Asztalitenisz-vb: nem jött össze a tökéletes világbajnokság a kínaiaknak

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A döntőkkel befejeződött a houstoni asztalitenisz-világbajnokság. Az öt fináléból négyben kínai győztest avattak. 

Fotó: Getty Images

Magyar idő szerint hétfő hajnalban avattak először világbajnokot Houstonban. A vegyespárosok döntőjét egy kínai és egy japán kettős vívta és előbbiek 3:0-al abszolválták a finálét. Vang Csu-csin élete harmadik világbajnoki címét nyerte, az elsőt ebben a versenyszámban. A csapatban olimpiai aranyérmes Szun Jing-sa női párosban is diadalmaskodott Van Man-jü partnereként. 

A két kínai hölgy egyéniben a döntőig menetelt ahol Szun hiába vezetett az első és a harmadik szettet követően, végül 4-2-re Vang diadalmaskodott. Férfi egyesben nem indult az olimpiai bajnok Ma Long honfitársa Fan Csen-tung szerezte meg a világbajnoki címet. A kínai klasszis a döntőben a mindössze 17 esztendős svéd Truls Möregardhot győzte le.  Kína kilenc világbajnokság óta mindig elhozza az aranyérmet ebben a számban, utoljára 2003-ban fordult elő, hogy nem kínai lett a legjobb az uraknál. 

A férfiak párosversenyében svéd-dél-koreai finálét rendeztek, amely Kristian Karlsson és  Mattias Falck révén európai győzelmet hozott. Mindkét játékos élete legnagyobb sikerét érte el, korábban még Európa-bajnokságon sem tudtak diadalmaskodni. Győzelmükkel 30 év után nyertek ismét aranyat Svédországnak ebben a kategóriában. 

Végeredmények:

vegyespáros,döntő: Vang Csu-csin, Szun Jing-sa - Harimoto Tomokazu, Hajata Hina 3-0 (2, 5, 8)
női páros, döntő: Vang Man-jü, Szun Jing-sa - Ito Mima, Hajata Hina 3-0 (9, 7, 8)
férfi páros, döntőKristian Karlsson, Mattias Falck-Dzsang Vu Dzsin, Lim Dzsong Hun 3-1 (8, 13, -11, 10)
férfi egyes, döntőFan Csen-tung - Truls Möregardh 4-0 (6, 9, 7, 8)
női egyes, döntő: Vang Man-jü - Szun Jing-sa 4-2 (-11, 7, -6, 6, 8, 15)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59751/pics/lead_800x600.jpeg
asztalitenisz,asztalitenisz-világbajnokság

További cikkek

Csapatsportok

Több mint 120 nemzetközi sporteseményt rendeznek idén Magyarországon

2019.04.03. 18:55
Az idén több mint 120 nemzetközi sporteseményt rendeznek meg Magyarországon, s ezek közül kiemelkedik négy olimpiai sportág kvalifikációs világbajnoksága, …

Egyéni sportok

Asztalitenisz-vb: reménykedik a férfiak szövetségi kapitánya

2019.03.29. 12:15
A szövetségi kapitány szerint kiugró eredmény lenne, ha magyar férfijátékos egyesben főtáblára jutna és ott egy vagy két kört menne az áprilisi, budapesti …

Egyéni sportok

Itt a budapesti asztalitenisz világbajnokság himnusza

2019.03.26. 08:20
Bemutatták a Budapesti Asztalitenisz vb hivatalosa dalát. A "Friends" című dalt, Lotfi Begi és az Irie Maffia jegyzi.

Egyéni sportok

Asztalitenisz: bronzérmes a Budaörs az ETTU Kupában

2019.03.24. 14:50
A Budaörs asztaliteniszcsapata bronzérmesként zárt a női ETTU Kupában, miután az elődöntő vasárnapi visszavágóján is kikapott a spanyol Cartagenától.

Egyéni sportok

Asztalitenisz: hátrányban a Budaörs az elődöntőben

2019.03.09. 21:25
A házigazda Budaörs csapata 3-2-re kikapott szombaton a spanyol Cartagenától az asztalitenisz női ETTU Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Egyéni sportok

Asztalitenisz: kijelölték a magyar vb csapatot

2019.03.06. 10:30
Keretet hirdettek a magyar asztalitenisz válogatottnál, a hazai rendezésű asztalitenisz-világbajnokság előtt. A szövetségi kapitányok arról is beszéltek, hogy milyen eredményekkel lennének …

Egyéni sportok

Asztalitenisz ob: nyolc között a címvédők egyesben

2019.03.03. 08:15
A férfi és a női egyes címvédője, Majoros Bence és Madarász Dóra is bejutott a legjobb nyolc közé szombaton az asztaliteniszezők országos bajnokságán, a Marczibányi téri Ormai …

Egyéni sportok

Asztalitenisz-vb: 155 ország 800 versenyzője Budapesten

2019.02.28. 16:00
Lezárult a nevezési határidő az áprilisi, egyéni asztalitenisz-világbajnokságra: a szervezőbizottság adatai szerint 155 ország 800 versenyzője indul Budapesten.

Egyéni sportok

Asztalitenisz: a spanyol Cartagena lesz a Budaörs elődöntős ellenfele

2019.02.10. 15:30
A spanyol Cartagena lesz a SH-ITB Budaörsi 2i SC női asztalitenisz-csapatának ellenfele az ETTU Kupa elődöntőjében.

Egyéni sportok

Asztalitenisz Európa Top 16: Ni Xia Lian lesz Póta ellenfele a nyolcaddöntőben

2019.02.01. 19:45
Póta Georgina a kínai származású, luxemburgi színekben versenyző Ni Xia Liannal játszik majd a nyolcaddöntőben a hétvégén sorra kerülő …