NB I: rangadót nyert és elvette a Fehérvár veretlenségét a Ferencváros

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Ferencváros 1-0-ra győzött a MOL Fehérvár FC otthonában a magyar élvonal második fordulójából elhalasztott mérkőzésén. 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Augusztusról halasztották el a magyar élvonal elmúlt időszakát uraló két csapatának rangadóját, mivel a ferencvárosiak akkor Bajnokok Ligája-selejtezőt játszottak. A zöld-fehérek az első félidőben többet birtokolták a labdát ám a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A fővárosiak mezőnyfölénye ugyan elillant, de az első 45 percben nem volt dolga a kapusoknak. 

 A második játékrész során a fehérváriak átvették a játék irányítását, de a hazai szurkolók nem nyugodhattak meg, mivel a vendégek is támadtak. Mindkét hálóőr bemutatott nagy védéseket, Dibusz Dárdai lövésénél produkált bravúrt, Uzuni ziccerénél pedig Kovács villogtatta meg tudását. A 83. percben aztán szöglethez jutott a Ferencváros és Ryan Mmaee a hálóba fejelte a labdát a sarokrúgás után. Mivel a fehérváriak nem tudtak válaszolni, így az FTC elvitte a három pontot a legnagyobb riválisa otthonából. 

MOL Fehérvár FC - Ferencvárosi TC 0-1 (0-0)

MOL Aréna Sóstó, 6006 néző, v.: Karakó
Fehérvár: Kovács D. - Nego, Fiola, Rus, Stopira, Heister - Szendrei, Makarenko - Dárdai, Nikolics, Jallow (Csoboth 87.)
FTC: Dibusz - Wingo, S. Mmaee, Blazic, Civic - Laidouni - Zachariassen, Loncar (Besic 79.), Nguen (Gavric 85.), Uzuni - R. Mmaee

gólszerző: R. Mmaee (83.)
sárga lap: Jallow (50.), Szendrei (53.), illetve Blazic (64.), Nguen (72.), Laidouni (81.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59331/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Ferencváros,MOL Fehérvár FC

További cikkek

Egyéni sportok

Közvetítések: döntőt játszik Fucsovics Márton a rotterdami ATP-tornán

2021.03.07. 07:30
Élete első ATP 500-as tornadöntőjére készül Fucsovics Márton, de láthatjuk a férfi röplabda Magyar Kupa fináléját is többek között a hét …

Magyar foci

Közvetítések: visszavághat a Puskás Akadémia az Újpestnek

2021.03.06. 07:30
A felcsúti együttes ismét a lila-fehéreket látja vendégül, akárcsak nemrég a kupában, de emellett számos érdekes eseményt kínál nekünk a szombat, például Fucsovics …

Külföldi foci

Közvetítések: kupák minden mennyiségben

2021.03.03. 06:30
Gulácsi Péterék a Német Kupa elődöntőjéért, a Barcelona a spanyol Király Kupa fináléjáért játszik.

Magyar foci

Közvetítések: ismét Ferencvárosban okozhat meglepetést a Diósgyőr

2021.03.02. 07:30
A kiesés ellen küzdő miskolciak a címvédőhöz látogatnak az NB I-ben, de láthatunk vízilabdát, rengeteg teniszt és még sok minden mást március második …

Csapatsportok

Közvetítések: eldől, hogy ki nyeri a női kosárlabda Magyar Kupát

2021.02.28. 07:30
A DVTK a Sopronnal küzd meg a női kosárlabda Magyar Kupa-győzelemért, míg a MOL Fehérvár a Zalaegerszeg ellen javíthat a labdarúgó NB I-ben.

Csapatsportok

Közvetítések: az örökrangadó és a Siófok-Fradi viszi a prímet a csúcsszombaton

2021.02.27. 07:30
Az év eddigi legsűrűbb napja jön, már ami a televíziós sportközvetítéseket illeti, szó szerint lesz minden, mint a búcsúban.

Magyar foci

Közvetítések: fontos lépést tehet a bennmaradás felé a Diósgyőr

2021.02.26. 07:30
A miskolci együttes a Mezőkövesdet látja vendégül az NB I 23. fordulójában, egy győzelemmel pedig nagy lépést tehetne a bennmaradás felé a gárda.

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó a Magyar Kupában, továbbjuthat a Tottenham az Európa-ligában

2021.02.24. 07:30
A bajnoki cím már nagy valószínűséggel eldőlt az NB I-ben, de most akár a kupagyőzelem felé is nagy lépést tehet a …

Magyar foci

Közvetítések: folytatódik a Magyar Kupa és a Bajnokok Ligája

2021.02.23. 07:30
A Mezőkövesd otthonába látogat a Diósgyőr a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, de láthatunk két Bajnokok Ligája-rangadót is, és kézilabdában is szurkolhatunk magyar …

Egyéni sportok

Közvetítések: döntő az Australian Openen, rangadó Olaszországban és Angliában

2021.02.21. 07:30
Novak Djokovics kilencedik, míg Danyiil Megvegyev első Grand Slam-tornagyőzelmét szerezheti meg Ausztráliában, de láthatunk …