NB I: Sztanyiszlav Csercseszov a Ferencváros új vezetőedzője

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Ferencváros hivatalosan is bejelentette, hogy a korábbi orosz szövetségi kapitány Szatanyiszlav Csercseszov látja el a jövőben a vezetőedzői teendőket a klubnál. 

Fotó: fradi.hu

A papírformának megfelelően az első helyről várhatja a tavaszi szezont a Ferencváros, ám a zöld-fehérek vezetősége múlt héten így is menesztette Peter Stöger vezetőedzőt. A fél év után távozó német szakember helyett Máté Csaba ült a kispadon a Honvéd elleni mérkőzésen, a másodedző akkor úgy fogalmazott az M4 Sportnak, hogy szerinte Sztaniszlav Csercseszov lesz a zöld-fehér klub új vezetőedzője. A sajtó már korábban is kész tényként közölte a hírt, hogy megszületett a megállapodás, és az orosz tréner tegnap meg is érkezett Budapestre, ma pedig aláírta a szerződését. A szerződés időtartamát a Ferencváros szokás szerint nem hozta nyilvánosságra. 

Az egykori kiváló kapus (49-szer volt válogatott, négyszer nyert szovjet/orosz bajnokságot, háromszor osztrák Bundesligát) 2004-ben kezdte edzői karrierjét. Dolgozott egykori klubjánál a Szpartak Moszkvánál (2007-2008), a Dinamo Moszkvánál (2014-2015), és a Legia Warszavánál (2015-2016) is. A lengyel csapattal duplázott a szezon végén (Nikolics Nemanjával a keretben), majd elfogadta az orosz szövetség felkérését a szövetségi kapitányi posztra. Öt éven keresztül irányította hazáját, az oroszokat negyeddöntőig vezette a hazai rendezésű világbajnokságon. Posztjáról az Európa-bajnokság után mondott le. 

A klub már Csercseszovval kezdi meg a téli felkészülést. Az 58 éves szakember a Ferencváros történetének kilencedik külföldi szakvezetője. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59911/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Ferencváros

További cikkek

Magyar foci

Nemzetek Ligája: a visszavonuló Szalaié az ötödik forduló gólja

2022.09.27. 16:00
A válogatottól való visszavonulását múlt szerdán bejelentő Szalai Ádám németek elleni találatát választották a labdarúgó Nemzetek Ligája ötödik …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Szalai reméli, folytatni tudja útját a válogatott

2022.09.27. 07:15
A magyar labdarúgó-válogatottól búcsúzó Szalai Ádám szerint nagy lehetőséget szalasztottak el hétfőn az Európa-bajnok olaszoktól elszenvedett 2-0-s …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Rossi: jó lett volna ma még egy csodát tenni

2022.09.27. 07:05
Marco Rossi szövetségi kapitány sajnálta, hogy a csoportgyőzelem kapujában nem sikerült még egy bravúrt elérnie a magyar labdarúgó-válogatottnak.

Magyar foci

Nemzetek Ligája: vereség az Európa-bajnoktól, csoportmásodikként zárt a Rossi-csapat

2022.09.26. 23:00
A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Gulácsi: még szebb a siker, hogy Szalai lőtte a győztes gólt

2022.09.24. 09:35
A játékosok a csapatmunkát emelték ki elsődlegesen a magyar labdarúgó-válogatott németek felett aratott pénteki 1-0-s győzelmével …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Rossi: azt éreztem, túl korai a gól

2022.09.24. 07:00
Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot és benn maradt a Nemzetek Ligája …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Szalai Ádám csodagóljával győzelem Lipcsében

2022.09.23. 22:00
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Rossi újoncot avat

2022.09.23. 19:55
Kerkez Milos személyében pénteken újonc is pályára lép a magyar labdarúgó-válogatottban a németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Magyar foci

Német-magyar - Rossi: a cél változatlan, büszkén lejönni a pályáról

2022.09.22. 20:05
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott számára a cél ugyanaz lesz pénteken a németek elleni Nemzetek …

Magyar foci

Szalai Ádám visszavonul a válogatottól

2022.09.21. 17:20
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám bejelentette, hogy lemondja szereplését a nemzeti együttesben.