Dakar: Terranova nyerte a pihenőnap előtti szakaszt, változás a második helyen

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Orlando Terranova sikerét hozta a Dakar-rali hatodik szakaszát, a pihenőnapra Nasszer al-Attijah viszonylag kényelmesnek mondható előnnyel mehet. 

Fotó: DPIP

2015 után nyert ismét szakaszt a Dakaron az argentin Orlando Terranova, miután első lett a Rijád körül megtett 404 kilométeres szelektív etapon. A Bahrain Raid Extreme Team pilótájának csapattársa Sebastien Loeb nem lehet ilyen boldog, mivel eltévedt és huszonöt perccel nőtt a hátránya, ráadásul Jazid al-Radzshi is megelőzte őt. Az összetettben vezető Nasszer al-Attijahnak így egy mai tizedik hely is elég volt ahhoz, hogy növelni tudja előnyét Loebbel szemben. Al-Radzshi harmadikként zárta a mai napot Terranova és a legjobb audis  Mattias Ekström mögött. Carlos Sainz negyven percet veszített a mai napon is, így végleg kiszállt a legjobb 10-be kerülésért folyó csatából. 

A motorosoknál és a quadosoknál a pálya állapota miatt csak 101 kilométert teljesítettek. Daniel Sanders nyerte az etapot az összetettben vezető Sam Sutherland illetve Matthias Walkner előtt. A quadosoknál Alexandre Giroud áll az élen. A kamionosoknál Andrek Karginov győzött ma, de összetettben Dimitrij Szotnyikov áll az élen a domináns Kamazok közül. 

A Dakar-rali holnap pihenőnappal folytatódik, vasárnap Rijád és al-Davadimi között 701 kilométert vezetnek a pilóták, a tervek szerint ebből 401 lesz szelektív. 

Eredmények:

autósok:
1. Orlando Terranova, Daniel Oliveras Carreras (argentin, spanyol, Bahrain Raid Extreme) 3:06:45 óra
2. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Audi) 1:06 perc hátrány
3. Jazid al-Radzshi, Michael Orr (szaúdi, brit, Toyota) 1:49 p h.

az összetett élcsoportja:

1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, andorrai, Toyota) 20:37:24 óra
2. Al-Radzshi, Orr 50:19 perc hátrány
3. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Bahrain Raid Extreme) 50:25 p h.
    
motorosok:

1. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 51:43 perc
2. Sam Sunderland (brit, KTM) 2:26 perc hátrány
3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 2:36 p h.

az összetett élcsoportja:

1. Sunderland 19:55:59 óra
2. Walkner 2:39 perc h.
3. Sanders 5:35 p h.

Címkék: Autósport, Dakar
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60003/pics/lead_800x600.jpg
Autósport,Dakar

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: jövőre nem lesz Francia Nagydíj

2022.08.25. 17:40
A szervezők csütörtöki bejelentése szerint jövőre nem lesz Francia Nagydíj a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság versenynaptárában, ugyanakkor később visszatérhet a programba a futam.

Autó-motor

Forma-1: Domenicali nem számít női pilótára öt éven belül

2022.08.25. 10:00
A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság vezérigazgatója nem számít arra, hogy öt éven belül női pilóta kerül a mezőnybe.

Autó-motor

Az unokáimnak is mesélni fogom!

2022.08.14. 17:40
Kategóriagyőzelmet szerzett a Dominik GT - Bencs Gábor ralipáros a ZEG Rally Show-n!

Autó-motor

Forma-1: a Haas kirúgta Nyikita Mazepint és megvált az orosz főszponzortól

2022.03.05. 12:05
A Haas hivatalos közleményben jelentette be, hogy megvált orosz pilótájától Nyikita Mazepintől valamint főszponzorától az Uralkalitól.

Autó-motor

Autósport: célfotóval és újonc győzelemmel ért véget a Daytona 500 (videó)

2022.02.21. 09:50
Az első teljes szezonját teljesítő, vagyis újoncnak számító Austin Cindric győzelmével ért véget a világ egyik leghíresebb …

Autó-motor

Forma-1: fontos szabályváltozások, három sprintfutam lesz idén

2022.02.15. 13:10
A Nemzetközi Automobil-szövetség F1-es szakbizottsága döntést hozott a sprintfutamokról illetve a rövidített futamokon bevezetett új pontozási rendszerről.

Amerika

Race of Champions: idén is Sebastien Loeb a bajnokok bajnoka

2022.02.06. 18:15
Idén újra megrendezték a Race of Champions elnevezésű versenyt, ahol a világ legjobb autóversenyzői csaptak össze egymással. A győztes a ralilegenda Sebastien Loeb lett.

Autó-motor

Autósport: Castroneves Indianapolis után Daytonában is újra győzött (videó)

2022.01.30. 20:30
Az Acura 60-as autója, amelyet Oliver Jarvis, Tom Blomqvist, Helio Castroneves és Simon Pagenaud alkotott győzött a legendás 24 órás versenyen …

Autó-motor

Rali-vb: Ogier defektje után nyolcaszor is Sebastien Loeb lett Monte-Carlo "hercege"

2022.01.23. 14:00
Bár sokáig Sebastien Ogier vezetett a Monte-Carlo Ralin, a címvédő defektjét követően Sebastien Loeb nyerte a …

Autó-motor

Dakar-rali: negyedszer is Nasszer al-Attijah a sivatag királya

2022.01.14. 11:55
Karrierje során negyedszer nyerte meg a Dakar-ralit az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah. A motorosoknál a brit Sam Sutherland másodszor bizonyult legyőzhetetlennek a világ …