Premier League: Steven Gerrard az Aston Villla új menedzsere

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az Aston Villa bejelentette, hogy a jövőben a Rangerstől távozó Steven Gerrard lesz a kiesés elől menekülő Premier League-klub menedzsere. 

Fotó: avfc.co.uk

Gyengén szerepel az Aston Villa az idei szezonban. A birminghami csapat tizenegy forduló után tíz ponttal mindössze a 16. helyen áll az angol élvonalban, alig két ponttal a kiesési vonal fölött és a ligakupából is már a második körben kiesett. A gyenge szereplés miatt a klubvezetés vasárnap menesztette Den Smith menedzsert, aki az elmúlt három évben irányította a klubot. 

Smith utódódát a mai napon jelentették be, aki nem más mint Steven Gerrard. A Liverpoollal játékosként UEFA-kupát és Bajnokok Ligáját nyerő egykori legendás középpályás a Rangerst hagyja ott az egykori BEK-győztes kedvéért. Gerrard részéről a döntés némileg meglepőnek tűnhet: 2018 óta dolgozott Glasgowban és klubjával az előző szezonban veretlenül nyerte meg a bajnokságot, valamint ő lett az év menedzsere Skóciában. A Rangers idén is vezeti a tabellát és a 41 éves szakember mégis távozott egy kiesés elől menekülő angol klubhoz. 

Sajtóhírek szerint a felek 2025. június 30-ig írtak alá szerződést egymással. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59624/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Premier League,Aston Villa

További cikkek

Külföldi foci

Labdarúgás: kiengedték Pelét a kórházból, de aggasztó hírek érkeztek róla

2022.01.22. 16:15
Az ESPN úgy tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy kiengedték Pelét a Sao Paulo-i Albert Einstein kórházból, ám a háromszoros világbajnok …

Külföldi foci

Afrika-kupa: Nigéria szárnyal, Kamerun magabiztos, Algéria már hazautazott

2022.01.21. 09:20
Csütörtökön befejeződtek az Afrikai Nemzetek Kupája csoportküzdelmei. Az eddig nem túl magas színvonalú tornán óriási meglepetésre már nincs …

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: döntős a Liverpool, a Barcelona nem véd címet a kupában

2022.01.21. 00:15
A Barcelona és a Real Madrid is hosszabbításra kényszerült a Spanyol Kupában, de csak egyik gigász jutott tovább. A Liverpool …

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: a kiesés széléről jutott tovább az Internazionale (videó)

2022.01.19. 23:35
Az Internazionale az utolsó percben vívta ki a hosszabbítást, amelyben legyőzte az Empolit az Olasz Kupában. A Tottenham a …

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: kiesett a Dortmund a kupából (videó)

2022.01.18. 23:30
A Chelsea zsinórban a negyedik bajnokiján maradt nyeretlen a Premier League-ben, míg a Borussia Dortmundot a St. Pauli kiejtette a kupából.

Külföldi foci

Labdarúgás: elhunyt Paco Gento, a Real Madrid ikonja

2022.01.18. 11:40
88 éves korában elhunyt Feancisco Gento, a Real Madrid legendája, a futballtörténelem egyetlen hatszoros BL-győztes játékosa.

Külföldi foci

Serie A: vártalan vereséget szenvedett a Milan, nyert a Napoli, gálázott a Fiorentina

2022.01.17. 22:45
Az AC Milan létfontosságú pontokat veszített el miután kikapott a Speziától, a Napoli győzni tudott Bolognában, míg a Fiorentina …

Külföldi foci

FIFA-gála: Robert Lewandowski az év játékosa

2022.01.17. 21:20
Robert Lewandowski nyerte az év játékosa címet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség zürichi gáláján. A Bayern München és a lengyel válogatott csatára másodszor lett elismerve a FIFA-nál.

Külföldi foci

Topligák: könnyedén nyert a Liverpool, nem volt gól az olasz rangadón (videó)

2022.01.16. 23:00
Az európai topbajnokságok mai mérkőzései közül a Liverpool Brentford feletti győzelmét, az Inter és az Atalanta döntetlenjét és a Rennes …

Külföldi foci

Spanyol Szuperkupa: a Real Madrid nyerte a döntőt (videó)

2022.01.16. 21:35
A Real Madrid sikerével zárult a Spanyol Szuperkupa rijádi döntője miután a fővárosiak 2-0-ra győztek az Athletic Bilbao ellen.