Női labdarúgó vb-selejtező: szép magyar győzelem Ukrajna ellen

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A magyar női labdarúgó-válogatott 4-2-re legyőzte Ukrajnát a világbajnoki selejtezősorozat ötödik körében. 

Fotó: mlsz.hu

Kisvárdán csapott össze a magyar és az ukrán válogatott. A vendégek erejét jól jellemezte, hogy az előző körben döntetlent játszottak Spanyolországgal idegenben, új  szövetségi kapitányuk Lluis Cortez, aki Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával. 

A magyar csapat ragyogóan kezdett: a negyedik percben Vágó Fanny lőtte a hálóba Zágor Bernadett beadását, majd a válogatott gólrekordere hamarosan szabadrúgásból belőtte második gólját is. Az ukránok némileg magukra találtak, de Szőcs Réka állta a sarat, sőt Zeller Dóra a 30. percben tovább növelte a különbséget. Az eredmény a szünetig már nem változott, Szőcsnek nem is kellett igazán nagyot védenie, Csiki Anna viszont közel volt ahhoz, hogy végleg eldöntse a meccset. 

Csaknem magyar góllal indult a második félidő is, Fenyvesi Evelin azonban egy szöglet után célt tévesztett. A 71. percben aztán az ukránok a semmiből szépítettek Apanaschenko révén. A vendégek ezután magukra találtak és Khmich is bevette Szőcs kapuját. A magyar csapat azonban nem roppant meg az előny csökkenésétől és a 87. percben Pápai Emőke passzából Németh Loretta beállította a végeredményt. 

Győzelmével a magyar csapat megelőzte az ukránokat és feljött a csoport harmadik helyére. 

Magyarország-Ukrajna 4-2 (3-0)

Magyarország: Szőcs RékaCsiszár HenriettaCsiki Anna ( Pápai Emőke 45.)Fenyvesi Evelin (Kocsán Petra 78.)Szabó ViktóriaVágó Fanny(Szakonyi Emese  93.)Kovács Laura ( Savanya Csilla 45.)Zeller DóraTurányi LillaZágor Bernadett ( Németh Loretta 61.)Papp Luca

gólszerzők: Vágó (4., 11.), Zeller (30.), Németh (87.), illetve Apanascsenko (71.), Himics (82.)

Az állás: 1. Spanyolország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Skócia 10/4, 3. Magyarország 6/5, 4. Ukrajna 4/4, 5. Feröer-szigetek 0/5

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59758/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Női labdarúgás

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: kiütéses Ferencváros-győzelem a derbin

2022.09.04. 19:30
A címvédő és listavezető Ferencváros 6-0-ra kiütötte idegenben ősi riválisát, az Újpestet.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: megint hat gólt lőtt az MTK

2022.09.04. 18:50
Az MTK hazai pályán 6-1-re kiütötte a Kozármisleny csapatát a labdarúgó Merkantil Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: megszakadt a Kisvárda veretlenségi sorozata

2022.09.04. 16:45
A Kisvárda házigazdaként 1-0-ra kikapott vasárnap a Budapest Honvédtól a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: megszerezte első győzelmét a Debrecen

2022.09.03. 20:20
A házigazda Debrecen egygólos győzelmet aratott a MOL Fehérvár FC ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának szombati játéknapján.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: a Vasas a Puskás Akadémiával is döntetlent játszott

2022.09.03. 18:25
A Vasas 1-1-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapján.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: a Paksot is legyőzte otthon az újonc Kecskemét

2022.09.03. 16:10
Az újonc Kecskemét hazai pályán 3-1-re nyert a Paks ellen a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapján.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Ikoba mesterhármasával kiütéses zalai siker Mezőkövesden

2022.09.02. 22:00
A Zalaegerszeg az amerikai Eduvie Ikoba mesterhármasának is köszönhetően 5-0-ra győzött az 55 percen át emberhátrányban futballozó Mezőkövesd …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Kispesten sem ért véget az Újpest nyeretlensége

2022.09.01. 21:00
A nyeretlenül sereghajtó Újpest FC gól nélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának csütörtöki …

Magyar foci

Magyar válogatott: Luxemburggal és Görögországgal zárja az évet Rossi csapata

2022.09.01. 12:50
Novemberben Luxemburggal és Görögországgal vív barátságos mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott.

Magyar foci

MOL Magyar Kupa: Bicskére utazik a címvédő Ferencváros

2022.08.31. 23:30
A címvédő Ferencváros az NB III-as Bicske csapatát kapta ellenfélül a labdarúgó MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának szerda esti sorsolásán.