Női vízilabda Magyar Kupa: meglepetésre az Eger nyerte a döntőt

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Tigra-ZF-Eger nyerte a BENU Női Magyar Kupát, miután a soproni döntőben 7-6 arányban legyőzte az esélyesebbnek számító Dunaújvárost. 

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A háromszoros címvédő Dunaújváros a kilencedik, az Eger a harmadik kupagyőzelmére került a soproni fináléban. Az újvárosiak esélyesebbnek számítottak, ám az első félidőben nem tudtak gólt dobni a hibátlanul teljesítő Kiss Alexandrának. Az egriek viszont Czigány Dóra duplájával és Hertzka Orsolya találatával 3-0-ra vezettek a nagyszünetben. 

Fordulás után aztán olyan volt mintha egy teljesen más mérkőzés kezdődött volna el: Horváth Brigitta megtörte a gólcsendet, Szilágyi Dorottya kétszer is eredményes volt, de az olimpiai bronzérmesek közül Garda Krisztina és Gurisatti Gréta is megvillant és mivel a túloldalon csak Czigány lőtt gólt, így az utolsó nyolc perc 5-4-es dunaújvárosi vezetésről kezdődött. Az öt perc alatt bekapott öt találat azonban nem törte meg az Egert: Czigány Dóra egy megúszás után negyedszer is eredményes volt, majd Hertzka Orsolya fejezett be góllal két támadást is. Szilágyi ugyan szépített, de az utolsó 140 másodpercben Kiss megint parádézott az egri kapuban, így 6-7-ről már nem tudott feljebb jönni a címvédő. 

Az Eger 2013után hódította el ismét a Magyar Kupát. 

Dunaújvárosi FVE-Tigra-ZF-Eger 6-7 (0-2, 0-1, 5-1, 1-3)

Gólszerzők: Szilágyi D. 3, Gurisatti, Horváth B., Garda, ill. Czigány 4, Hertzka 3

Címkék: Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59908/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda

További cikkek

Csapatsportok

Tokió 2020: másodszor is a görögök nyertek, bronzért mérkőzik a vízilabda-válogatott

2021.08.06. 09:30
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-6-ra elveszítette a Görögország elleni olimpiai elődöntőt és így a …

Csapatsportok

Tokió 2020: nincs meg a döntő, bronzéremért mérkőzhet a női vízilabdacsapat

2021.08.05. 13:50
A magyar női vízilabda-válogatott 8-6-ra elveszítette a Spanyolország elleni elődöntőt és így a bronzéremért mérkőzhet a tokiói …

Csapatsportok

Tokió 2020: parádés győzelem Horvátország ellen, elődöntős a férfi vízilabdacsapat

2021.08.04. 14:05
A magyar férfi-vízilabda-válogatott 15-11-re legyőzte Horvátországot és így bejutott a tokiói olimpia elődöntőjébe. A …

Csapatsportok

Tokió 2020: óriási csata után elődöntős a női vízilabdacsapat!

2021.08.03. 12:25
A magyar női vízilabda-válogatott 14-11-re legyőzte Hollandiát és így sorozatban negyedszer is bejutott az olimpiai elődöntőbe.

Csapatsportok

Tokió 2020: döntetlent játszott, harmadikként ment tovább a vízilabda-válogatott

2021.08.02. 05:00
A magyar férfi vízilabda-válogatott 5-5-ös döntetlent játszott Olaszországgal és így csoportja harmadik helyén jutott be a legjobb …

Csapatsportok

Tokió 2020: megizzasztotta a magyarokat a házigazda, de megvan a győzelem

2021.07.30. 12:30
A magyar női vízilabda-válogatott a vártnál némileg nehezebben 17-13-ra győzött a házigazda Japán ellen a tokiói olimpián.

Csapatsportok

Tokió 2020: edzésnek is beillő mérkőzésen jutott tovább a férfi vízilabda-válogatott

2021.07.29. 04:25
A magyar férfi vízilabda-válogatott 23-1-re legyőzte Dél-Afrikát és így matematikailag bebiztosította a továbbjutását …

Csapatsportok

Tokió 2020: legyőzte a kétszeres címvédőt a női vízilabdacsapat!

2021.07.28. 08:05
A magyar női vízilabda-válogatott fantasztikus teljesítményt nyújtva 10-9-re legyőzte a címvédő Egyesült Államokat a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: magyar helytállás és nagyszerű döntők - július 26.

2021.07.26. 17:30
Nem született magyar érem az olimpia harmadik versenynapján, de Márton Anna, a 4x100-as férfi gyorsúszóváltó és Bicsák Bence is kimagasló …

Csapatsportok

Tokió 2020: drámai végjátékban csúszott ki a győzelem a női vízilabdázók kezéből

2021.07.26. 09:35
Bár szinte végig vezetetett, a magyar női vízilabda-válogatott 10-10-es döntetlent játszott az oroszokkal az első tokiói …