Vízilabda BL: az utolsó pillanatban aratott fontos győzelmet az OSC

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Egy, hét másodperccel a vége előtt szerzett góllal az OSC 12-11-re győzött Berlinben a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában és így nagy lépést tett a továbbjutás felé. 

Fotó: OSC/Madar Dávid archív

Mivel az előző körben a magyar bajnokság címvédője nem tudott kiállni a Spandauval szemben, így a németek 10-0-s megállapított eredménynek köszönhetően győztek. Ez a tény megnövelte a két csapat berlini mérkőzésének tétjét. A Spandau sokáig dominált, hiszen 5-3-ra, 8-5-re is vezetett. Az utolsó negyedben az eredményjelző 9-7-es, 10-8-as és 11-9-es állást is mutatott. 

Az újbudai gárdának mindenképpen győznie kellett a negyedik helyének megerősítéséhez és ehhez az első lépést Csacsovszky Erik gólja jelentette majd Salamon Ferenc egalizált. Egy kiállítás miatt a vendégek emberelőnybe kerültek a véghajrában és Burián Gergely hét másodperccel a meccs vége előtt bedobta a győztes találatot. 

 Mindhárom, a hajrában betaláló magyar játékos három gólig jutott, Manhercz Krisztián pedig duplázott. Az OSC így továbbra is tartja a továbbjutást érő negyedik helyét. 

Spandau 04 Berlin (német)-Genesys-OSC-Újbuda 11-12 (4-3, 1-2, 3-2, 3-5)
Gólszerzők: Kholod 3, Strelezku 2, Stamm 2, M. Cuk, Tkac, Dedovic, Pericas, ill. Salamon 3, Csacsovszky E. 3, Burián 3, Manhercz 2, Vigvári Vince

Az állás: 1. Recco 21 pont, 2. Marseille 21 pont, 3. Jug 15 pont, 4. OSC 13 pont, 5. Hannover 11 pont, 6. Spandau 7 pont, 7. Steaua 3 pont, 8. Zvezda 3 pont

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60132/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda,A-Híd OSC Újbuda,Vízilabda Bajnokok Ligája

További cikkek

Egyéni sportok

Vizes vb 2017: Water Lilly és Water Willy lesznek a vb kabalái

2016.11.28. 13:30
Water Lilly és Water Willy vízililiomok lesznek a 2017-es budapesti vizes világbajnokság kabalái; a vb-re december 1-jén indul meg a jegyértékesítés.

Csapatsportok

Hétvégi sportműsor - kosárlabda All Star-gála és sok minden más

2016.11.26. 10:00
Nem lesz hiány eseményből a hazai sportpályákon a hétvégén. Szegeden kézilabda BL, a Tüskecsarnokban kosárlabda All Star-gála, és lesz NB I-es és NB II-es foci …

Csapatsportok

Férfi vízilabda BL: a Dagály Uszodakomplexumban lesz a hatos döntő

2016.11.22. 19:35
A Dagály Uszodakomplexumban rendezik május végén a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjét.

Csapatsportok

Női vízilabda világliga: Bíró Attila kijelölte a franciák elleni keretét

2016.11.22. 18:30
Bíró Attila szövetségi kapitány kedden kijelölte az Európa-bajnok magyar női vízilabda-válogatott keretét az egy hét múlva sorra kerülő …

Csapatsportok

Női vízilabda Magyar Kupa: az UVSE megvédte címét

2016.11.20. 14:35
A bajnoki és kupacímvédő UVSE nyerte meg a női vízilabda Magyar Kupát, mivel vasárnap a dunaújvárosi döntőben legyőzte a BVSC-t.

Csapatsportok

Élő tévéközvetítések: kézilabda minden mennyiségben

2016.11.20. 07:30
A Telekom Veszprém a PSG látja vendégül, a Fradi lányai pedig az Asztrahanocska ellen játszanak idegenben. Futballban ma Milánóra érdemes figyelni.

Csapatsportok

Vízilabda: van pályázó a kapitányi posztra

2016.11.19. 13:35
Dabrowski Norbert a ZF-Eger vezetőedzője arról tájékoztatta Bárány Attila klubelnököt, hogy ő is szívesen pályázna.

Csapatsportok

Hétvégi sportműsor – kézilabda BL, vízilabda kupadöntő és még sok minden más

2016.11.19. 09:40
Sok minden lesz a hazai pályákon ezen a hétvégén is. A kézilabda BL-ben női és férfi csapataink is játszanak, de kupa-döntőt …

Magyar foci

Tévéműsor: a rangadók szombatja következik

2016.11.19. 07:40
Az a legkevesebb, hogy itthon Vasas–Ferencváros lesz, mert emellett még Dortmund–Bayern és Atlético–Realt is láthatunk.

Csapatsportok

Vízilabda: pályázatot írtak ki a férfi szövetségi kapitányi posztra

2016.11.17. 17:45
AZ MVLSZ csütörtöki elnökségi ülésén kiírták a pályázatot a Benedek Tibor távozásával megüresedő szövetségi kapitányi posztra.