NB I: rangadót nyert és elvette a Fehérvár veretlenségét a Ferencváros

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Ferencváros 1-0-ra győzött a MOL Fehérvár FC otthonában a magyar élvonal második fordulójából elhalasztott mérkőzésén. 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Augusztusról halasztották el a magyar élvonal elmúlt időszakát uraló két csapatának rangadóját, mivel a ferencvárosiak akkor Bajnokok Ligája-selejtezőt játszottak. A zöld-fehérek az első félidőben többet birtokolták a labdát ám a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A fővárosiak mezőnyfölénye ugyan elillant, de az első 45 percben nem volt dolga a kapusoknak. 

 A második játékrész során a fehérváriak átvették a játék irányítását, de a hazai szurkolók nem nyugodhattak meg, mivel a vendégek is támadtak. Mindkét hálóőr bemutatott nagy védéseket, Dibusz Dárdai lövésénél produkált bravúrt, Uzuni ziccerénél pedig Kovács villogtatta meg tudását. A 83. percben aztán szöglethez jutott a Ferencváros és Ryan Mmaee a hálóba fejelte a labdát a sarokrúgás után. Mivel a fehérváriak nem tudtak válaszolni, így az FTC elvitte a három pontot a legnagyobb riválisa otthonából. 

MOL Fehérvár FC - Ferencvárosi TC 0-1 (0-0)

MOL Aréna Sóstó, 6006 néző, v.: Karakó
Fehérvár: Kovács D. - Nego, Fiola, Rus, Stopira, Heister - Szendrei, Makarenko - Dárdai, Nikolics, Jallow (Csoboth 87.)
FTC: Dibusz - Wingo, S. Mmaee, Blazic, Civic - Laidouni - Zachariassen, Loncar (Besic 79.), Nguen (Gavric 85.), Uzuni - R. Mmaee

gólszerző: R. Mmaee (83.)
sárga lap: Jallow (50.), Szendrei (53.), illetve Blazic (64.), Nguen (72.), Laidouni (81.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59331/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Ferencváros,MOL Fehérvár FC

További cikkek

Magyar foci

Vb-selejtező: varsói győzelemmel zárta az évet a magyar válogatott!

2021.11.15. 22:45
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re győzött Lengyelországban a világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában.

Magyar foci

Vb-selejtező: hozta a kötelezőt a magyar válogatott (videó)

2021.11.12. 22:45
A magyar labdarúgó-válogatott 4-0-ra győzött San Marino ellen a világbajnoki selejtezősorozat utolsó előtti játéknapján.

Külföldi foci

Premier League: Szalai Attila egyre közelebb a Chelseahez

2021.11.11. 15:50
Török és angol sajtóorgánumok egybehangzó értesülései szerint a Fenerbahce és a Chelsea megállapodott Szalai Attila átigazolásával kapcsolatban.

Magyar foci

NB I: Joan Carillo a DVSC új vezetőedzője

2021.11.08. 18:05
A Debreceni VSC bejelentette, hogy a jövőben Joan Carrillo látja el a vezetőedzői teendőket az élvonalbeli klubnál. A szakember korábban dolgozott már Magyarországon, akkor bajnoki címre vezette a Videotont.

Magyar foci

NB I: a Ferencváros kiütötte a Kisvárdát, magabiztos fehérvári győzelem

2021.11.07. 20:00
A Ferencváros négy, a MOL Fehérvár FC három gólt szerzett a magyar labdarúgó élvonal 12. fordulójában. A zöld-fehérek visszavették a vezetést …

Magyar foci

NB I: debreceni győzelem a szezon legjobb meccsén, kikapott Felcsúton az Újpest

2021.11.06. 21:55
Fantasztikus 90 percet követően 5-3-ra győzött a Debrecen a Budapest Honvéd ellen az NB I 12. fordulójában. A Paks kikapott Mezőkövesden, …

Magyar foci

NB I: már öt meccs óta nyeretlen az MTK

2021.11.05. 22:00
A Gyirmót FC Győr 3-0-s győzelmet aratott az MTK otthonában a magyar bajnokság tizenkettedik fordulójában.

Magyar foci

Európa-liga: hiába lőtt két gólt továbbra sem tud pontot szerezni a Ferencváros

2021.11.04. 22:50
Hiába válaszolt gyorsan a Celtic első góljára a Ferencváros, a magyar együttes 3–1-ről már csak szépíteni tudott, így 3–2-re …

Magyar foci

Labdarúgás: egy idegenbeli meccsről kitiltották a magyar szurkolókat

2021.11.01. 18:45
A FIFA fegyelmi bizottsága egy idegenbeli mérkőzésről eltiltotta a magyar szurkolókat az októberben történt londoni rendzavarások miatt.

Magyar foci

NB I: kiütötte a Kisvárda a ZTE-t, győzött a Puskás Akadémia

2021.10.31. 19:05
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Kisvárda ötgólos győzelmet aratott a ZTE felett, míg a Puskás Honvéd 3-1-re múlva felül a Budapest …