NB I: megint ferencvárosi győzelmet hozott a derbi

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Ferencváros 3-1-re győzött az Újpest elleni derbin a magyar élvonal hetedik fordulójában. 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Bár finoman szólva sem áll most egy szinten a két csapat, de így is óriási presztízsnek örvend a két ősi rivális mérkőzése, ezt bizonyítva 17 ezer néző foglalt helyet a Groupama Aréna lelátóján. A két csapatban összesen három magyar játékos lépett pályára a kezdőben. 

Már az ötödik percben előnybe került a Ferencváros, egy kiharcolt büntetőt Ryan Mmaee gólra váltott. Az újpestiek tíz perccel később még nagyobb gondba kerültek, mivel Diaby utolsó emberként szabálytalankodott és a kiállítás sorsára jutott. A lila-fehérek nem zuhantak össze, de értelemszerűen a védekezésre koncentráltak. Az első félidő vége előtt Uzuni és Nguen összjátékából utóbbi betalált. A vendégek a semmiből szépíteni tudtak Tallo révén és így némileg nyílttá tették a második félidőt. 

Az újpestiek többször támadtak a meccs második felében, de Dibusz kapujára igazán nem jelentettek veszélyt. A zöld-fehérek az utolsó negyedórára átvették a játék irányítását és veszélyeztettek, Bogár játékvezető azonban Uzuni gólját nem adták meg les miatt. A vendégeknél Simonnak megvolt a lehetősége az egyenlítésre, ő nem tudott egalizálni. A kihagyott helyzet akkor bosszulta meg magát, amikor Laidouni egy szóló végén eldöntötte a mérkőzést. 

Az Újpest zsinórban hetedszer sem nyert és kieső helyen áll, míg a Ferencváros zsinórban ötödök győzelmét aratta. A zöld-fehérek hat éve veretlenek nagy riválisukkal szemben és utoljára 2019-ben nem tudtak győzni az újpestiek ellen. 

Ferencvárosi TC-Újpest FC 3-1 (2-1)

Groupama Aréna, 17 349 néző, v.: Bogár
Ferencváros: Dibusz - Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic - Laidouni, Loncar (Besic, 58.) - Uzuni, Zachariassen (Vécsei,, 68.), Nguen (Gavric, 58.) - R. Mmaee (Botka, 88.)
 Újpest: Banai - Kastrati, Kutrumpisz, Diaby - Bjelos (Croizet, 63.), Mitrovic, Luca, Csongvai, Antonov - Tallo (Simon, 69.), Beridze (Viana, 80.)

gólszerzők: R. Mmaee (5. - 11-esből), Nguen (42.), Uzuni (87.), illetve Tallo (45+2.)
sárga lap: Loncar (46.), Nguen (55.), illetve Banai (4.), Antonov (26.), Kastrati (35.), Mitrovic (45+1.)
kiállítva: Diaby (14.)

A nap másik mérkőzésén nagy csatát vívott egymással a Kisvárda és a Debrecen. A listavezető kisvárdaiak tíz perc után hátrányba kerültek Varga József gólja miatt, ám a hazaiak a második félidő elején kiegyenlítettek. A hazaiak dominálták a meccset ám Kosicky bravúrjainak köszönhetően a debreceniek sokáig tartották az eredményt. A 89. percben aztán már a hálóőr is tehetetlen volt Zlicic távoli lövésével szemben. A Kisvárda 2-1-es győzelmével továbbra is vezeti a bajnokságot. 

Kisvárda Master Good-Debrecenii VSC 2-1 (0-1)


Kisvárda, 2500 néző, v.: Bognár
Kisvárda Master Good: Dombó - Hej, Prenga, Cirkovic, Leoni - Melnik (Lucas, 76.), Navratil (Asani, 76.), Ötvös (Zlicic, 68.), Bumba (Camaj, 84.), Simovic - Mesanovic
Debreceni VSC: Kosicky - Korhut, Baráth, Deslandes, Ferenczi - Bévárdi (Soltész, 84.), Dzsudzsák, Varga J., Sós (Szécsi, 62.) - Ugrai, Bárány (Tischler, 78.)

gólszerzők: Mesanovic (49.), Zlicic (89.), illetve Varga J. (10.)
sárga lap: Melnik (43.), Simovic (60.), Leoni (62.), Dombó (93.), illetve Sós (24.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59352/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: az utolsó pillanatban egyenlített az Újpest

2022.08.13. 22:20
A második félidőben emberelőnyben futballozó Újpest FC hazai pályán az utolsó pillanatban alakította 1-1-re az eredményt a Zalaegerszeg ellen a labdarúgó OTP Bank Liga …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hét év után újra kecskeméti siker az élvonalban

2022.08.13. 20:25
Az újonc Kecskeméti TE egygólos győzelmet aratott a vendég Mezőkövesd felett a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: újabb döntetlent játszott a Debrecen és a Vasas

2022.08.12. 22:05
Az újonc Vasas több mint egy órát emberhátrányban futballozva 1-1-es döntetlent játszott a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának …

Magyar foci

NB I: rangadót nyert a Ferencváros, továbbra is krízisben a Fehérvár

2022.03.06. 19:35
A magyar labdarúgó élvonal 23. fordulójának vasárnapi mérkőzésein a Ferencváros 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a játéknap rangadóján, míg a MOL …

Magyar foci

NB I: megosztozott a pontokon az MTK és a Gyirmót

2022.03.04. 22:00
Döntetlen született a Gyirmót-MTK kiesési rangadón a magyar labdarúgó élvonal 23. fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Magyar Kupa: elődöntőbe jutott a címvédő Újpest

2022.03.02. 22:00
Az Újpest 3-2-re legyőzte a Békéscsabát és így harmadikként bejutott a kupasorozat elődöntőjébe.

Magyar foci

Magyar Kupa: a Paks hozta a kötelezőt, a Ferencváros kiejtette a Honvédot

2022.03.01. 22:00
A Paks és a Ferencváros jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe. Bognár György csapata a Kazincbarcikát, a bajnoki címvédő pedig a Budapest Honvédot …

Magyar foci

NB I: pontokat hullajtottak az élcsapatok

2022.02.26. 21:35
A magyar labdarúgó élvonal 22. fordulójában mindhárom szombati mérkőzés döntetlenre végződött és mivel a három élcsapat egyaránt egy pontot szerzett, így nem változott a helyzet a tabellán.

Magyar foci

NB I: kétgólos hátrányból nyert a Paks, ötödször kapott ki zsinórban a Fehérvár

2022.02.25. 22:00
Hiába vezetett két góllal is Pakson a MOL Fehérvár, a hazaiak 3-2-re győztek és így a vendégcsapat zsinórban ötödik …

Magyar foci

NB I: meglepő debreceni és újpesti győzelem

2022.02.20. 19:40
Meglepetésekkel zárult a magyar élvonal 21. fordulójának mindkét vasárnapi mérkőzése, miután a Debrecen Felcsúton, az Újpest pedig Székesfehérvárott tudott győzni.