Premier League: kirúgták Rafa Benítezt

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az Everton hivatalosan bejelentette, hogy a várakozásokon aluli eredmények miatt menesztette Rafael Benítez menedzsert.

Fotó: AFP

Bár edzői karrierje során nyert Bajnokok Ligáját (2005, 2016 - szezon közben menesztve), Európa-ligát/UEFA-kupát (2004, 2013) és klubvilágbajnokságot (2010) is, Rafa Benitez az utóbbi időben már nem igazán számított a világ egyik legjobb edzőjének. A spanyol trénert 2016-ban rúgták ki a Real Madridtól, utána három évig dolgozott a Newcastle-nél, majd idő előtt távozott a kínai Dallian Professional csapatától is. 

Az Everton tavaly nyáron nevezte ki az egykori sikeredzőt, ám az eredmények finoman szólva sem úgy alakultak, ahogyan azt elképzelték: a liverpooli gárda 22 tétmérkőzéséből csak hetet tudott megnyerni, tízet pedig elveszített. Már decemberben felerősödtek a Benítez távozását firtató hangok, a klubvezetés végül a tegnapi Norwich elleni vereség után vonta meg a bizalmat a 61 éves spanyol szakembertől. 

Egyes sajtóhírek arról írnak, hogy Benítez utóda a jelenleg a Derby Countyt irányító Wayne Rooney lehet a kispadon. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60068/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Premier League

További cikkek

Külföldi foci

Katar 2022: a németek 44 év után először veszítettek vezetésről

2022.11.24. 12:30
A német futballválogatott 1978 óta először maradt alul világbajnoki mérkőzésen úgy, hogy a félidőben még vezetett.

Külföldi foci

Katar 2022 - Flick: többet nem hibázhatunk

2022.11.24. 11:55
Több hibázási lehetősége nincs a katari világbajnokságon szereplő német labdarúgó-válogatottnak Hansi Flick szerint.

Külföldi foci

Katar 2022: Belgium egygólos meccsen nyert Kanada ellen

2022.11.23. 22:05
A belga válogatott Michy Batshuayi találatával 1-0-ra nyert a kanadai csapat ellen a katari labdarúgó-világbajnokság F csoportjának szerdai nyitófordulójában.

Külföldi foci

Katar 2022: történelmi győzelemmel kezdtek a spanyolok

2022.11.23. 19:25
A spanyol válogatott fölényesen, 7-0-ra legyőzte Costa Rica csapatát a katari világbajnokság E csoportjának szerdai nyitófordulójában.

Külföldi foci

Katar 2022 - Manuel Neuer: a sok kihagyott lehetőség és a rossz védekezés megbosszulta magát

2022.11.23. 18:10
Manuel Neuer, a német labdarúgó-válogatott kapusa szerint a kihagyott helyzetek és a védelmi hibák miatt kaptak ki …

Külföldi foci

Katar 2022: a németek legyőzésével Japán lemásolta a szaúdi bravúrt

2022.11.23. 16:15
A japán labdarúgó-válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a német csapatot a katari világbajnokság E csoportjának szerdai nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

Katar 2022: megműtik a szaúdi al-Sahranit, véget ért számára a torna

2022.11.23. 14:00
Megműtik, így minden valószínűség szerint véget ért a katari labdarúgó-világbajnokság a szaúdi Jasszer al-Sahrani számára.

Külföldi foci

Katar 2022: nem bírt Marokkóval a négy éve ezüstérmes horvát válogatott

2022.11.23. 13:00
A négy évvel ezelőtt döntős horvát válogatott 0-0-s döntetlent játszott szerdán Marokkóval a katari labdarúgó-világbajnokság F csoportjának …

Külföldi foci

Premier League: megválna a Glazer-család a Manchester Unitedtől

2022.11.23. 11:45
A Manchester United kedden bejelentette, az együttest 17 éve birtokló Glazer-család megfelelő ajánlat esetén eladná a labdarúgóklubot.

Külföldi foci

Katar 2022: Kane jobb bokáját meg kell vizsgálni

2022.11.23. 09:05
Vizsgálatok várnak Harry Kane, a katari labdarúgó-világbajnokságon szereplő angol válogatott csapatkapitányára.