Kamion Eb: Kiss Norbert a szezonzárón is nyert egy futamot

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az immáron háromszoros Európa-bajnok Kiss Norbert megnyerte a kamionos Európa-bajnokság misanói hétvégéjének vasárnapi főfutamát. 

Fotó: facebook.com/kissnorbidriver

Miután tegnap bebiztosította karrierje harmadik Európa-bajnoki címét (2020-ban csak a koronavírus-járvány miatti kevés futam miatt nem lett hivatalosan kontinensbajnok), Kiss Norbert számára már nem volt tétje a Misanoban rendezett mai futamoknak. Kiss azonban egyáltalán nem dőlt hátra a bajnoki kupa megszerzését követően sem: az időmérőn övé lett az első rajtkocka, majd magabiztosan nyerte az első versenyt Jochen Hahn és Antonio Albacete előtt. 

A második versenyen Kiss nyolcadikként rajtolhatott a fordított rajtrácsos szabály miatt. A Révész Team pilótája végül hatodikként ért célba. A futamot  Aliyyah Koloc balesete miatt piros zászlóval szakították meg. A futamgyőzelem Sascha Lenzé lett, aki így Kiss mögött második lett a pontversenyben.

Kiss Norbert az idei szezonban összesen 11 versenyt nyert (ebből nyolc a több pontot érő főfutam volt), valamennyi hétvégén győzött legalább egyszer. Olyan, hogy a magyar pilóta ne álljon legalább egyszer a dobogó legfelső fokán utoljára 2019-ben Franciaországban fordult elő. 

Az Európa-bajnokság végeredménye:

1. Kiss Norbert (Magyarország, MAN) 276 pont
2. Sascha Lenz (Németország, MAN) 227
3. Adam Lacko (Csehország, Freightliner) 203

Címkék: Kamion, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59465/pics/lead_800x600.jpg
Kamion,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Autósport: a kézifék használata kötelező!

2021.12.27. 12:05
Új felállásban láthatjuk Juhász Csaba raliversenyzőt az idei Szilveszter ralin. Új autóval és pihekönnyű navigátorral száll harcba az idő és a sporttársak ellen.

Autó-motor

Autósport: Al-Attiyah a tereprali világkupa győztese, megvan az Extreme-E első bajnoka

2021.12.19. 17:05
Az Extreme E illetve a Tereprali Világkupa utolsó versenyével lényegében véget ért a 2021-es nemzetközi autósport szezon. …

Külföldi foci

Forma-1: visszavonta az óvását a Mercedes, Verstappen hivatalosan is világbajnok

2021.12.16. 12:25
Nem fellebbez az Abu Dhabi Nagydíjon történtek miatt a Mercedes és így négy nappal a futamot követően Max Verstappen hivatalosan is a …

Autó-motor

Forma-1: Max Verstappen előzött az utolsó körben és ő a világbajnok!

2021.12.12. 15:35
Az utolsó körben történt előzéssel Max Verstappen nyerte az Abu Dhabi Nagydíjat és így ő a 2021-es világbajnok.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen indul az élről a "világbajnoki döntőn"

2021.12.11. 15:05
Max Verstappen nyerte az időmérő edzést a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon. A bajnoki éllovas mellől legnagyobb riválisa Lewis Hamilton kezdheti majd a mindent …

Amerika

Autósport: elhunyt Al Unser, az Indy500 négyszeres győztese

2021.12.10. 16:25
Nyolcvankét éves korában elhunyt Al Unser, az Indianapolisban rendezett 500 mérföldes futam négyszeres győztese, minden idők egyik legnagyobb amerikai autóversenyzője.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton győzött Szaúd-Arábiában, pontegyenlőség a zárófutam előtt!

2021.12.05. 20:45
Lewis Hamilton győzelmével zárult az első Szaúd-arábiai Nagydíj és így a címvédő és a másodikként végző Max Verstappen …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton indul az élről, Verstappen nagy lehetőséget szalasztott el

2021.12.04. 19:10
Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát Szaúd-Arábiában miután Max Verstappen az utolsó gyorskörén falnak csapta az autóját.

Autó-motor

Autósport: jövünk jövőre is!

2021.12.04. 10:15
Kalandokkal tűzdelt 25. Jubileumi Mikulás Rally után beszélgetek Juhász Csabi raliversenyzővel.

Autó-motor

Autósport: ismét egy nagyszerű győzelem

2021.12.02. 18:40
Már a sokadik abszolút győzelmét szerezte Klausz Kristóf és Csányi Botond a 25. Mikulás Rallye-n.