Paralimpia 2020: Illés Fanni aranyérmes 100 méteres mellúszásban!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Illés Fanni aranyérmet szerzett a tokiói paralimpián, miután megnyerte az SB4-es kategória 100 méteres mellúszásának döntőjét. 

Fotó: http://illesfanni.hu/

Alig húsz perccel Pálos Péter döntőjének végét követően újabb magyar éremesélyes küzdött Tokióban a minél jobb helyezésért. Illés Fanni, aki alsó lábszárak nélkül született eddig három paralimpián vett részt és valamennyin döntőbe jutott. A magyar úszónőt 2017-ben sorolták át az SB4-es kategóriába, ahol két évvel ezelőtt világbajnok lett 100 méteres mellúszásban. 

Illés a délelőtti időfutamban 100 mellen nemcsak, hogy futamgyőzelmet aratott 1:44.68-as idővel, de messze a legjobb idővel került be a magyar idő szerint háromnegyed 12-kor kezdődő döntőbe. A fináléban Illés huszonöt méternél már a harmadik helyen haladt, féltávnál pedig már alig hat századdal az első helyen álló kínai vetélytársa mögött másodikként fordult. A második 50 méteren aztán nem volt igazi ellenfele a 29 éves sportolónőnek, aki kiváló, világcsúcsközeli idővel (1:44.41), óriási fölénnyel nyerte a döntőt.

Illés Fanni a magyar küldöttség harmadik tokiói aranyérmese, Magyarország 2000 után szerzett ismét legalább három aranyérmet paralimpián. Érdekesség, hogy 1992 óta mindig volt legalább egy magyar paralimpiai aranyérem úszásban. 

Végeredmény:

1. Illés Fanni (Magyarország) 1:44.41
2. Giulia Ghiretti (Olaszország) 1:50.36
3. Jao Cüan (Kína) 1:50.77

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59219/pics/lead_800x600.jpg
Úszás,Paralimpia,Tokió 2020,parasport

További cikkek

Egyéni sportok

Úszás: edzője szerint nagyon sokat javult Milák Kristóf hozzáállása

2022.09.22. 17:50
Edzője, Virth Balázs szerint nagyon sokat javult az olimpiai bajnok Milák Kristóf hozzáállása az idei szezonban.

Egyéni sportok

Wladár Sándor szerint Kós Hubertnek lendületet ad majd az amerikai környezet

2022.09.13. 15:15
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Kós Hubertnek előnyére válhat, hogy a jövőben az Egyesült Államokban készül.

Egyéni sportok

Junior úszó-vb: arannyal és ezüsttel kezdtek a magyarok Limában

2022.08.31. 08:15
Egy-egy arany- és ezüstéremmel kezdték szereplésüket kedden a magyarok a Limában zajló junior úszó-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Úszás: Kós Hubert Michael Phelps korábbi edzőjével folytatja

2022.08.30. 13:10
Kós Hubert Európa-bajnok úszó az Egyesült Államokban, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps korábbi edzőjének, Bob Bowmannek az irányítása mellett folytatja …

Egyéni sportok

Vizes Eb: elkeseredettek a magyar nyíltvízi úszók, de várják az egyéni számokat

2022.08.18. 20:20
A csapatverseny törlése miatt elkeseredettek a római vizes Európa-bajnokság nyíltvízi küzdelmeire készülő magyar sportolók, …

Egyéni sportok

Vizes Eb: törölték a nyíltvízi úszók csapatversenyét

2022.08.18. 14:45
A várható kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a római úszó Európa-bajnokság szervezői törölték a nyíltvízi úszók küzdelmeiből a csapatversenyt.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Kós arany-, Késely bronzérmes a medencés úszás zárónapján

2022.08.17. 19:50
Kós Hubert arany-, Késely Ajna pedig bronzérmet nyert a római úszó Európa-bajnokság zárónapján.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Késely Ajna bronzérmes 400 méter gyorson

2022.08.17. 19:30
Késely Ajna bronzérmet nyert 400 méter gyorson szerdán a római úszó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Kós Hubert aranyérmes 200 méter vegyesen

2022.08.17. 19:20
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a római úszó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Milák meglepetésekkel készül

2022.08.17. 15:20
Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római kontinensviadalon, három arannyal és két ezüsttel.