Kézilabda Eb: győzött és a saját kezében tartja a sorsát a magyar válogatott!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A magyar férfi kézilabda-válogatott drámai hajrá után 31-30-ra legyőzte Portugáliát az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésén és így megőrizte esélyét a továbbjutásra. 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nem túlzás, hogy élet-halál harcra lehetett számítani a Magyarország-Portugália mérkőzésen, hiszen mindkét csapat tudta, hogy csak győzelemmel tarthatja életben a továbbjutási reményeit az első körben elszenvedett vereség után. A hazai csapatot a hollandok elleni vereség ellenére is 20 ezer ember, vagyis teltház bíztatta az MVM Dome-ban. 

Magyar szempontból borzasztóan kezdődött a mérkőzés, hiszen az első három gólt a portugálok szerezték és a vendégek 2-5-ig tartották is az eredményt. Ezután viszont a mieink pillanatai következtek és Lékai Máté, Szita Zoltán valamint Topics Petar révén sikerült kiegyenlíteni a tizenharmadik percre, majd 6-6-ot követően sikerült először átvenni a vezetést az Európa-bajnokságon. Ezzel sikerült lendületbe jönnie a magyaroknak és a 22. percben már 11-8-ra vezettek Máthé Dominikék. A portugálok alig két perc alatt egyenlíteni tudtak, majd ezután az ő pillanataik következtek, aminek köszönhetően 14-15-re a luzitánok vezettek a szünetben. 

Máthé illetve Bóka góljával indult az első félidő (16-15), de nem sikerült ellépni az ellenféltől. Az utolsó 20 percre vezetve Topics kettőre növelte a különbséget, de a vendégek folyamatosan visszajöttek mínusz kettőről is. A magyar kaput ekkor már Székely Márton védte Mikler Roland helyett és a korábbi portói kapus elkapta a fonalat. Az 50. percben aztán megszakadt ez a sorozat, 25-24-et követően Bóka és Ancsin bevette a kaput, három találatra növelve a távolságot, de innen is kiegyenlítettek a vendégek. Az utolsó perc 29-28-as hazai vezetésről kezdődött, de Areia egalizálni tudott. A magyar csapatnak 12 másodperce volt arra, hogy eldöntse a meccset, Gulyás István időt kért, ám a mienk nem támadtak eggyel több mezőnyjátékossal. Az utolsó támadást végül Máthé Dominik fejezte be, aki gólt dobott és így 30-29-re győzött a magyar csapat!

A hazaiak legjobb góllövője Máthé Dominik volt nyolc találattal, Lékai Máté hatszor, Szita Zoltán négyszer talált be. A portugáloknál három ötgólos játékos volt: Rui Silva, Antonio Areia, valamint a Pick Szegedben játszó Miguel Martins. 

Válogatottunk kedden este 18 órától Izlanddal mérkőzik és ha győz, akkor biztosan továbbjut a csoportból. 

Magyarország-Portugália 31-30 (14-15)

MVM Dome, v.: Horácek, Novotny (csehek)
MagyarországMikler - Rodríguez 2, Máthé 8, Lékai 6, Topic 3, Szita 4, Bóka 3, cserék: Sipos, Rosta 1, Bodó 1, Hanusz 1, Ancsin 2, Székely, Ligetvári, szövetségi kapitány: Gulyás István

lövések/gólok: 46/31, illetve 42/30
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 5/5
kiállítások: 12, illetve 12 perc

Címkék: Kézilabda, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60069/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Vívás: elhunyt az olimpiai bajnok Marosi Paula

2022.03.04. 21:35
Életének nyolcvanhatodik évében elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőröző a magyar vívósport korszakos egyénisége.

Egyéni sportok

Peking 2022: kialudt a láng, befejeződött az olimpia

2022.02.20. 14:55
A záróünnepséggel hivatalosan is befejeződtek a XXIV. téli olimpiai játékok. A ceremónián Kónya Ádám sífutó vitte a magyar zászlót.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Johaug újabb fölényes győzelme, osztrák csapatarany- február 20.

2022.02.20. 09:15
A pekingi téli olimpia utolsó versenynapján Therese Johaug 30 kilométeres sífutásban is domináns győzelmet aratott, az alpesi …

Csapatsportok

Peking 2022: Finnország először aranyérmes a férfi jégkorongtornán

2022.02.20. 07:30
Finnország hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte az oroszokat a jégkorongtorna döntőjében és így megszerezte a pekingi téli olimpia utolsó aranyérmét.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: aranyérmes kínai páros, kettős német bobsiker - február 19.

2022.02.19. 17:30
Összesen hét döntőt rendeztek a pekingi téli olimpia utolsóelőtti versenynapján. A műkorcsolyázók párosversenyében hazai, női bobban …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Johannes Bö Peking legeredményesebb sportolója - február 18.

2022.02.18. 12:50
A francia Justine Braisaz-Bouchet és a norvég Johannes Thingnes Bö győzelmével zárultak a sílövők tömegrajtos versenyei a pekingi téli …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Shiffrin és Valijeva drámája, norvég rekordbeállítás - február 17.

2022.02.17. 17:05
Mikaela Shiffrin és Kamila Valijeva is sportága legnagyobb sztárjaként utazott a kínai fővárosba, ám mindketten …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: amikor a hatodik helyre elég a legjobb idő - február 16.

2022.02.16. 18:00
A magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó úgy végzett a hatodik helyen, hogy jobb időt teljesített mint az aranyérmet megszerző kanadai …

Egyéni sportok

Peking 2022: a B-döntő megnyerésével olimpiai hatodik a férfi váltó

2022.02.16. 14:10
A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence összeállítású magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó megnyerte a B-döntőt …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: drámai döntő biatlonban és északi összetettben, - február 15.

2022.02.15. 18:30
A norvég férfi bitalonváltó illetve honfitársuk az északi összetettben induló Jörgen Graabak is drámai versenyt nyert meg, …