Torna-vb: Bácskay Csenge és Kovács Zsófia is világbajnoki ötödik

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Bácskay Csenge ugrásban, Kovács Zsófia pedig felemás korláton végzett ötödik helyen a Kitakjúsúban rendezett torna-világbajnokságon. 

Fotó: AFP

1997 után jutott ismét magyar női tornász világbajnoki döntőbe, ráadásul rögtön ketten képviselték hazánkat a legjobb nyolc között valamelyik szerenkénti fináléban. Először Bácskay Csenge döntőzött ugrásban, mint a nyolcas mezőny legfiatalabb tagja. Az Eb-bronzérmes, mindössze 18 éves magyar tornásznő az első gyakorlatát rendezetten, határozott leérkezéssel abszolválta. Másodszorra ugyan volt egy lábterpesztése és némi elszökkenése a leérkezéssel, de 13.733-as pontszámmal így is jobban szerepelt, mint a selejtezőben és az ötödik helyet szerezte meg. A világbajnoki címet az olimpiai bajnok Rebeca Andrade szerezte meg Brazíliából az olasz  Asia D`Amato és az egyéni összetettet megnyerő Anzselina Melnyikova előtt. 

Első világbajnoki döntőjében szerepelt a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia. A dunaújvárosi tornásznő a selejtezőben 14,433 pontot kapott a gyakorlatára felemáskorláton és ötödikként jutott fináléba. Kovács a döntőben hibátlanul mutatta be a gyakorlatát. A pontozók meglehetősen nehezen döntöttek a pontszámát illetően, teljesítményére végül 14,466 pontot kapott és így ötödik lett. A győzelmet a kínai Vej Hsziao-jüan szerezte meg, az ezüstéremről a kiindulási pontszám döntött Rebeca Andrade és Zsuj Lo között. 

A férfiaknál három döntőt rendeztek a mai napon. Lólengésben meglepetésre az amerikai vb-újonc Stephen Nedoroscik diadalmaskodott meggyőző különbséggel a hazai pályán versenyző Kazumo Kaja és Hao Veng előtt. Talajon szintén nem a favoritnak számító tornász győzött az olasz  Nicola Bartolini személyében, míg a gyűrűn elsőként végző kínai Lan Xingyu szintén első nagy sikerét érte el. 

Végeredmények:

férfiak, lólengés
1. Stephen Nedoroscik (Egyesült Államok) 15,266 pont
2. Hao Veng (Kína) és Kazuma Kaja (Japán) 14,900-14,900

talaj

1. Nicola Bartolini (Olaszország) 14,800
2. Kazuki Minami (Japán) 14,766
3. Emil Soravuo (Finnország) 14,700

gyűrű
1. Lan Hszing-csü (Kína) 15,200 pont
2. Marco Lodadio (Olaszország) 14,866
3. Salvatore Maresca (Olaszország) és Grigorij Klimentyev (Orosz Torna Szövetség) 14,833-14,833

nők, felemáskorlát
1. Vej Hsziao-jüan (Kína) 14,733
2. Rebeca Andrade (Brazília) 14,633 (kiviteli érték: 8,733)
3. Zsuj Lo (Kína) 14,633 (kiviteli érték: 8,433)
...5. Kovács Zsófia 14,466

ugrás
1. Rebeca Andrade (Brazília) 14,966
2. Asia D`Amato (Olaszország) 14,083
3. Anzselina Melnyikova (Orosz Torna Szövetség) 13,966
...5. Bácskay Csenge 13,733

Címkék: Torna, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59496/pics/lead_800x600.jpg
Torna,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

MOB: véget ért egy kellemetlen ügy

2017.02.15. 15:15
Hosszú ideje tartott egy ügy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és dr. Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, korábbi szövetségi kapitány között.

Egyéni sportok

Torna: Keleti Ágnes elismerése

2017.02.14. 16:35
Idén Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznak, a Nemzet Sportolójának ítélték oda Izrael legrangosabb kitüntetését, az Izrael-díjat a sport kategóriában.

Egyéni sportok

Torna vk: Berki Krisztián kedden utazik Melbourne-be

2017.02.13. 18:10
Berki Krisztián már kedden elutazik Melbourne-be, a jövő szerdán kezdődő torna világkupaverseny helyszínére.

Csapatsportok

Szabó Tünde: 2017 a klubok, az egyesületek és az akadémiák támogatásának éve lesz

2017.01.23. 15:10
Szabó Tünde beszélt az új sportirányítási rendszer legfontosabb célkitűzéseiről.

Egyéni sportok

Olimpia 2024: egyre többen támogatják a budapesti olimpiát

2017.01.18. 10:35
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság közel kétharmada (63 százalék) támogatja a 2024-es magyar olimpiai és paralimpiai pályázatot - derült ki a …

Egyéni sportok

Jön a Téli Sportágválasztó

2017.01.06. 14:05
2017. január 28-ig kell várni az első sportágválasztóra, hiszen a Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda szervezésében valósul meg a „Téli Sportágválasztó - Mozogj télen is!” elnevezésű esemény Budapesten, a …

Egyéni sportok

MOB: Borkai Zsolt indul az elnöki posztért

2017.01.04. 18:25
Gyakorlatilag befejeződött az átszervezés a Magyar Olimpiai Bizottságban (MOB) annak nyomán, hogy a sporttörvény módosításával január elsejétől a sportirányítás szervezeti rendszere megváltozott …

Egyéni sportok

Sóvágó Lajos a férfi tornászok új szövetségi kapitánya

2017.01.03. 17:30
Sóvágó Lajost nevezték ki a férfi tornászok szövetségi kapitányává, míg a női válogatottat továbbra is Draskóczy Imre irányítja.

Egyéni sportok

Olimpia 2024: huszonkét nemzetközi sportszövetség képviselője járt Budapesten

2016.12.28. 16:20
A rövid utazási időket, a város- és az olimpiai fejlesztések összhangját, valamint Budapest szépségét dicsérték elsősorban annak a 22 …

Egyéni sportok

Borkai Zsolt: a jövőben is sikerágazat lesz a magyar sport

2016.12.28. 08:30
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a jövőben is sikerágazat lesz a magyar sport.