Forma-1: Bottas győzött Törökországban, Verstappen vezeti a bajnokságot

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Valtteri Bottas győzelmével ért véget az esős Török Nagydíj, amelyet követően a másodikként célba érő Max Verstappen visszavette a vezetést a bajnokságban Lewis Hamiltontól. 

Fotó: formula1.com

Kilencedik alkalommal látogatott el a Forma-1 mezőnye Isztambulba miután a Török Nagydíj bekerült a naptárba a Japánban törölt futam helyére. A mezőny esőben, átmeneti abroncsokon kezdte meg a versenyt. Valtteri Bottas indulhatott az élről, miután motorcsere miatt Lewis Hamiltont hátrasorolták a tizenegyedik helyre és a Mercedes finn pilótája meg is tartotta a vezető helyét Max Verstappen illetve Charles Leclerc előtt, Sergio Perez több pozíciót nyerve negyedikként zárta az első kört. Hamilton megelőzte Sebastian Vettelt illetve a kicsúszó Fernando Alonsót, így előrejött kilencediknek. 

Alonso idegesen versenyzett és kiforgatta Mick Schumachert, míg Nicholas Latifi szintén kipördült. Carlos Sainz és Daniel Ricciardo, akik a mezőny végéről indultak szintén több pozíciót nyertek. Hamilton némileg beragadst Juki Cunoda mögé, akit csak a nyolcadik körben tudott maga mögé utasítani. A versenybíróság hamarosan öt másodperces büntetéssel sújtotta Pierre Gaslyt, akit vétkesnek találtak Alonso kiforgatásában, de a spanyol világbajnokot is megbüntették a Schumacherrel való incidens miatt. Hamilton hamarosan feljött hetediknek majd Pierre Gasly mellett is elment. Aki az izgalmakat szolgáltatta az Carlos Sainz volt, aki hamar a tizenegyedik helyen találta magát. 

Bottas közben ellépett Verstappentől, akivel szemben 3-4 másodperces különbséget autózott ki, míg Leclerc és Perez is tartotta a pozícióját. A Red Bull holland versenyzője hamarosan ledolgozott némi mennyiséget a hátrányából, de 2,4 másodpercnél nem tudott közelebb férkőzni, sőt Leclerc közelítette őt, Perezt leszakítva. A 34. körben Hamilton elkezdte támadni Perezt, de a mexikói remekül védekezve tartotta a hétszeres világbajnokot. A mezőny nagy része nem állt ki a futam első felében, Verstappent azonban huszonkét körrel a vége előtt kihívták és Perez és Hamilton elé ért vissza. Az Aston Martin megpróbált kockáztatni azzal, hogy Vettel közepes abroncsokat kap ám a négyszeres világbajnok többször is megforgott. Charles Leclerc nem jött ki kereket cserélni ám elfékezte magát és ezzel időt veszített. 

Bottas közelített Leclercre, míg Hamilton nem állt ki és így ő is időt veszített a kopott abroncsokon. Leclerc hibája után Bottas feljött egy másodpercnyi kölönbségre és a 47. körben visszavette a vezetést, A Ferrari monacói versenyzője kijött a bokszba és így beékelődött Hamilton és Perez közé a negyedik helyen. A Mercedes stratégiát váltva az 51. körben kihívta Hamiltont, miután látszott, hogy a címvédőnek elérhetetlen a dobogó. Az új gumik hamar szencsésedni kezdtek a pilóták autóin és így Perez megelőzte Leclert, míg Hamilton nem tudott elmenni a Ferrari mellett, sőt Gasly és Lando Norris zárkózott fel őrá. 

A versenyt végül magabiztos különbséggel Valtteri Bottas nyerte, aki a leggyorsabb kört is megfutotta. A karrierje tizedik győzelmét arató finn mögött Max Verstappen ért célba egy értékes második helyen, míg Sergio Perez hozott egy dobogót a Red Bullnak. Charles Leclerc lett a negyedik megelőzve Lewis Hamiltont és Pierre Gaslyt. A legjobb tízbe még Lando Norris, Carlos Sainz, Lance Stroll és Esteban Ocon fért be. A futamot mind a 20 pilóta befejezte. 

Max Verstappen ezzel az eredményével visszavette a vezetést a bajnokságban 262,5 ponttal vezet a 256,5 pontos Lewis Hamilton és a 177 pontos Valtteri Bottas előtt. A csapatoknál a Mercedes áll az élen 433,5 ponttal a 397,5 pontos Red Bullt megelőzve. A világbajnokság két hét múlva az Amerikai Nagydíjjal folytatódik. 

Végeredmény:

1. Valtteri Bottas Mercedes 1:31:04.103
2. Max Verstappen Red Bull Racing Honda +14.584s
3. Sergio Perez Red Bull Racing Honda +33.471s
4. Charles Leclerc Ferrari +37.814s
5. Lewis Hamilton Mercedes +41.812s
6. Pierre Gasly AlphaTauri Honda +44.292s
7. Lando Norris Mclaren Mercedes +47.213s
8. Carlos Sainz Ferrari +51.526s
9. Lance Stroll Aston Martin Mercedes +82.018s
10. Esteban Ocon Alpine Renault +1 lap
11. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing Ferrari +1 lap
12. Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing Ferrari +1 lap
13. Daniel Ricciardo Mclaren Mercedes +1 lap
14. Yuki Tsunoda AlphaTauri Honda +1 lap
15. George Russell Williams Mercedes +1 lap
16. Fernando Alonso Alpine Renault +1 lap
17. Nicholas Latifi Williams Mercedes +1 lap
18. Sebastian Vettel Aston Martin Mercedes +1 lap
19. Mick Schumacher Haas Ferrari +2 laps
20. Nikita Mazepin Haas Ferrari +2 laps
Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59433/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Sebastian Vettelt kizárták!

2021.08.01. 23:00
Nem megfelelő mennyiségű üzemanyag miatt kizárták a második helyen célba érő Sebastian Vettelt a Magyar Nagydíjról. Az Aston Martin fellebbezett a döntés ellen.

Autó-motor

F1: kaotikus verseny a Hungaroringen, először nyert futamot Esteban Ocon

2021.08.01. 17:30
Kaotikus versenyt hozott a Formula–1-es Magyar Nagydíj, amelyen Esteban Ocon pályafutása első F1-es futamgyőzelmét ünnepelhette, míg Lewis Hamilton csak a …

Autó-motor

Forma-1: Lewis Hamilton indul az élről a Hungaroringen

2021.07.31. 16:25
A címvédő Lewis Hamilton indul az élről a Magyar Nagydíjon. A hétszeres világbajnok mögött Valtteri Bottas és Max Verstappen végzett az időmérő edzésen.

Autó-motor

F1: elkezdődtek az egyeztetések, 2037-ig lehet Magyar Nagydíj

2021.07.31. 12:15
Szombaton Palkovics László, innovációs és technológiai Miniszter, valamint Gyulay Zsolt, a Hungarorign Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója egyeztetett az F1-et irányító …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton kiütötte Verstappent majd a büntetése ellenére is nyert

2021.07.18. 18:10
Bár a futam elején történt ütközés miatt megbüntették, de Lewis Hamilton így is megnyerte a Brit Nagydíjat. A címvédő mai sikerének …

Autó-motor

Forma-1: Max Verstappen nyerte a sprintversenyt és ő indulhat az élről

2021.07.17. 17:55
Max Verstappen egy jó rajtot követően megelőzte Lewis Hamiltont és a sprintversenyt megnyerve megszerezte az első rajtkockát a Brit Nagydíjon.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton kezdi az élről a sprintfutamot

2021.07.16. 20:05
Lewis Hamilton nyerte a Brit Nagydíj időmérőjét és így ő kezdheti az első rajtkockából a történelem első Forma-1-es sprintversenyét.

Autó-motor

Forma-1: elhunyt a legendás argentin pilóta, Carlos Reutemann

2021.07.08. 09:55
Életének nyolcvanadik évében elhunyt a többszörös futamgyőztes egykori Forma-1-es pilóta Carlos Reutemann.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen megint győzött és jelentősen növelte az előnyét

2021.07.04. 16:30
Max Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíjat és így tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben a dobogóról leszoruló Lewis Hamiltonnal szemben.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen ismét a pole-ban, Norris megtréfálta a Mercedeseket

2021.07.03. 16:45
A világbajnokságot vezető Max Verstappen indulhat az élről az Osztrák Nagydíjon. Lewis Hamiltont többen is megelőzték a kvalifikáción.