Labdarúgás: kiengedték Pelét a kórházból, de aggasztó hírek érkeztek róla

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az ESPN úgy tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy kiengedték Pelét a Sao Paulo-i Albert Einstein kórházból, ám a háromszoros világbajnok legenda továbbra is kemoterápiás kezelést ad. 

Fotó: DW

Minden idők egyik, ha nem a legnagyobb labdarúgójánál még szeptemberben diagnosztizáltak vastagbélrákot. A legendát azonnal megműtötték majd októberben hazaengedték, miután az állapota javult. Pelét azonban decemberben beszállították az Albert Einstein-klinikára, ahol kemoterápiás kezelést kapott és a hónap végén távozhatott. 

Az ESPN azonban ma olyan információkat hozott nyilvánosságra, megerősítés nélkül, hogy a rák áttelepedett Pelé májára és tüdejére. A most tartott kezelés és vizsgálat után megállapították, hogy a futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnokának állapota stabil és így kemoterápiás kezelés és szoros megfigyelés mellett otthon tartózkodhat. A hírforrás szerint az orvosok szerint főleg a májban talált tumor számít aggasztónak, mivel azt nem lehet műtéttel eltávolítani, így a rák továbbterjedését próbálják megakadályozni. 

A Sao Pauló-i klinika közleménye nem említett a vastagbéldaganaton kívül másikat. Pelé menedzsere nem erősítette meg és nem is cáfolta az ESPN értesüléseit, így ezeket az információkat fenntartásokkal kell kezelni. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60104/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Pelé

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: előnyben a Chelsea, döntetlent játszott a Juventus (videó)

2022.02.22. 23:00
Hiába vezetett már az első percben, a Juventus 1-1-et játszott a Villarreal otthonában, míg a Chelsea 2-0-ra verte a Lille-t a Bajnokok Ligája …

Külföldi foci

Topligák: döntetlennel zárult a torinói derbi (videó)

2022.02.18. 23:05
A Juventus 1-1-es döntetlent játszott a Torinóval az olasz bajnokság 26. fordulójában, míg a Bundesligában a Mainz a hajrában fordított a Leverkusen ellen.

Külföldi foci

Európa-konferencialiga: Milik vezérletével nyert a Marseille, kikapott a Celtic (videó)

2022.02.17. 23:35
A Marseille 3-1-re verte a Qarabagot, míg a Celtic ugyanilyen arányban kapott ki a Bodö/Glimttől a harmadik számú európai …

Külföldi foci

Európa-liga: döntetlen a rangadókon, előnyben a Porto (videó)

2022.02.17. 23:05
A Napoli Barcelonában, a Sociedad Lipcsében játszott döntetlent, míg a Porto 2-1-re győzött a Lazio ellen az Európa-liga nyolcaddöntőbe jutásért vívott párharcai …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a Liverpool nyert Milánóban, a Bayern kiszenvedte a döntetlent (videó)

2022.02.16. 23:00
A Bayern München csak a 90. percben tudott egyenlíteni Salzburgban, míg a Liverpool 2-0-ra verte az Internazionalét a Bajnokok …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: utolsóperces góllal nyert rangadót a PSG, a City gyakorlatilag továbbjutott

2022.02.15. 23:00
Kylian Mbappe utolsó pillanatban elért góljával a Paris Saint-Germain 1-0-ra legyőzte a Real Madridot, míg a …

Külföldi foci

Topligák: meglepő Bayern-zakó, gólzáporos meccset nyert az Atlético (videó)

2022.02.12. 23:00
Az európai topbajnokságok mai mérkőzései közül a Bayern München veresége, a döntetlenre végződő Inter-Napoli rangadó és az Atlético …

Külföldi foci

Klubvilágbajnokság: hosszabbításban nyerte a döntőt a Chelsea (videó)

2022.02.12. 20:10
Hosszabbítást követően a Chelsea egy tizenegyesgóllal 2-1-re legyőzte a Palmeirast a klubvilágbajnokság döntőjében.

Külföldi foci

Klubvilágbajnokság: Lukaku döntőbe lőtte a Chelsea-t (videó)

2022.02.09. 20:30
A Chelsea döntőbe jutott a klubvilágbajnokságon, miután 1-0-ra győzött az al-Hilal ellen. A BL-címvédő a trófeáért a Palmeirassal mérkőzik szombaton.

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: Dzeko is hozzájárult az AS Roma kieséséhez (videó)

2022.02.08. 23:15
Az Internazionale az AS Roma 2-0-s legyőzésével jutott elődöntőbe az Olasz Kupában, a győzelemben a fővárosiak korábbi csatára Edin …