Giro d`Italia: megvan a magyarországi szakaszok útvonala
Bejelentették a 2022-es Giro d`Italia első három, Magyarországon rendezett szakaszának útvonalát. A verseny Budapestről rajtol.
2020-ban Magyarország rendezte volna a Giro d` Italia első három etapját, ám a koronavírus miatt el kellett halasztani az Olasz Körversenyt és a lezárások miatt végig Olaszországban versenyzett a mezőny. A szervezők akkor ígéretet tettek, hogy hazánk valamikor majd vendégül láthatja az év első háromhetes versenyét és néhány hete kiderült, hogy magyar városokban lesz a 2022-es viadal első három etapja.
A Giro május 6-án veszi hivatalosan kezdetét egy 195 km-es Budapest-Visegrád szakasszal (két nappal korábban Budapesten lesz egy csapatbemutató a Hősök terén), amelynek útvonala érinti Székesfehérvárat és Esztergomot is. A következő napon a fővárosban rendeznek egy időfutamot, amely a Hősök teréről indul és a Budai Várban ér véget. A harmadik etapot május 8-án (vasárnap) bonyolítják le. Ekkor a mezőny Kaposvárról indul, Nagykanizsa, Badacsony és Tihany érintésével Balatonfüredig jut majd el egy 201 kilométeres napot követően.
A magyarországi etapokat követően egy pihenőnap vár a versenyzőkre, akik május 10-től már Olaszország területén versenyeznek majd.