Dakar-rali: Sainz újabb szakaszt nyert, Al-Attijah közel a végső győzelemhez

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az Audival versenyző Carlos Sainz nyerte a Dakar-rali 11. szakaszát, az utolsó nap előtt Nasszer al-Attijah magabiztosnak mondható előnnyel vezet Sebastien Loeb előtt.

Fotó: Getty Images

Egyre inkább úgy tűnik, hogy számolni kell az idén először induló Audival a jövőben: a német márka képviseletében nyert már szakaszt Carlos Sainz, Mattias Ekström és Stephane Peterhansel is és ma a Bisha körüli 346 kilométeres etapon megint Sainz volt a leggyorsabb. A háromszoros győztes (2010, 2018, 2020) "El Matador" összességében a negyvenegyedik szakaszgyőzelmét aratta a Dakar történetében. Sainz mögött Lucio Alvarez és Ekström végeztek, miután Sebastien Loeb ötperces büntetést kapott sebességtúllépésért. A kilencszeres ralivilágbajnok így nemhogy nem faragott a hátrányából Nasszer al-Attijahhal szemben, de még 41 másodpercet kapott is a negyedik győzelme kapujába lépő kataritól. A negyediktől a hetedik helyig négy korábbi győztes ért be Nani Roma, Giniel de Villiers, Peterhansel és az éllovas al-Attijah személyében. Az első és a második helyezettet az utolsó szakasz előtt 29 perc választja el, a harmadik Jazid al-Radzshi lemaradása pedig több mint egy óra. 

Kevin Benavides hivatalosan kiesett a versenyből, de a szabályok értelmében a pilótáknak lehetősége van teljesíteni a szakaszokat versenyen kívül. A címvédő argentin élt is ezzel a lehetőséggel és négymásodperces előnnyel megnyerte a mai napot Sam Sutherland előtt. Sutherlandet cseppet sem zavarja a szakaszgyőzelem elmaradása, mivel több mint huszonegy percet adott Adrien van Beverennek és így az élre állt. Sőt az eddig vezető francia pilótát Pablo Quintanilla és Matthias Walkner is megelőzte. Az első három helyezett között nincs 8 perc a holnapi napot megelőzően. 

A quadosoknál Alexandre Giroud egy negyedik hellyel lépett közelebb a végső győzelemhez, a szakaszt Marcelo Medeiros nyerte. A kamionosoknál Eduard Nyikolajev, Andrej Karginov, Dimitrij Szotnyikov volt a sorrend, Szotnyikov előnye 8 perc a mai szakaszgyőztessel szemben. Mivel két márkatársról beszélünk, így kérdéses, hogy holnap látunk-e valós csatát kettejük között. 

A könnyűsúlyú prototipusok versenyében az amerikai Seth Quintero történelmet írt. A verseny elején 10 órás hátrányt összeszedő (tönkrement a járműve és így időbüntetéssel tudott csak célba érni) amerikai pilóta ugyanis 11. szakaszgyőzelmét aratta, ezzel pedig megdöntötte Pierre Lartigue 1994-ben felállított rekordját az egy Dakaron aratott etapgyőzelmeket illetően, bármilyen kategóriát figyelembe véve. 

A 2022-es Dakar-rali utolsó napján Bishából Dzsiddába  megy a mezőny. A 680 kilométeres távból 164 számít bele majd az összetettbe. 

Eredmények:

autósok
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Audi) 3:29:32 óra

2. Lucio Alvarez, Armand Monleon (argentin, spanyol, Toyota) 3:10 p h.
3. Mattias Ekström, Emir Bergkvist (svéd, Audi) 3:53 p. h.

az összetett élcsoportja:

1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, andorrai, Toyota) 36:49:51 óra
2. Loeb, Lurquin 29:00 perc hátrány
3. Jazid al-Radzshi, Michael Orr (szaúdi, brit, Toyota) 1:03:43 óra h.
    
motorosok:
1. Kevin Benavides (argentin, KTM) 3:30:56 óra
2. Sam Sunderland (brit, KTM) 4 másodperc hátrány
3. Joaquim Rodrigues (portugál, Hero) 2:26 perc h.

az összetett élcsoportja:

1. Sunderland 37:04:05 óra
2. Pablo Quintanilla (chilei, Honda) 6:52 perc hátrány
3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 7:15 p h.

Címkék: MOB, Autósport, Dakar
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60043/pics/lead_800x600.jpg
MOB,Autósport,Dakar

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Verstappen indul az élről a "világbajnoki döntőn"

2021.12.11. 15:05
Max Verstappen nyerte az időmérő edzést a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon. A bajnoki éllovas mellől legnagyobb riválisa Lewis Hamilton kezdheti majd a mindent …

Amerika

Autósport: elhunyt Al Unser, az Indy500 négyszeres győztese

2021.12.10. 16:25
Nyolcvankét éves korában elhunyt Al Unser, az Indianapolisban rendezett 500 mérföldes futam négyszeres győztese, minden idők egyik legnagyobb amerikai autóversenyzője.

Egyéni sportok

Vívás: Szász-Kovács Emese az év végén visszavonul

2021.12.10. 10:30
Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a decemberi országos bajnokságot követően befejezi sportolói pályafutását.

Egyéni sportok

Csollány Szilvesztert intenzív osztályon kezelik, lélegeztetőgépen van - sajtóhír

2021.12.06. 19:25
A Magyar Nemzet értesülései szerint Csollány Szilveszter elkapta a koronavírust. Az olimpiai bajnok egykori tornász állapota a …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton győzött Szaúd-Arábiában, pontegyenlőség a zárófutam előtt!

2021.12.05. 20:45
Lewis Hamilton győzelmével zárult az első Szaúd-arábiai Nagydíj és így a címvédő és a másodikként végző Max Verstappen …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton indul az élről, Verstappen nagy lehetőséget szalasztott el

2021.12.04. 19:10
Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát Szaúd-Arábiában miután Max Verstappen az utolsó gyorskörén falnak csapta az autóját.

Autó-motor

Autósport: jövünk jövőre is!

2021.12.04. 10:15
Kalandokkal tűzdelt 25. Jubileumi Mikulás Rally után beszélgetek Juhász Csabi raliversenyzővel.

Autó-motor

Autósport: ismét egy nagyszerű győzelem

2021.12.02. 18:40
Már a sokadik abszolút győzelmét szerezte Klausz Kristóf és Csányi Botond a 25. Mikulás Rallye-n.

Autó-motor

Autósport: Kecskemét, gokart, múlt és jövő

2021.12.01. 09:35
2021. november 13-án találkoztak a gokartsport hívei a kecskeméti gokartpályán a Bakos László Memorial emlékversenyen.

Autó-motor

Autósport: EVO-val a Mikulás Ralin!

2021.11.30. 11:15
Két ismerős gyors vár Csabira és Zolira a murva ralin, amin ötször mehetnek rajta végig.