Paralimpia 2020: bronzérmes a kajakos Varga Katalin!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Varga Katalin remek versenyzéssel bronzérmet szerzett a tokiói paralimpián a  női kajak KL2 200 méteres versenyében. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Varga Katalin tegnap kezdte meg szereplését Tokióban, a paralimpiai ötödik helyezett sportolónő az előfutamában másodikként végzett a címvédő Emma Wiggs mögött. Varga, aki egy baleseti sérülés után lett parasportoló ezzel az eredménnyel a középdöntőbe került, ahol egy gyengébb rajt ellenére is magabiztosan nyerte a futamát.

A döntőben ismét nem sikerült jól a 35 éves sportolónő startja, de 35-40 méternél már egyértelműen a negyedik volt. Ezt a pozícióját nemcsak, hogy tartotta, de a mezőny nagyobb részét maga mögött tartotta. Végül a paralimpiai érmes úszóból lett kajakos Charlotte Henshaw illetve a szintén brit, címvédő Emma Wiggs mögött a harmadik helyet szerezte meg. Varga célja a dobogó volt, az olimpia előtt úgy vélte, hogy ehhez a német Anja Adlerrel kell majd csatát vívnia, ehhez képest riválisának majdnem másfél másodpercet adott. 

A magyar küldöttség tizenhatodik érmét szerző Varga Katalin mellett Juhász Tamás is döntőt evezett ma hajnalban. A kajakosok között hatodikként végző sportember ezúttal nyolcadik lett a kenusok VL2-es kategóriájában. 

Végeredmény:

1. Charlotte Henshaw (Nagy-Britannia) 50.760
2. Emmaa Wiggs (Nagy-Britannia) 51. 409
3. Varga Katalin (Magyarország) 52.622 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59258/pics/lead_800x600.jpg
Paralimpia,MOB,Tokió 2020,parasport,kajak-kenu

További cikkek

Csapatsportok

Paralimpia2016: útnak indult az első küldöttség

2016.09.01. 16:05
35-en, köztük úszók, asztaliteniszezők, erőemelők és sportszakemberek kelnek útra

Csapatsportok

Paralimpia2016: szerdán nyit a falu

2016.08.31. 14:55
4350 paralimpikonnak, illetve edzőnek és sportvezetőnek nyújt szállást a falu a szeptember 18-ig tartó eseményen

Egyéni sportok

Paralimpia: a 2024-es kandidálás sorsa is múlhat a riói szereplésen

2016.08.28. 19:15
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke adott interjút a Rióba induló sportolók eskütétele után.

Csapatsportok

Paralimpia2016: letették az esküt a magyar sportolók

2016.08.28. 17:15
Minden idők második legnagyobb létszámú, 43 fős magyar sportolói küldöttség vesz részt a riói játékokon

Egyéni sportok

Paralimpia: 82 magyar utazik

2016.08.20. 21:00
Összesen 82 fős magyar delegáció utazik Brazíliába, a szeptember 7-én kezdődő Rio de Janeiró-i paralimpiára.