Győztes fivérek, bundagyanú, csúcsválogatott – Ez történt 2021 első negyedévében
Év elején már tudtuk, hogy egy koronavírussal megbolondított esztendő áll előttünk. 2021 első három hónapjában ez be is igazolódott.
Év elején már tudtuk, hogy egy koronavírussal megbolondított esztendő áll előttünk. 2021 első három hónapjában ez be is igazolódott.
Rögtön úgy indult az év, hogy 2021 első világbajnoka a javarészt pocakos dartsosok között egy volt rögbijátékos, Gerwyn Price lett. Persze nem volt ez akkora meglepetés, hiszen a walesi már évek óta nyílra cserélte a tojáslabdát, de az efféle sportágváltás elég meglepő.
Az már kevésbé, hogy a Liu-fivérek 2021-ben is folytatták diadalmenetüket, és a kisebbik fiú is felért a csúcsra. Valahol sejthettük, hogy Liu Shaolin Sándor után öccse, Liu Shaoang lehet a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás következő világbajnoka. És Ádo nem okozott csalódást a hollandiai világbajnokságon 500 méteren. Egyetlen nappal később pedig 1000 méteren taroltak a Liu-testvérek, Shaolin Sándor világbajnok, Shaoang ezüstérmes lett.
Komoly sikerként könyvelhetjük el a magyar férfi kosarasok teljesítményét is, hiszen zsinórban másodszor jutottak ki az Európa-bajnokságra, és Fucsovics Márton is megráncigálta a nagyok bajszát. Mit megráncigálta?! Ki is tépte! Stan Wawrinka erről bővebben is tudna mesélni.
Persze akadt botrány is. A férfi kézilabda vb-n például gyanús körülmények között kaptak ételmérgezést a szlovén kézilabda-válogatott játékosai a házigazda Egyiptom elleni sorsdöntő, középdöntő-mérkőzés előtt. Az európai csapat végül 25-25-ös döntetlent ért el, ezzel elbukták a negyeddöntőbe jutást. A mieink hasa nem ment, viszont a játék az szerencsére annál inkább.
Itthon pedig egy Magyar Kupa meccs után emlegettek bundázást, ahol a harmadosztályú Tállya nem kis meglepetésre, félidei kétgólos hátrányból fordítva 5-3-ra győzte le az NB II-ben szereplő Kaposvári Rákóczi csapatát. De a Szerencsejáték Zrt. gyorsan tiszta vizet öntött a pohárba: itt bizony semmiféle manipuláció nem történt, csupán a labdarúgás szépségei kerültek rivaldafénybe. Persze akkor is kerekedett a szemünk, mikor az AC Milan magyar játékost szerződtetett, Joachim Löw viszont ment a német válogatott éléről.
Ha már labdarúgás! Tarolt a válogatott az Év Sportolója Gálán, ahol az Év férfi sportolójának díját Szoboszlai Dominik vehette át, ezzel ő lett az első, aki csapatsportolóként lett az év sportolója. Új kategóriaként bekerült az Év sportpillanata is gálába, amit szintén Szoboszlai Dominik söpört be az Eb-részvételt érő Izland elleni góljával. Az Év edzője díjat a válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kapta – március közepén 2025-ig szerződést is hosszabbított az MLSZ-el -és az Év csapata is a magyar labdarúgó válogatott lett.
Hogy örömünk ne legyen teljes, az első negyedév végén a lengyelek elleni 3-3-al indult a vb-selejtezők sora, de nem csak az elhullajtott pontok fájtak, hanem akkorra már a szívünk is, hiszen az elmúlt évtized egyik legszimpatikusabb és legsikeresebb tornásza, Berki Krisztián bejelentette visszavonulását.
És ekkor jött a bolond április…..