Premier League: kirúgták Rafa Benítezt

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az Everton hivatalosan bejelentette, hogy a várakozásokon aluli eredmények miatt menesztette Rafael Benítez menedzsert.

Fotó: AFP

Bár edzői karrierje során nyert Bajnokok Ligáját (2005, 2016 - szezon közben menesztve), Európa-ligát/UEFA-kupát (2004, 2013) és klubvilágbajnokságot (2010) is, Rafa Benitez az utóbbi időben már nem igazán számított a világ egyik legjobb edzőjének. A spanyol trénert 2016-ban rúgták ki a Real Madridtól, utána három évig dolgozott a Newcastle-nél, majd idő előtt távozott a kínai Dallian Professional csapatától is. 

Az Everton tavaly nyáron nevezte ki az egykori sikeredzőt, ám az eredmények finoman szólva sem úgy alakultak, ahogyan azt elképzelték: a liverpooli gárda 22 tétmérkőzéséből csak hetet tudott megnyerni, tízet pedig elveszített. Már decemberben felerősödtek a Benítez távozását firtató hangok, a klubvezetés végül a tegnapi Norwich elleni vereség után vonta meg a bizalmat a 61 éves spanyol szakembertől. 

Egyes sajtóhírek arról írnak, hogy Benítez utóda a jelenleg a Derby Countyt irányító Wayne Rooney lehet a kispadon. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60068/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Premier League

További cikkek

Külföldi foci

Katar 2022 - Messi: biztosan ez az utolsó vb-m

2022.11.21. 17:30
Lionel Messi megerősítette: biztosan a katari lesz az utolsó világbajnokság labdarúgó-pályafutásában.

Külföldi foci

Katar 2022: Anglia kiütötte Iránt

2022.11.21. 16:30
Az angol válogatott fölényes, 6-2-es győzelmet aratott az iráni csapat felett a katari labdarúgó-világbajnokság B csoportjának hétfői nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

Vb-2022: a címvédő franciák nem hívnak be senkit Benzema helyére

2022.11.21. 15:50
A címvédő francia labdarúgó-válogatottat irányító Didier Deschamps senkit nem hív be a katari világbajnokságon szereplő keretbe a megsérült Karim Benzema …

Külföldi foci

Katar 2022: Ecuadori siker a nyitómeccsen

2022.11.20. 19:35
Az ecuadori válogatott 2-0-ra legyőzte a házigazda katari csapatot a XXII. labdarúgó-világbajnokság vasárnapi nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Európa-liga: tét- és pont nélkül az FTC a csoportkör zárásán

2022.11.03. 20:45
A már biztos csoportelső Ferencváros 1-0-ra kikapott csütörtökön a török Trabzonspor vendégeként a labdarúgó Európa-liga hatodik, utolsó fordulójában.

Magyar foci

Eb-selejtezők 2024: nincs halálcsoportban a magyar válogatott

2022.10.09. 13:25
Csupa kelet-európai ellenfelet kapott a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak vasárnapi sorsolásán.

Külföldi foci

Bundesliga: edzőváltás a Leverkusennél, Xabi Alonso az új tréner

2022.10.05. 19:50
Xabi Alonsót nevezték ki szerdán a Bayer Leverkusen labdarúgócsapat vezetőedzőjévé.

Külföldi foci

Európa-liga - Csercseszov: két lábbal a földön kell maradni

2022.10.05. 19:00
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint "két lábbal a földön kell maradniuk" a Crvena zvezda elleni Európa-liga …

Külföldi foci

Európa-liga: a Crvena zvezda edzője domináns játékot vár a csapatától

2022.10.05. 13:20
Milos Milojevic vezetőedző domináns és kezdeményező játékot vár a Crvena zvezda csapatától csütörtökön a Ferencváros elleni labdarúgó …

Külföldi foci

Bundesliga: tavasszal visszatérhet a Dortmund hererákkal kezelt támadója

2022.10.05. 11:40
Elképzelhető, hogy a tavaszi szezonban visszatérhet a pályára Sébastien Haller, a Borussia Dortmund futballistája, akinél júliusban hererákot …