NB I: könnyed paksi győzelem Zalaegerszegen

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Paksi FC 5-2-re győzött Zalaegerszegen a magyar élvonal hetedik fordulójának nyitómérkőzésén. 

Fotó: Katona Tibor/teol.hu

Egyértelműen a zalaiak birtokolták többet a labdát a mérkőzés első félidejében, ám a Paks sokkal veszélyesebben futballozott. A vendégek Ádám Martin révén szereztek vezetést majd nem sokkal a játékrész vége előtt egy öngóllal 0-2-re módosult az eredmény. A két csapat összesen 8-8 alkalommal próbálkozott 45 perc alatt, azonban az egerszegiek mindössze egyszer találták el a kaput. 

Spoljaric révén szépített a ZTE a második félidő elején, ám a paksiak nem rendültek meg, sőt Kinyik és Balogh találataival lényegében eldöntötték a meccset. Bognár György csapata nem állt le a biztos vezetés tudatában sem és a hajrában Szabó is bevette Demjén kapuját. Az egerszegiek az utolsó pillanatokban egy büntetőből szerzett góllal szépítettek. 

Zalaegerszegi TE-Paksi FC 2-5 (0-2)

Zalaegerszeg, 1214 néző, v: Káprály
ZTEDemjén - Huszti A. (Nimaga, 68.), Bobál D. (Lesjak, 32.), Serafimov, Gergényi (Halilovic, a szünetben) - Sankovic, Bedi - Babati (Meshack, a szünetben), Spoljaric, Skribek - Koszta M. (Borukov, 59.)
Paks: Nagy G. - Lenzsér, Szélpál (Lorentz, 89.), Kinyik, Tamás O. (Szabó B., 67.), Medgyes - Papp K., Bognár (Nagy R., 89.), Balogh B. - Sajbán, Ádám (Böde, 67.)

gólszerzők: Spoljaric (51.), Borukov (94., 11-esből), illetve Ádám (15.), Serafimov (38., öngól), Kinyik (54.), Balogh B. (58.), Szabó B. (84.)
sárga lap: Gergényi (36.), Babati (45+2.), illetve Papp K. (70.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59335/pics/lead_800x600.jpg
NB I,Paksi FC,Zalaegerszegi TE

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: Ferencváros-Diósgyőr ütközettel tér vissza az NB I

2021.01.20. 07:30
Felébred téli álmából a magyar foci, az Olasz Szuperkupáért száll harcba a Napoli és a Juventus, vízilabdás lányaink pedig Kazahsztánnal csapnak össze az …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC és a Sopron Basket

2021.01.06. 07:30
A győriek a Dunaújváros ellen játszanak a női kézilabda NB I-ben, míg a soproniak az Atomerőmű-KSC Szekszárdot fogadják a női kosárlabda NB I-ben, de láthatunk …

Magyar foci

Közvetítések: rangadó az NB I-ben, az angol ligakupában és az olasz bajnokságban is

2020.12.23. 07:30
Rangadókkal búcsúzik 2020-tól az NB I és az olasz bajnokság, pályán az Újpest, a Budapest Honvéd, a Real Madrid és az AC Milan …

Csapatsportok

Közvetítések: eldől, hogy ki nyeri a női kézilabda Európa-bajnokságot

2020.12.20. 07:30
A horvátok a dánokkal játszanak a bronzéremért, míg a franciák a norvégokkal csapnak össze a végső győzelemért a női kézilabda …

Csapatsportok

Közvetítések: a döntőért küzdenek a női kézilabda Eb-n, pályán a MOL Fehérvár

2020.12.18. 07:30
Franciaország a horvátokkal, míg Norvégia a dánokkal küzd meg a döntőért a női kézilabda Európa-bajnokságon, de láthatunk …

Magyar foci

Közvetítések: kiesési rangadó az NB I-ben, Liverpool-Tottenham a Premier Leagueben

2020.12.16. 07:30
A rossz formában lévő Budapest Honvéd a Diósgyőri VTK-t látja vendégül, míg a Tottenham a Liverpoolhoz utazik, de láthatunk …

Magyar foci

Közvetítések: hétközi forduló az NB I-ben és a topligákban is

2020.12.15. 07:30
A MOL Fehérvár FC a Puskás Akadémiát fogadja, míg az Újpest a Kisvárdához látogat a magyar élvonal 14. fordulójában, de láthatunk topligás labdarúgást és a …

Autó-motor

Közvetítések: zárul a Forma-1-es szezon, rangadót játszik a PSG

2020.12.13. 07:30
Már a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj következik a Forma-1 idei szezonjában, míg a francia bajnokság címvédője, a PSG az Olympique Lyonnal játszik rangadót.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női kézilabda-válogatott, városi rangadó Madridban

2020.12.12. 07:30
Megkezdi középdöntős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, de Real Madrid-Atlético Madrid és Manchester …

Csapatsportok

Közvetítések: Szerbia ellen javíthat a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.06. 07:30
A Horvátország elleni meglepetés vereséget követően Szerbia ellen lép pályára a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott.