NB I: kétszeres El-győztes, vb-bronzérmes játékost szerződtetett a Ferencváros

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Ferencváros bejelentette, hogy leigazolta Marko Marint, aki karrierje során kétszer volt tagja Európa-liga-győztes csapatnak, valamint világbajnoki bronzérmet is szerzett. 

Fotó: fradi.hu

Az elmúlt napokban többször is szárnyra kaptak olyan hírek, hogy Marko Marin magyar csapatokkal tárgyal, sőt tegnap már arról számoltak be, hogy a bajnoki címvédő Ferencváros szerződtetheti az egykori német válogatottat. A mai napon aztán a zöld-fehér klub bejelentette, hogy megkötötte a kontraktust a középpályással. A megállapodás időtartamát nem hozták nem hozták nyilvánosságra. 

A Bosznia-Hercegovina területén született 32 éves Marin a Borussia Mönchengladbachban kezdte karrierjét majd a Werder Bremenhez igazolva az egyik legjobb német középpályássá vált. 2012-ben a Chelsea-be igazolt és bár tagja volt az Európa-ligát megnyerő gárdának nem tudott fontos szerepet betölteni a londoni csapatban. A "kékek" folyamatosan kölcsönadták: a Sevillával 2014-ben ismét csúcsra ért az El-ben, de karrierje ezután megrekedt. Megfordult a Fiorentinában, az Anderlechtben és a Trabzonsporban is kölcsönjátékosként. Két-két szerzont töltött az Olympiakosznál és a Crvena Zvezdánál ezekben a csapatokban némileg megvillantott valamit tudásából, de az utóbbi évben az Al-Ahliban és az Al-Raedben futballozott. 

A német válogatottban összesen 16 alkalommal lépett pályára, 2010-ben tagja volt a világbajnoki bronzérmes Nationalelfnek. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59322/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Ferencváros

További cikkek

Magyar foci

Vb-selejtező: Albánia Budapesten is győzött, lényegében elúsztak a remények

2021.10.09. 22:40
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Albániától a Puskás Arénában és így minimálisra csökkentek a továbbjutási esélyei a …

Magyar foci

NB I: Pintér Attila távozott a Mezőkövesd kispadjáról

2021.10.04. 20:25
A Mezőkövesd Zsóry FC elnöksége hivatalos közleményben közölte, hogy már nem Pintér Attila a borsodi klub vezetőedzője.

Külföldi foci

NB I: győzött és élre állt a Ferencváros, otthon nyert a ZTE

2021.10.03. 19:15
A Zalaegerszeg 2-0-ra verte az MTK-t, míg a Ferencváros idegenben 3-1-re legyőzte a Paksot a magyar élvonal nyolcadik fordulójában. A címvédő zöld-fehérek az élre …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó Angliában, véget ér a budapesti ITF-torna

2021.10.03. 09:00
A Liverpool otthonába utazik a Manchester City, gólgazdagnak ígérkező NB I-es bajnoki és budapesti ITF-torna döntő is a vasárnapi programban.

Magyar foci

NB I: emberelőnyben sem nyert a Fehérvár, nagy bajban az Újpest

2021.10.02. 21:35
Nyolc forduló után már csak az Újpest nyeretlen a magyar élvonalban miután a lila-fehérek 3-1-re kikaptak a Gyirmóttól. A Puskás Akadémia legyőzte a Mezőkövesdet, …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadón javíthat a Barcelona, Debrecenbe utazik a Fehérvár

2021.10.02. 08:00
Rangadókban bővelkedő szombatnak nézünk elébe: az FC Barcelona az Atlético Madrid ellen javíthat eddigi rossz formáján, míg a Mol Fehérvár a …

Magyar foci

NB I: az utolsó pillanatban kapott ki a Kisvárda

2021.10.01. 22:30
A Budapest Honvéd egy 94. percben esett szabadrúgásgóllal győzött a listavezető Kisvárda ellen a magyar élvonal nyolcadik fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Európa-liga: nagyot küzdött, de kikapott a Betistől a Ferencváros

2021.09.30. 22:50
A magyar bajnok Ferencváros sokáig döntetlenre állt hazai pályán a Real Betis ellen ám végül 3-1-re kikapott spanyol ellenfelétől az Európa-liga mai …

Magyar foci

Labdarúgás: győzelemmel kezdett a magyar futball új generációja

2021.09.28. 19:25
Az U16-os magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Szlovéniát Nagykanizsán.

Magyar foci

Labdarúgás: Vécsei és Nego is a válogatott keretében

2021.09.27. 12:50
Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Albánia illetve Anglia elleni októberi világbajnoki selejtezőkre.