Vb-selejtezők: nyertek az esélyesek, Kanada kiütötte Panamát (videó)
Kanada 4-1-re legyőzte Panamát a CONCACAF-zóna világbajnoki selejtezősorozatának mai játéknapján. Az Egyesült Államok és Mexikó szintén győzelemmel zárta a harmadik kör hatodik fordulóját.
A Panama elleni vereség után Costa Rica ellen sem kezdett jól az amerikai válogatott, hiszen Keysher Fuller a vendégeknek szerzett vezetést. Serginho Dest az első félidő közepén egyenlített, majd a 66. percben Leonel Moreira öngóljával már a hazaiak álltak jobban. A Costa Rica-i csapat cserekapusa a megsérülő Keylor Navast váltotta és végül tragikus hőssé avanzsált, mivel az eredmény ezután már nem változott.
Panama az amerikaiak legyőzése után Kanada ellen is vezetést szerzett, de a "juharlevelesek" már az első félidőben egyenlítettek. A kanadaiak a 66. és a 78. perc között zsinórban három gólt lőttek és fölényes győzelemmel erősítették meg a harmadik helyüket. A találkozó legszebb találatát Alphonso Davies szerezte, aki először a saját tizenhatosánál szerzett labdát, majd sprintelve kapta vissza a játékszert az oldalvonalon, végül pedig védhetetlenül lőtt kapura.
Győzött a listavezető mexikói válogatott is, amelynek góljain Hector Moreno és az utolsó percben büntetőből betaláló Raul Jimenez osztozott. A meccset 10-10 emberrel fejezték be a csapatok a mexikói Nestor Araujo és a salvadori Mario Jacobo piros lapja miatt.
Jamaica 2-0-ra győzött Hondurasban és nemcsak, hogy megszerezte első sikerét, de lényegében beszállt a negyedik helyért folyó versenybe is.
Végeredmények:
Egyesült Államok–Costa Rica 2–1
Kanada–Panama 4–1
Honduras–Jamaica 0–2
Salvador–Mexikó 0–2
Az állás: 1. Mexikó 14 pont, 2. Egyesült Államok 11, 3. Kanada 10, 4. Panama 8, 5. Costa Rica 6, 6. Jamaica 5 (4-8), 7. Salvador 5 (2-7), 8. Honduras 3