Asztalitenisz-vb: nem jött össze a tökéletes világbajnokság a kínaiaknak

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A döntőkkel befejeződött a houstoni asztalitenisz-világbajnokság. Az öt fináléból négyben kínai győztest avattak. 

Fotó: Getty Images

Magyar idő szerint hétfő hajnalban avattak először világbajnokot Houstonban. A vegyespárosok döntőjét egy kínai és egy japán kettős vívta és előbbiek 3:0-al abszolválták a finálét. Vang Csu-csin élete harmadik világbajnoki címét nyerte, az elsőt ebben a versenyszámban. A csapatban olimpiai aranyérmes Szun Jing-sa női párosban is diadalmaskodott Van Man-jü partnereként. 

A két kínai hölgy egyéniben a döntőig menetelt ahol Szun hiába vezetett az első és a harmadik szettet követően, végül 4-2-re Vang diadalmaskodott. Férfi egyesben nem indult az olimpiai bajnok Ma Long honfitársa Fan Csen-tung szerezte meg a világbajnoki címet. A kínai klasszis a döntőben a mindössze 17 esztendős svéd Truls Möregardhot győzte le.  Kína kilenc világbajnokság óta mindig elhozza az aranyérmet ebben a számban, utoljára 2003-ban fordult elő, hogy nem kínai lett a legjobb az uraknál. 

A férfiak párosversenyében svéd-dél-koreai finálét rendeztek, amely Kristian Karlsson és  Mattias Falck révén európai győzelmet hozott. Mindkét játékos élete legnagyobb sikerét érte el, korábban még Európa-bajnokságon sem tudtak diadalmaskodni. Győzelmükkel 30 év után nyertek ismét aranyat Svédországnak ebben a kategóriában. 

Végeredmények:

vegyespáros,döntő: Vang Csu-csin, Szun Jing-sa - Harimoto Tomokazu, Hajata Hina 3-0 (2, 5, 8)
női páros, döntő: Vang Man-jü, Szun Jing-sa - Ito Mima, Hajata Hina 3-0 (9, 7, 8)
férfi páros, döntőKristian Karlsson, Mattias Falck-Dzsang Vu Dzsin, Lim Dzsong Hun 3-1 (8, 13, -11, 10)
férfi egyes, döntőFan Csen-tung - Truls Möregardh 4-0 (6, 9, 7, 8)
női egyes, döntő: Vang Man-jü - Szun Jing-sa 4-2 (-11, 7, -6, 6, 8, 15)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59751/pics/lead_800x600.jpeg
asztalitenisz,asztalitenisz-világbajnokság

További cikkek

Egyéni sportok

Asztalitenisz World Tour: búcsúztak a magyarok férfi egyesben

2019.01.15. 21:40
Minden magyar férfi játékos kiesett az egyes selejtezőjében a BOK Csarnokban kedden megkezdődött asztalitenisz World Tour-versenyen.

Egyéni sportok

Asztalitenisz World Tour: Bátorfi Zoltán szerint Póta Georgina párosban éremesélyes

2019.01.13. 20:50
Bátorfi Zoltán, a női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya szerint Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm párosa …

Egyéni sportok

Ez történt 2018-ban a sportban - XII. rész

2018.12.31. 12:00
Az év utolsó 12 napján a mögöttünk hagyott 12 hónap eseményeit foglaljuk össze. Cikkünk utolsó részében a Hosszú Katinka számára világbajnoki címeket hozó december eseményeit vesszük sorra.

Egyéni sportok

Ez történt 2018-ban a sportban - XI. rész

2018.12.30. 18:40
Az év utolsó 12 napján összefoglaljuk a mögöttünk hagyott 12 hónap eseményeit. Sorozatunk tizenegyedik részében a rövidpályás gyorskorcsolya-váltó számára világcsúcsot hozó november eseményeit …

Egyéni sportok

Ez történt a sportban 2018-ban - X. rész

2018.12.29. 13:55
Az év utolsó 12 napján felidézzük a mögöttünk 12 hónap legemlékezetesebb eseményeit. Sorozatunk tizedik részében az ifjúsági olimpia magyar éremesőjét hozó október eseményeit elevenítjük fel.

Csapatsportok

Ez történt 2018-ban a sportban - IX. rész

2018.12.28. 18:40
Az év utolsó 12 napján felidézzük a mögöttünk 12 hónap legemlékezetesebb eseményeit. Sorozatunk kilencedik részében a férfi vízilabda-válogatott számára világkupa-győzelmet hozó szeptember …

Csapatsportok

Ez történt a sportban 2018-ban - V. rész

2018.12.24. 12:30
Az év utolsó 12 napján összefoglaljuk a mögöttünk hagyott 12 hónap legfontosabb sporteseményeit. Sorozatunk ötödik részében a győri kézilabdacsapat BL-győzelmével záruló május eseményeit elevenítjük …

Egyéni sportok

Asztalitenisz : a csehekkel, az izraeliekkel és az írekkel találkoznak a férfiak

2018.12.20. 15:20
A magyar férfi asztalitenisz-válogatott Csehország, Izrael és Írország együttesével találkozik majd a jövő évi Európa-bajnokság …

Egyéni sportok

Asztalitenisz: magyar arany a budapesti kopogós pingpong Európa-bajnokságon

2018.12.16. 20:30
Zakar Kristóf személyében magyar győztest avattak egyesben a kopogós pingpong Európa-bajnokságon, amelyet szombaton és vasárnap rendeztek meg …

Egyéni sportok

Asztalitenisz Top 12: Nagyváradi megvédte címét, ismét Lakatos a férfi bajnok

2018.12.16. 18:40
A nőknél a címvédő Nagyváradi Mercédesz, a férfiaknál pedig a 2016-os bajnok Lakatos Tamás nyerte az asztaliteniszezők Top 12 …