NB I: emberelőnyben sem nyert a Fehérvár, nagy bajban az Újpest

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Nyolc forduló után már csak az Újpest nyeretlen a magyar élvonalban miután a lila-fehérek 3-1-re kikaptak a Gyirmóttól. A Puskás Akadémia legyőzte a Mezőkövesdet, míg a Fehérvár döntetlent játszott a Debrecennel. 

Fotó: dvsc.hu/

Újpest FC-Gyirmót FC Győr 1-3 (0-3)


Szusza Ferenc Stadion, 1456 néző, v.: Berke
Újpest FCBanai - Kasztrati, Kutrumpisz, Antonov - Mitrovic, Stieber Z. (Simon K., a szünetben), Csongvai - Beridze (Mory, 74.), Croizet, Mack (Viana, 67.) - Tallo

Gyirmót FC GyőrHársfalvi - Szegi, Ikic, Széles, Zeke - Radics, Nagy P. (Csonka, 79.), Vass Á., Hajdú - Simon An. (Hasani, 86.), Varga B. (Karacs, 93.)

gólszerzők: Kasztrati (52.), illetve Varga B. (11., 27. - a másodikat 11-esből), Szegi (16.)
sárga lap: Banai (26.), Beridze (28.), Croizet (63.), illetve Ikic (29.), Széles (45+1.), Hársfalvi (71.), Zeke (87.)

Két nyeretlen csapat mérkőzött egymással Újpesten így mindkét gárda előtt létfontosságú 90 perc állt. A két csapat közül a lila-fehérek kezdtek aktívabban ám a gólokat a vendégek szerezték: előbb Varga Barnabás volt eredményes majd Szegi Vince növelte a gyirmótiak előnyét. A 27. percben aztán büntetőt kapott a vendégcsapat amelyet Varga értékesített. A szünetet követően a fővárosiak ugyan szépítettek Kasztrati révén, de hiába jutottak el számos helyzetig, nem tudtak tovább faragni a hátrányukon. Az újpesti szurkolók a második gólt követően már erősen hangot adtak nemtetszésüknek és a meccs végén azt követelték a hazai játékosoktól, hogy vegyék le a mezüket. A Gyirmót első alkalommal szerzett három gólt élvonalbeli meccsen és már nem nyeretlen. 

Puskás Akadémia-Mezőkövesd Zsóry FC 2-0 (1-0)

Felcsút, 822 néző, v: Pintér
Puskás Akadémia: Tóth B. - Csirmaz, Nunes, Stronati, Deutsch (Gera D., a szünetben) - Plsek, Favorov - Slagveer (Komáromi, 77.), Baluta (Corbu, 85.), Nagy Zs. - Kozák (Puljic, 77.)
MezőkövesdPiscitelli - Farkas, Kocsis, Szépe, Lakveheliani - Cseke (Jurina, a szünetben), Karnyickij, Besirovic (Vutov, 38., Nagy D., 75.) - Calcan (Cseri, 56.), Drazic (Vojtus, 56.), Madarász

gólszerzők: Favorov (19.), Baluta (63.)
sárga lap: Nunes (74.), Nagy Zs. (82.), Komáromi (92.), illetve Lakveheliani (8.), Vojtus (76.)

Az első félidő során a felcsútiak egyszer találták el a kaput ám abból Favorov vezetést is szerzett számukra. A mezőkövesdiek nem tudtak betalálni, ráadásul kulcsemberüket Besirovicsot is elveszítették sérülés miatt. A második félidőben hiába birtokolták többet a labdát a vendégek, nem tudtak egyenlíteni. A 63. percben Baluta betalált és így már 2-0-ra vezetett a hazai csapat és mivel a kövesdiek ezután sem tudtak gólt szerezni, így immáron hatodik meccsükön maradtak győzelem nélkül zsinórban. 

Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 1-1 (0-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4054 néző, v.: Vad II
Debreceni VSC: Kosicky (Gróf, 66.) - Bévárdi, Baráth, Deslandes, Ferenczi - Soltész, Dzsudzsák, Varga J., Sós (Korhut, 83.) - Ugrai, Bárány (Németh K., 77.)
Fehérvár:Kovács D. - Fiola, Rus, Stopira, Heister (Petrjak, 57.) - Nego, Szendrei (Zivzivadze, 81.), Makarenko, Dárdai - Bamgboye, Nikolics (Kodro, 57.)

gólszerzők: Ugrai (86., 11-esből), illetve Kodro (92., 11-esből)
sárga lap: Sós (16.), Dzsudzsák (21., 41.), Ferenczi (61.), Németh K. (90.), Soltész (95.), illetve Stopira (85.)
kiállítva: Dzsudzsák (41.)

Mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei az első félidőben ám gólt nem láthatott a publikum. A hazaiak viszont 10 emberrel fejezték be a félidőt, miután Dzsudzsák Balázs sárga lapot érően rúgta fel Nikolics Nemanját és Vad II játékvezető ekkor már másodszor figyelmeztette a debreceni csapatkapitányt. A debreceniek a létszámhátrány ellenére is aktívan játszottak, de sokáig nem tudtak betalálni. A 66. percben a hajdúsági kapus Tomas Kosicky megsérült és le kellett cserélni. A debreceni csapatban Németh Krisztián pályára lépett és a 14 év után újra NB I-ben szereplő csatár büntetőt harcolt ki, amit Ugrai Roland gólra váltott. Az utolsó percekben aztán a vendégek is tizenegyest kaptak és mivel Kenan Kodro lába sem remegett meg, így 1-1-el zárult a mérkőzés. A meccs krónikájához tartozik, hogy összesen négy lesgól született a 90 perc alatt. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59391/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I

További cikkek

Magyar foci

Nemzetek Ligája: vereség az Európa-bajnoktól, csoportmásodikként zárt a Rossi-csapat

2022.09.26. 23:00
A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Gulácsi: még szebb a siker, hogy Szalai lőtte a győztes gólt

2022.09.24. 09:35
A játékosok a csapatmunkát emelték ki elsődlegesen a magyar labdarúgó-válogatott németek felett aratott pénteki 1-0-s győzelmével …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Rossi: azt éreztem, túl korai a gól

2022.09.24. 07:00
Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot és benn maradt a Nemzetek Ligája …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Szalai Ádám csodagóljával győzelem Lipcsében

2022.09.23. 22:00
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Rossi újoncot avat

2022.09.23. 19:55
Kerkez Milos személyében pénteken újonc is pályára lép a magyar labdarúgó-válogatottban a németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Magyar foci

Német-magyar - Rossi: a cél változatlan, büszkén lejönni a pályáról

2022.09.22. 20:05
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott számára a cél ugyanaz lesz pénteken a németek elleni Nemzetek …

Magyar foci

Szalai Ádám visszavonul a válogatottól

2022.09.21. 17:20
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám bejelentette, hogy lemondja szereplését a nemzeti együttesben.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Srdjan Blagojevic lett a Debrecen vezetőedzője

2022.09.21. 17:05
A szerb Srdjan Blagojevic lett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debreceni VSC vezetőedzője.

Magyar foci

HLSZ: Ádám Martin lett az elmúlt szezon legjobbja

2022.09.20. 12:15
A Paks színeiben az elmúlt szezonban 31 találattal gólkirály Ádám Martint választották meg a legjobb mezőnyjátékosnak az OTP Bank Ligában a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) …

Magyar foci

Futsal vb-selejtező: hazai döntetlennel kezdtek a magyarok

2022.09.19. 21:50
A magyar futsalválogatott 2-2-es döntetlent játszott a vendég izraeli együttessel hétfőn a világbajnoki selejtezőben.