Labdarúgás: elhunyt Paco Gento, a Real Madrid ikonja

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

88 éves korában elhunyt Feancisco Gento, a Real Madrid legendája, a futballtörténelem egyetlen hatszoros BL-győztes játékosa. 

Kép forrása: Real Madrid

Francisco "Paco" Gento a Racing Santander színeiben kezdett el futballozni, majd 1953-ban leigazolta őt a Real Madrid. Bár sohasem ő volt a csapat legnagyobb sztárja, hiszen Raymond Kopa, Alfredo di Stefano és Puskás Ferenc is a csapattársa volt, ő mégis klublegendává emelkedett karrierje során. 1971-es visszavonulásáig hű maradt a Realhoz, egyike a három játékosnak, aki 18 évet töltött el a gárdában. Összesen 606 alkalommal viselte a csapat mezét, szélsőként 178 gólt szerzett. 

Csaknem két évtizedes pályafutása során alapembere volt a Real sikercsapatainak. Karrierje során 12 alkalommal volt spanyol bajnok, kétszer nyert Király-kupát, egyszer pedig Világkupát. Tagja volt az 1956-ban, 1957-ben, 1958-ban, 1959-ben, 1960-ban és 1966-ban is Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyerő Real Madridnak, de ott volt az 1962-es és az 1964-es döntőig menetelő csapatban is. A mai napig ő az a játékos aki a legtöbbször nyerte meg a legrangosabb európai kupát, a döntőket tekintve társrekordernek számít Paolo Maldinivel. Az `57-es Fiorentina illetve az `58-as Milan elleni döntőt ő döntötte el. 1971-ben KEK-döntőig jutott csapatával, ám klubja elveszítette karrierje utolsó mérkőzését a Chelsea ellen. 

A spanyol válogatottban 1955 és 1969 között 43 mérkőzésen 5 gólt szerzett, részt vett az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon. 

Paco Gento szerettei körében hunyt el ma reggel, október 21-én ünnepelte 88. születésnapját. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60081/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Real Madrid

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Benzema és a Real Madrid kiejtette a PSG-t (videó)

2022.03.09. 23:00
Hiába vezetett két góllal is a párharcban a PSG, a Real Madrid a triplázó francia támadó vezérletével fordított és bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a Bayern kivégezte a Salzburgot, hiába nyert az Inter (videó)

2022.03.08. 23:00
A Bayern München 7-1-re verte a Salzburgot, míg a Liverpool hiába kapott ki 1-0-ra hazai pályán az Internazionalétól, továbbjutott a Bajnokok …

Külföldi foci

Kupasorozatok: a Tottenham kiesett az FA-kupából (videó)

2022.03.01. 23:00
A Tottenham hosszabbításban kikapott a másodosztályú Middlesbroughtól és így búcsúzott az angol kupasorozattól. Az Olasz Kupában nem bírt egymással a két milánói csapat az …

Külföldi foci

Az orosz-ukrán háború hatásai a sportra: kizárt csapatok, hadba lépő sportolók

2022.02.28. 20:00
Ahogyan az várható volt, a múlt csütörtökön kezdődő orosz-ukrán háború a sportvilágra is alaposan rányomta a bélyegét. Az orosz …

Külföldi foci

Angol Ligakupa: maratoni tizenegyespárbaj után a Liverpool nyerte a döntőt (videó)

2022.02.27. 20:35
Gólnélküli döntetlent követően 11-10-re végződött tizenegyespárbajt követően a Liverpool legyőzte a Chelsea-t az Angol Ligakupa …

Külföldi foci

Topligák: pontokat veszített a Milan és az Inter is (videó)

2022.02.25. 23:05
Egyik milánói bajnokaspiráns sem tudott győzni az olasz bajnokság 26. fordulójában. Az Internazionale a Genoaval, a Milan pedig az Udinesevel játszott döntetlent.

Külföldi foci

Európa-konferencialiga: kettős vereséggel esett ki a Celtic (videó)

2022.02.24. 23:45
A Bodö/Glimt 2-0-ra legyőzte a Celticet és így 5-1-es összesítéssel jutott tovább a legjobb 16 közé a harmadikszámú európai kupasorozatban.

Külföldi foci

Európa-liga: a Barcelona kiejtette a Napolit, a Leipzig is továbbment (videó)

2022.02.24. 23:00
Az RB Leipzig 3-1-re győzött a Real Sociedad otthonában, míg a Barcelona 4-2-re verte a Napolit az Európa-liga rájátszásában és így mindkét …

Külföldi foci

Premier League: elsöpörte a Liverpool a Leedset (videó)

2022.02.23. 23:25
A Liverpool három pontra megközelítette a listavezető Manchester Cityt, miután 6-0-s győzelmet aratott a Leeds United ellen.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a hajrában egyenlített a MU, mindkét párharc nyitott (videó)

2022.02.23. 23:00
Az Ajax a Benficával, a Manchester United az Atlético Madriddal játszott döntetlent idegenben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek mai …