Ökölvívás: második súlycsoportjában is világbajnok az amerikaiak üdvöskéje

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Shakur Stevenson megszerezte a WBO nagypehelysúlyú világbajnoki címét, miután TKO-val verte a címvédő Jamel Herringet. 

Fotó: wbc.com

Két világbajnoki címmérkőzést rendeztek ökölvívásban a hétvégén. Magyar idő szerint szombaton hajnalban történelmi összecsapásra került sor, mivel először került terítékre a WBC által létrehozott új súlycsoport, a bridgersúly bajnoki öve. A cirkálósúly ás a nehézsúly közé ékelt kategóriát, amelynek még hivatalos magyar neve sincs csak a WBC ismeri el, így a szakértők vitatkoznak arról, hogy ez a találkozó valóban vb-címmeccs volt-e. Az övért a kolumbiai Oscar Rivas és a veretlen kanadai Ryan Rozicki mérkőzött meg. Rivas esélyeshez méltóan irányított az első meneteketben, és bár megrendítette ellenfelét, nem tudott pontot tenni a meccsre. Rozicki visszajött a meccsbe és a harmadik és a hetedik menet között ő volt a jobb, de Rivas ezután visszavette az irányítást. A kolumbiaitól ugyan pontot vontak le mélyütésért az utolsó menetben, de végül egyhangú pontozással (116-111, 115-112, 115-112) ő lett a bridgersúly első világbajnoka. 

Fotó: Getty Images

Atlantában a WBO nagypehelysúlyú övéért feszült egymásnak két amerikai bokszoló, a címvédő Jamal Herring, valamint a szervezet korábbi pehelysúlyú világbajnoka Shakur Stevenson. Az egykori tengerészgyalogos Herring hiába borította már többször a papírformát és birtokolta két éve az övet, a favoritnak egyértelműen a 11 évvel fiatalabb és gyorsabb Stevenson számított. A két küzdőfél korábban többször edzett egymással, mivel a bajnok Terrence Crawford edzőtársa, Stevensont pedig Crawford mentorálja és jó viszonyban is voltak egymással. 

A ringben aztán nyilván a jó viszony megszűnt és a kihívó nem ismert kegyelmet. Már az első két menetben is jobb volt, a harmadik és az ötödik felvonás között pedig óriási verésben részesítette a világbajnokot. Az egykori olimpiai ezüstérmest sokszor vádolták azzal, hogy unalmasan küzd, ma azonban nem volt ellenszer vele szemben. Herring ezután némileg összekapta magát, de lendülete csak egy-két három percben érvényesült. A kihívó fölénye a kilencedik-tizedik menetre ismét óriási lett (a pontozóknál és kilenc illetve nyolc ponttal vezetett) és a mérkőzésvezető végül beszüntette az egyoldalú küzdelmet. 

Címkék: Ökölvívás
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59502/pics/lead_800x600.jpg
Ökölvívás

További cikkek

Egyéni sportok

Női ökölvívó-vb: újabb két magyar vereség

2023.03.19. 18:00
Továbbra is várni kell az első magyar győzelemre az Új-Delhiben zajló női ökölvívó-világbajnokságon, mivel a negyedik versenynapon szerepelt Mezei Petra és Szűcs Szabina is kikapott a …

Egyéni sportok

Tyson Fury megőrizte bokszvilágbajnoki címét

2022.12.04. 12:10
Továbbra is a brit Tyson Fury a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka, mivel a szombat éjszaka a címvédő összecsapásán technikai KO-val legyőzte honfitárs kihívóját, Derek Chisorát.

Egyéni sportok

Ökölvívás: mégsem lesz Fury-Joshua ökölvívócsata

2022.09.26. 19:30
A két héttel ezelőtti hírekkel ellentétben várhatóan mégsem csap össze egymással a két nehézsúlyú brit ökölvívó, Tyson Fury és Anthony Joshua.

Egyéni sportok

Ökölvívás: Mayweather újból bokszol McGregorral

2022.09.21. 17:15
A veretlenül visszavonult bokszvilágbajnok, Floyd Mayweather Jr. bejelentette, hogy másodszor is ringbe száll a ketrecharcos ír Conor McGregor ellen.

Egyéni sportok

Ökölvívás: Álvarez megint legyőzte Golovkint, és megtartotta négy vb-övét

2022.09.18. 09:25
A mexikói Saúl Álvarez egyhangú pontozással legyőzte a kazah Gennagyij Golovkint szombat este a profi bokszolók Las Vegas-i gáláján.

Egyéni sportok

Ökölvívás: december 3-án csap össze a ringben Fury és Joshua

2022.09.13. 13:50
December 3-án léphet szorítóba a két brit nehézsúlyú világklasszis bokszoló, Tyson Fury és Anthony Joshua, miután az időpontban is megállapodtak a felek.

Egyéni sportok

Ökölvívás: Kovács István visszatér a WBO-hoz

2022.08.30. 14:40
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (IBA) júliusban távozott Kovács István ismét a Boksz Világszervezetnél (WBO) fog tevékenykedni.

Egyéni sportok

Ökölvívás: vitatható végeredmény egy vitathatatlan címmérkőzésen

2022.02.27. 00:00
A skót Josh Taylor maradt a vitathatatlan középsúlyú világbajnok (vagyis a WBC, a WBA, az IBF és a WBA övének birtokosa) miután sokak által vitatott …

Egyéni sportok

Ökölvívás: trónfosztás Atlantic Cityben (videó)

2022.01.23. 11:55
Hét év után cserélt gazdát a WBC pehelysúlyú világbajnoki öve, miután a címvédő Gary Russell Jr. többségi döntéssel kikapott Mark Magsayotól az Atlantic Cityben rendezett gála …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Joseph Parker nyerte az év egyik legjobb nehézsúlyú meccsét (videó)

2021.12.19. 10:00
A korábbi világbajnok Joseph Parker egyhangú pontozással verte az egykori vb-kihívót Derek Chisorát a manchesteri ökölvívógála …