Kerékpársport: Vas Kata Blanka ezüstérmes a cyclocross Európa-bajnokságon!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Vas Kata Blanka ezüstérmet szerzett a hollandiai Wijsterben rendezett cyclocross Európa-bajnokság felnőtt versenyében.

Fotó: Getty Images

Nem lehet kérdés, hogy Vas Kata Blanka idén végleg berobbant a világ kerékpársportjának elitjébe és a magyar köztudatba is. A 20 éves hölgy idén negyedik volt az olimpián hegyi kerékpárban, országúton a világbajnokságon lett negyedik egy korosztályos Eb-ezüstérem mellett, míg cyclocrossban (terepkerékpár) a múlt héten felnőtt világkupa-versenyt nyert. Vas most az Európa-bajnokságon szerepelt azok után, hogy az elmúlt években még korosztályos szinten szerzett világbajnoki és Európa-bajnoki érmeket. 

Vas éremesélyesként várhatta tehát a kontinensviadalt, amit az első sorból kezdhetett a hollandok mellől. A magyar kerékpáros rögtön az első körben az ötfős szökevénycsoport élére állt, amely hamarosan negyedperces előnyre tett szert a főmezőnnyel szemben. A második körben Vas négy vetélytársával egyetemben kiment kerékpárt cserélni, csak a világbajnok Lucinda Brand  maradt  kint aki nagy előnyre is tett szert ennek köszönhetően. Vas viszont közben leszakította a többi hollandot magáról, köztük a korábbi Eb-győztes Annemaria Worstot és a vb-bronzérmes Denise Betsemát. 

Az ötödik körben a versenyzők egy sártengeren futva jutottak át, ekkor Yara Kastelijn lefutotta Vast, aki azonban hamarosan visszaelőzte. Kerékpárostempóban a magyar jobb volt vetélytársánál és ezt ki is használta, mivel a holland ugyan egyszer ugyan megint elé került egy saras részen, de honfitársnőnk ezt a kört is a második helyen teljesítette Kastelijn és a címvédő Ceylin Del Carmen Alvarado előtt ám utóbbi hamarosan elesett és kiszállt az érmekért folyó versenyből. 

Lucinda Brand végül magabiztosan, négy másodperc híján 1 perces előnnyel nyerte az Európa-bajnokságot. Vas Kata Blanka viszont az utolsó körre lerázta Yara Kastelijnt és így megszerezte az ezüstérmet. A magyar kerékpársport állócsillaga első érmét szerezte felnőtt mezőnyben egy nagyversenyen. 

Végeredmény:

1. Lucinda Brand (holland) 48:22 perc
2. Vas Blanka 56 másodperc hátrány
3. Yara Kastelijn (holland) 1:02 perc hátrány

Címkék: kerékpár, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59592/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Kerékpár: Froome fennakadt egy autó ajtajában, megsérült a könyöke

2022.09.27. 08:45
A négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome kerékpározás közben fennakadt egy autó kinyíló ajtajában, és megsérült a könyöke.

Egyéni sportok

Valter Attila: úgy érzem, a Jumbo Visma a világ jelenlegi legjobb csapata

2022.08.29. 20:45
Valter Attila úgy érzi, a világ legjobb országúti kerékpáros csapatához szerződött, amelynél minden esélye megvan arra, hogy tovább fejlődjön.

Egyéni sportok

Kerékpár: Valter Attila a Jumbo Vismánál folytatja

2022.08.29. 10:25
Valter Attila a holland Jumbo Visma országúti kerékpárcsapatánál folytatja pályafutását.

Egyéni sportok

Kerékpársport: Valter Attila negyedik az év első jelentős egynaposán

2022.03.05. 17:00
Nagyszerű teljesítménnyel a negyedik helyen ért célba Valter Attila az év első komoly egynapos versenyén a Strade Bianche-n.

Egyéni sportok

Vívás: elhunyt az olimpiai bajnok Marosi Paula

2022.03.04. 21:35
Életének nyolcvanhatodik évében elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőröző a magyar vívósport korszakos egyénisége.

Egyéni sportok

Peking 2022: kialudt a láng, befejeződött az olimpia

2022.02.20. 14:55
A záróünnepséggel hivatalosan is befejeződtek a XXIV. téli olimpiai játékok. A ceremónián Kónya Ádám sífutó vitte a magyar zászlót.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Johaug újabb fölényes győzelme, osztrák csapatarany- február 20.

2022.02.20. 09:15
A pekingi téli olimpia utolsó versenynapján Therese Johaug 30 kilométeres sífutásban is domináns győzelmet aratott, az alpesi …

Csapatsportok

Peking 2022: Finnország először aranyérmes a férfi jégkorongtornán

2022.02.20. 07:30
Finnország hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte az oroszokat a jégkorongtorna döntőjében és így megszerezte a pekingi téli olimpia utolsó aranyérmét.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: aranyérmes kínai páros, kettős német bobsiker - február 19.

2022.02.19. 17:30
Összesen hét döntőt rendeztek a pekingi téli olimpia utolsóelőtti versenynapján. A műkorcsolyázók párosversenyében hazai, női bobban …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Johannes Bö Peking legeredményesebb sportolója - február 18.

2022.02.18. 12:50
A francia Justine Braisaz-Bouchet és a norvég Johannes Thingnes Bö győzelmével zárultak a sílövők tömegrajtos versenyei a pekingi téli …