Topligák: a ráadásban győzött az Atlético, a MU és az Inter is (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Több csapat is az utolsó pillanatban nyerte meg aktuális mérkőzését az európai topbajnokságok mai játéknapján, az Atlético Madrid konkrétan a ráadásban szerzett két góllal múlta felül a Valenciát. 

Premier League, 23. forduló

Mindössze négy kaput eltaláló lövést hozott a Manchester United-West Ham United találkozó. Sokáig úgy tűnt, hogy döntetlennel zárul az összecsapás, amikor a 93. percben Edinson Cavani passzát a leshatárról induló Marcus Rashford a hálóba továbbította, eldöntve a három pont sorsát. 

Pontot rabolt a Southampton a listavezetőtől és így megszakadt a Manchester City 12 meccset számláló szériája. A Soton Kyle Walker-Peters révén már a hetedik percben vezetést szerzett, majd Armando Broja talált be lesről. A vendégek több helyzetig eljutottak Raheem Sterlingnek köszönhetően, ám Fraser Forster többször túljárt Raheem Sterling és Rodri eszén is. Pep Guardiola csapatának erejéből aztán a 65. percben már az egyenlítésre is futotta, egy szabadrúgást Aymerick Laporte fejelt a a hálóba. 

Southampton–Manchester City 1–1 (Walker-Peters 7., ill. Laporte 65.)
Everton–Aston Villa 0–1 (Buendía 45+3.)
Brentford–Wolverhampton 1–2 (Toney 71., ill. Moutinho 48., Neves 78.)
Leeds United–Newcastle United 0–1 (Shelvey 75.)
Manchester United–West Ham United 1–0 (Rashford 90+3.)

Tabella:

1 Manchester City 23 18 3 2 55 14 +41 57
2 Liverpool 21 13 6 2 55 18 +37 45
3 Chelsea 23 12 8 3 46 18 +28 44
4 Manchester United 22 11 5 6 36 30 +6 38
5 West Ham United 23 11 4 8 41 31 +10 37
6 Tottenham Hotspur 19 11 3 5 26 22 +4 36
7 Arsenal 20 11 2 7 33 25 +8 35
8 Wolverhampton Wanderers 21 10 4 7 19 16 +3 34
9 Brighton & Hove Albion 21 6 11 4 22 22 0 29
10 Aston Villa 21 8 2 11 28 32 −4 26
11 Leicester City 19 7 4 8 33 36 −3 25
12 Southampton 22 5 10 7 26 34 −8 25
13 Crystal Palace 21 5 9 7 30 31 −1 24
14 Brentford 23 6 5 12 26 38 −12 23
15 Leeds United 21 5 7 9 24 40 −16 22
16 Everton 20 5 4 11 24 35 −11 19
17 Norwich City 22 4 4 14 13 45 −32 16
18 Newcastle United 21 2 9 10 21 43 −22 15
19 Watford 20 4 2 14 23 40 −17 14
20 Burnley 17 1 8 8 16 27 −11 11

Bundesliga, 20. forduló

Egy ötössel küldte haza az Augsburgot a Leverkusen. Bár a gyógyszergyáriaktól Karim Bellarabi és Lucas Alario is betalált, a meccs hőse a triplázó Moussa Diaby volt. Győzelmével a gyógyszergyári csapat feljött a dobogó harmadik helyére. 

A kupából való kiesés után újabb vereséget könyvelhetett el, ezúttal az Union Berlinnel szemben. A duplázó Max Kruse vezette fővárosiak remek formának örvendenek és már a BL-indulást jelentő negyedik helyen állnak. 

Rémálomszerűen kezdődött a Dortmund elleni 90 perc a Hoffenheim számára: előbb Erling Haaland szerzett vezetést a vendégeknek, majd Christopher Baumgartnert kellett lecserélni az első 10 percben. A hazaiak ezután aktivizálták magukat és előbb a csereként beszálló Georginho Rutter majd a keresztlécet eltaláló Omar Richards járt közel az egalizáláshoz, amit végül Andrej Kramaric valósított meg a szünet előtt. Fordulás után Marco Reus találatával és David Raum öngóljával 3-1-re elhúzott a BVB, és bár Rutter szépített, a vendégek végül 3 ponttal távozhattak a Rhein-Neckar-Arenából. 

Freiburg–VfB Stuttgart 2–0 (Ito 37. – öngól, Schade 72.)
Fürth–Mainz 2–1 (Dudziak 12., Bell 66. – öngól, ill. Onisiwo 90+3.)
Hoffenheim–Borussia Dortmund 2–3 (Kramaric 45+1., Rutter 77., ill. Haaland 6., Reus 58., Raum 66. – öngól)
Bayer Leverkusen–Augsburg 5–1 (Bellarabi 9., Diaby 24., 65., 69., Alario 81., ill. Maier 63.)
Mönchengladbach–Union Berlin 1–2 (K. Koné 40., ill. Kruse 18. – 11-esből, 84.)
VfL Bochum–1. FC Köln 2–2 (Holtmann 25., Aszano 70., ill. Hubers 36., Modeste 45.)

Tabella:

1 Bayern Munich 19 15 1 3 61 18 +43 46
2 Borussia Dortmund 20 14 1 5 52 31 +21 43
3 Bayer Leverkusen 20 10 5 5 49 32 +17 35
4 Union Berlin 20 9 7 4 29 25 +4 34
5 SC Freiburg 20 9 6 5 33 23 +10 33
6 1899 Hoffenheim 20 9 4 7 41 32 +9 31
7 1. FC Köln 20 7 8 5 32 34 −2 29
8 RB Leipzig 19 8 4 7 36 23 +13 28
9 Eintracht Frankfurt 20 7 7 6 30 30 0 28
10 Mainz 05 20 8 3 9 28 23 +5 27
11 VfL Bochum 20 7 3 10 19 29 −10 24
12 Borussia Mönchengladbach 20 6 4 10 26 37 −11 22
13 Hertha BSC 19 6 4 9 21 38 −17 22
14 Arminia Bielefeld 20 4 9 7 20 26 −6 21
15 VfL Wolfsburg 19 6 3 10 17 30 −13 21
16 FC Augsburg 20 4 7 9 20 35 −15 19
17 VfB Stuttgart 20 4 6 10 22 35 −13 18
18 Greuther Fürth 20 2 4 14 17 52 −35 10

Serie A, 23. forduló

Miután az Atalanta 9 hiányzó fontos játékosával is kihúzta 0-0-al a Lazio elleni rangadót, csak az Inter-Venezia meccssen esett gól Olaszországban ma. A milánóiak akárcsak a kupában az Empolival szemben, most is hátrányban voltak, ám Nicolo Barella még a fordulás előtt kiegyenlített. A második játékrészben egy Federico Dimarco-lehetőséget leszámítva sokáig nem történt jelentős esemény, ám a 90. percben Edin Dzeko befejelte a címvédő győztes gólját. 

Lazio–Atalanta 0–0
Internazionale–Venezia 2–1
 (Barella 40., Dzeko 90. ill. Heny 19.)
Genoa–Udinese 0–0

Tabella:

1 Internazionale 22 16 5 1 53 17 +36 53
2 Milan 22 15 3 4 47 25 +22 48
3 Napoli 22 14 4 4 39 15 +24 46
4 Atalanta 22 12 7 3 44 26 +18 43
5 Juventus 22 12 5 5 34 21 +13 41
6 Lazio 23 10 6 7 46 39 +7 36
7 Fiorentina 21 11 2 8 40 29 +11 35
8 Roma 22 11 2 9 36 28 +8 35
9 Hellas Verona 23 9 6 8 43 38 +5 33
10 Torino 21 9 4 8 29 20 +9 31
11 Empoli 22 8 5 9 35 43 −8 29
12 Sassuolo 22 7 7 8 38 37 +1 28
13 Bologna 22 8 3 11 29 37 −8 27
14 Udinese 22 5 9 8 31 36 −5 24
15 Spezia 22 6 4 12 23 42 −19 22
16 Sampdoria 22 5 5 12 29 40 −11 20
17 Venezia 22 4 6 12 20 40 −20 18
18 Cagliari 22 3 7 12 21 43 −22 16
19 Genoa 23 1 10 12 20 45 −25 13
20 Salernitana 21 3 2 16 13 49 −36 10

A Salernitanatól 1 pont levonva

La Liga, 22. forduló

Az első félidő hajrájában a Celta Vigo 2-0-s előnyre tett szert a Sevillával szemben (Iago Aspas mellett Franco Cervi volt eredményes). Az andalúzok aztán a második játékrészben Papu Gomez és Oscar Torres révén egalizáltak, ám a győztes találatot nem tudták megszerezni. 

Ami nem sikerült a Sevillának, az egy maratoni meccsen összejött az Atlético Madridnak. A Valencia a 19 éves Yunus Musah és Hugo Duro révén 2-0-ra vezetett a Wanda Metropolitanoban, értékesítve az első félidő két érdemi lehetőségét. Fordulás után Matheus Cunha szépített, de mivel Luis Suarez előbb csak a kapufát találta el, majd Jaume Doménechet tette naggyá egy kihagyott lehetőséggel. A labda azonban kijött a kapusról, Angel Correa pedig a hálóba pofozta a játékszert. Ez a momentum a jelzett hétperces ráadás első minutájában jött el, és két perccel később már a címvédő vezetett, miután Cunha passzát Mario Hermoso váltotta gólra. A videózás, illetve Yannick Carrasco sérülése miatt végül 102 percet játszottak a csapatok, de az Atléticonál így legalább elmondhatják, hogy emlékezetes körülmények között győztek. 

Atlético Madrid–Valencia 3–2 (Cunha 64., Á. Correa 90., Hermoso 90+4., ill. Musah 25., Duro 44.)
Sevilla–Celta Vigo 2–2 (Papu Gómez 71., Ó. Torres 74., ill. Cervi 37., Aspas 40.)
Levante–Cádiz 0–2 (Negredo 34., Salvi 74.)
Villarreal–Mallorca 3–0 (Russo 12. – öngól, Trigueros 34., Parejo 87.)

Tabella:

1 Real Madrid 21 15 4 2 45 18 +27 49
2 Sevilla 22 13 7 2 34 16 +18 46
3 Real Betis 22 12 4 6 41 25 +16 40
4 Atlético Madrid 21 10 6 5 36 26 +10 36
5 Real Sociedad 20 9 6 5 22 21 +1 33
6 Villarreal 22 8 8 6 36 23 +13 32
7 Barcelona 20 8 8 4 31 23 +8 32
8 Rayo Vallecano 20 9 4 7 27 21 +6 31
9 Valencia 22 7 8 7 35 36 −1 29
10 Athletic Bilbao 21 6 10 5 20 17 +3 28
11 Celta Vigo 22 7 6 9 26 25 +1 27
12 Espanyol 22 7 6 9 26 30 −4 27
13 Osasuna 21 6 7 8 20 27 −7 25
14 Granada 21 5 9 7 26 31 −5 24
15 Elche 21 5 7 9 21 28 −7 22
16 Getafe 21 5 6 10 17 23 −6 21
17 Mallorca 21 4 8 9 17 33 −16 20
18 Cádiz 22 3 9 10 19 36 −17 18
19 Alavés 21 4 5 12 16 34 −18 17
20 Levante 21 1 8 12 21 43 −22 11

Ligue 1, 22. forduló

Feljött a második helyre a Marseille, miután 2-0-ra verte a Lenst. Az OM góljain Dimitri Payet és Cédric Bakambu osztoztak. 

Brest–Lille 2–0 (Djaló 3. – öngól, Mounie 90+4. – 11-esből)
Lens–Olympique Marseille 
0–2 (Payet 34. – 11-esből, Bakambu 77.)

Tabella:

1 Paris Saint-Germain 21 15 5 1 42 18 +24 50
2 Marseille 21 11 7 3 30 16 +14 40
3 Nice 21 12 4 5 34 18 +16 39
4 Strasbourg 21 10 5 6 41 25 +16 35
5 Rennes 21 10 4 7 40 19 +21 34
6 Monaco 21 9 6 6 33 23 +10 33
7 Lens 22 9 6 7 36 31 +5 33
8 Lille 22 8 8 6 30 30 0 32
9 Montpellier 21 9 4 8 34 28 +6 31
10 Lyon 21 8 8 5 29 27 +2 31
11 Nantes 21 8 5 8 26 25 +1 29
12 Brest 22 7 7 8 28 33 −5 28
13 Angers 20 6 8 6 26 27 −1 26
14 Reims 21 5 9 7 22 23 −1 24
15 Troyes 21 5 5 11 19 29 −10 20
16 Metz 21 4 7 10 24 41 −17 19
17 Clermont 21 4 6 11 20 38 −18 18
18 Lorient 21 3 8 10 16 34 −18 17
19 Bordeaux 21 3 8 10 30 50 −20 17
20 Saint-Étienne 21 2 6 13 18 43 −25 12

A Nicetől és a Lyontól 1-1 pont levonva

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60107/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,Serie A,Premier League,La Liga,Ligue 1

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: hajrágóllal nyerte az El Clasícót a Barcelona

2023.03.19. 23:55
Óriási lépést tett a bajnoki cím felé a listavezető FC Barcelona, mely vasárnap este a hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a második Real Madridot, s ezzel 12 pontra növelte …

Külföldi foci

Serie A: a Juventus nyerte Olaszország rangadóját

2023.03.19. 22:55
A Juventus idegenben 1-0-ra győzött az Internazionale otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnap esti csúcsmérkőzésén.

Külföldi foci

Premier League: nem hibázott az éllovas Arsenal

2023.03.19. 17:55
Az éllovas Arsenal 4-1-re nyert otthon a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Külföldi foci

Elhunyt Gianluca Vialli

2023.01.06. 11:10
Ötvennyolc éves korában elhunyt Gianluca Vialli, az olaszok legendás futballistája.

Külföldi foci

Katar 2022: Argentína 11-esekkel harmadszor a futballvilág trónján

2022.12.18. 19:30
Története során harmadszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Argentína azzal, hogy a katari torna vasárnapi fináléjában 2-2-es rendes játékidő és 3-3-as …

Külföldi foci

Katar 2022: Southgate marad angol szövetségi kapitány

2022.12.18. 12:45
Gareth Southgate marad a posztján, saját döntése értelmében a 2024-es Európa-bajnokságig tovább irányítja az angol labdarúgó-válogatottat.

Külföldi foci

Katar 2022: Dalic számára aranyéremmel ér fel a bronz

2022.12.17. 19:15
Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a katari labdarúgó-világbajnokságon szombaton szerzett bronzérmüket aranynak érzi.

Külföldi foci

Katar 2022: Horvátország a bronzérmes, Marokkó lemaradt a dobogóról

2022.12.17. 18:10
A horvát válogatott megszerezte a bronzérmet a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután a harmadik helyért lejátszott szombati helyosztón 2-1-re legyőzte …

Külföldi foci

Katar 2022: kiütéses sikerrel nyolc között Portugália

2022.12.06. 22:15
Utolsóként Portugália jutott a legjobb nyolc közé a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután kedden este kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott Svájc felett.

Külföldi foci

Katar 2022: Marokkó tizenegyesekkel kiejtette a spanyol csapatot

2022.12.06. 19:00
A marokkói válogatott története legnagyobb sikerét elérve a legjobb nyolc közé jutott a katari labdarúgó-világbajnokságon.