Kajak-kenu-vb: Kozák és Csipes kajakpárosa, Gazsó és Kiss Péter Pál is világbajnok!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A kajakos Gazsó Alida Dóra, a Kozák Danuta és Csipes Tamara alkotta kajakkettes és a parakajakos Kiss Péter Pál is világbajnoki címet szerzett a Koppenhágában rendezett kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján. 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A szombati versenynap a parasportolók versenyeivel kezdődött Koppenhágában. A paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál (KL1) Tokióban nagy fölénnyel győzött, most azonban nagy csatára kényszerült a győzelemért. Kistt ugyan megzavarta, hogy verseny közben kiesett a kontaktlencséje, de végül nagyszerű hajrával az élre tört és megvédte világbajnoki címét.  A döntő másik magyar versenyzője Suba Róbert szintén remekül versenyzett és a harmadik helyen ért célba. A paraszakág harmadik magyar érmét Varga Katalin szerezte, aki Tokióhoz hasonlóan harmadik lett a KL2-es kategória kajakdöntőjében. 

11 órától aztán az épek vették birtokba a Bagsvaerd tavat és rögtön a program valóságos éremesőt hozott.Kiss Blanka és Lucz Anna kajakkettősét az sem zavarta meg, hogy a 200 méteres fináléban visszalőtték a rajtot, a magyar egység két századmásodpercnyi különbséggel megelőzve lengyel riválisát az oroszok mögött a második helyen ért célba. 

Egy óra sem telt el a döntő után, de Lucz Anna már egyesben, 200 méteren ült a hajóban. A magyar kajakosnő ugyan elrontotta a rajtot, de ezután szinte tökéletes pályát evezve feljött az ezüstérmes pozícióba. A vb-t a hazai pályán versenyző Emma Jörgensen nyerte. 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A női K-1 1000 méteres döntőben a mindössze 21 esztendős Gazsó Alida Dóra korábban volt már Európa-bajnok, de most a világelitbe is berobbant. Gazsó már az első 200 méter után jelentős különbséggel vezetett és nem is fáradt el, így kis túlzással úgy nyerte meg a világbajnoki címet, ahogyan akarta. A magyar kajakos első alkalommal állhatott fel világbajnoki dobogó tetejére. 


Kopasz Bálint arra a történelmi tettre készült, hogy egy éven belül nyer olimpiát és világbajnokságot a királyszámnak számító K-1 1000 méteren. Az olimpiai aranyérmes, címvédő Kopasz féltávnál második volt legnagyobb riválisával, Fernando Pimentával szemben félhajós hátrányban volt és a különbség nőtt a továbbiakban. Kopasz végül ezüstérmet szerzett vetélytársa mögött. 

Adolf Balázs immáron olimpiai résztvevőként jutott be a kenusok 1000 méteres fináléjába. A 22 éves magyar sportoló nagyszerűen osztotta be az erejét, sokáig a negyedik-ötödik helyen haladt majd remek hajrájával végül harmadik lett a német Conrad Scheibner és a cseh Martin Fuksa mögött.

Noé Bálint és Kulifai Tamás (K-2 1000 m) a táv elején a harmadik helyen haladtak, ezután viszont úgy tűnt, hogy kissé visszaesnek. A befutóra azonban még maradt erejük és végül csak a svéd és a dán hajó előzte meg őket, vagyis bronzérmesek lettek. 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A női kajakpárosok 500 méteres döntőjében Kozák Danuta és Csipes Tamara a tizenötödik illetve a kilencedik világbajnoki címéért küzdött. A magyar illetve a címvédő fehérorosz (Marina Litvincsuk, Volha Hudzenka) hajó kiemelkedett a mezőnyből. 250 méternél a mieink vezettek ám a belorusz egység ezután ritmust váltott és úgy tűnt, hogy nem lehet legyőzni. Kozákék viszont nem így gondolták: a magyar duó óriási hajrába kezdett és végül 18 századmásodpercnyi különbséggel diadalmaskodott. 

Balla Virág és Takács Kincső kenupárosa 500 méteren folyamatosan versenyben volt az érmekért ám az olimpiai ötödik helyezett egység végül hat századdal lemaradva a dobogóról, negyedikként ért célba. A 16 éves kenus Kiss Ágnestől az is szép eredmény volt, hogy bejutott az 500-as döntőbe, ott végül nyolcadikként zárt. A Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám kenupáros hetedik lett 1000 méteren akárcsak a kenunégyes ((Kollár Kristóf, Zombori Dominik, Korisánszky Dávid és Hodován Dávid)). A Nádas Bence, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos és Gál Péter alkotta kajaknégyes nem tudta megismételni az előfutamban látott formáját és kilencedikként zárt. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59321/pics/lead_800x600.jpg
Kozák Danuta,MOB,parasport,kajak-kenu

További cikkek

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: triplázó kajakoslányok, megtört a vízilabdaátok - augusztus 7.

2021.08.07. 19:40
Az olimpia tizenötödik versenynapján sorozatban harmadszor is magyar egység nyerte a női kajaknégyesek döntőjét, a női …

Csapatsportok

Tokió 2020: óriási csatában bronzérmes a női vízilabda-válogatott

2021.08.07. 07:45
A magyar női vízilabda-válogatott 11-9-re legyőzte az Orosz Olimpiai Csapatot és így története során először olimpiai bronzérmet szerzett.

Egyéni sportok

Tokió 2020: zsinórban harmadszor is olimpiai bajnok a női kajaknégyes!

2021.08.07. 05:20
Megnyerte az 500 méteres döntőt a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású magyar női kajaknégyes, amely így megszerezte a …

Egyéni sportok

Tokió 2020: ötödik a Balla, Takács kenupáros

2021.08.07. 04:45
Az ötödik helyen végzett az 500 méteres döntőben Balla Virág és Takács Kincső női kenupárosa a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: kajak-kenus és vízilabdás éremesélyek- ÉLŐ HÍRFOLYAM, augusztus 7.

2021.08.07. 04:10
A magyar női vízilabda-válogatott bronzmérkőzést játszik, három magyar kajak-kenu egység döntőt vív az olimpia utolsóelőtti …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Hárspataki Gábor bronzérmes karatéban!

2021.08.06. 14:20
A karatésok férfi 75 kilogrammos súlycsoportjában induló Hárspataki Gábor elveszítette az elődöntőjét Rafael Agajevvel szemben és így bronzérmet szerzett a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: bronzérmes az öttusázó Kovács Sarolta!

2021.08.06. 12:55
Kovács Sarolta nagyszerű, kiegyensúlyozott teljesítménnyel bronzérmes lett a női öttusázók versenyében a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: sorsdöntő vízilabdameccs következik - ÉLŐ EREDMÉNYKÖVETÉS, augusztus 6.

2021.08.06. 05:25
Az olimpia 14. versenynapján a döntőbejutásért küzd a férfi vízilabdacsapat, női öttusázóink a legjobb 10-ből …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Tótka Sándor az ötödik magyar tokiói bajnok - augusztus 5.

2021.08.05. 19:00
Összesen három magyar érem született a tokiói olimpia tizenharmadik versenynapján: Tótka Sándor olimpiai bajnok lett a férfi kajakosok …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Nádas Bence és Kopasz Bálint negyedik

2021.08.05. 06:05
Negyedik helyen végzett Nádas Bence és Kopasz Bálint kajakpárosa az 1000 méteres fináléban a tokiói olimpián.