringet.

Egyéni sportok

Ökölvívás: több nagy meglepetés a hétvége mérkőzésein

2021.10.17. 13:00
Számos nagy bokszmeccset rendeztek a hétvégén világszerte és több összecsapás is meglepő eredménnyel zárult.

Egyéni sportok

Ökölvívás: Tyson Fury megint kiütötte Deontay Wildert és maradt a világbajnok

2021.10.10. 06:50
Hiába került kétszer is padlóra, Tyson Fury a tizenegyedik menetben kiütötte Deontay Wildert és így maradt a WBC nehézsúlyú …