Minifutball: ismét magyar csapat nyerte a Bajnokok Ligáját!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A magyar Mad Dogs megvédte címét a minifutball Bajnokok Ligája sorozatában, miután szétlövést követően megnyerte a sorozat döntőjét Riminiben.

Fotó: facebook.com/Mad-Dogs-kispályás-csapat

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Magyarország lassan nagyhatalomnak számít minifutballban: a nemzeti csapat 2017-ben negyeddöntőt, két évvel később pedig elődöntőt vívott a világbajnokságon, de szerzett már Európa-bajnoki érmet is. Az alig egy évtizedes múltra visszatekintő sportágban legutóbb a magyar Mad Dogs nyerte a BL-t és a gárda idén is ott volt a trófeáért küzdő 18 csapat között. 

Az olaszországi Riminiben rendezett torna során a Mad Dogs 10-5-re verte a bolgár Fenixet majd 2-2-t játszott a cseh bajnok BKMK-val és így csoportgyőztesként jutott tovább. A legjobb 16 között a lengyel Ankier ellen 4-1-re majd a cseh bajnok ellen 3-1-re győztek a magyarok. Az elődöntőben a bosnyák Sensu Al Hana keményebb dió volt, de 4-3-as magyar siker született.

A fináléban a nagyváradi AEK Oradea volt a Mad Dogs ellenfele, a rendes játékidő pedig 3-3-as döntetlent hozott. A magyarok végül 9-8-ra végződő büntetőpárbajban diadalmaskodtak és így 2016 és 2019 után harmadszor is megnyerték a Bajnokok Ligáját.  A torna legjobb játékosa a Mad Dogsot erősítő Büki Baltazár lett. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59269/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Minifutball

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: nem született döntés az örökrangadón, nyert meccset bukott a Honvéd

2021.10.24. 20:15
Harmadik mérkőzésén maradt három pont nélkül a Ferencváros, miután 0–0-s döntetlent játszott az MTK-val, míg a Budapest …

Magyar foci

NB I: megvan az Újpest első győzelme az idényben

2021.10.22. 22:00
A sereghajtó Újpest emberhátrányban futballozva legyőzte a MOL Fehérvárt és így az élvonal tizedik fordulójában megszerezte szezonbeli első győzelmét.

Magyar foci

Labdarúgás: Lovrencsics Gergő lemondta a válogatottságot

2021.10.20. 20:00
Egy, az MLSZ Facebook-oldalán megjelenő videóban Lovrencsics Gergő bejelentette, hogy nem szerepel többet a nemzeti csapatban.

Magyar foci

Európa-liga: harmadik mérkőzését is elveszítette a Ferencváros

2021.10.19. 18:25
A Celtic ellen sem tudott pontot szerezni a Ferencváros, miután a skót együttes 2–0-ra legyőzte a magyar csapatot az Európa-liga csoportkörének harmadik …

Magyar foci

NB I: győzelemmel kezdett Supka Attila Mezőkövesden, továbbra is nyeretlen az Újpest

2021.10.17. 18:55
Egyetlen gól esett a magyar élvonal kilencedik fordulójának mai mérkőzésein. A Mezőkövesd legyőzte a Debrecent, míg az Újpest …

Magyar foci

NB I: hazai pályán veszített a Ferencváros, a Fehérvár legyőzte a Honvédot

2021.10.16. 21:40
A magyar élvonal kilencedik fordulójában a Zalaegerszeg győzött a Ferencváros otthonában, a Gyirmót elkönyvelhette második sikerét, míg a …

Magyar foci

NB I: győzött a Puskás Akadémia a Hungária körúton

2021.10.15. 22:00
A Puskás Akadémia idegenben 1-0-ra legyőzte az MTK-t a magyar élvonal kilencedik fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Vb-selejtező: döntetlent játszott a magyar válogatott a Wembleyben! (videó)

2021.10.12. 22:40
A magyar labdarúgó-válogatott jó teljesítménnyel 1-1-es döntetlent játszott az Európa-bajnoki ezüstérmes Anglia otthonában a világbajnoki …

Magyar foci

Labdarúgás: ötöt lőttek a németek az U21-es válogatottnak

2021.10.12. 19:45
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 5-1-re kikapott a címvédő Németországtól a korosztályos Európa-bajnokság selejtezősorozatának szegedi mérkőzésén.

Magyar foci

Labdarúgás: csoportelsőként elitkörös az U19-es válogatott

2021.10.12. 16:55
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott Ausztriával és így csoportgyőztesként jutott be a tavaszi selejtezős elitkörbe.