Forma-1: fontos szabályváltozások, három sprintfutam lesz idén

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A  Nemzetközi Automobil-szövetség F1-es szakbizottsága döntést hozott a sprintfutamokról illetve a rövidített futamokon bevezetett új pontozási rendszerről.

Fotó: AFP

Az FIA döntésének értelmében idén is csak három helyszínen, Imolában, a Red Bull Ringen illetve Interlagosban rendeznek sprintkvalifikációt. Statisztikai szempontból lényeges, hogy hivatalosan az a pilóta számít majd a pole pozíciósnak, aki a sprintversenyt az élről kezdi, értelemszerűen a főfutam rajtsorrendjét a sprint határozza meg. Ennél lényegesebb változás, hogy amíg 2021-ben csak az első három helyezett kapott pontot a sprintben elért eredmény miatt, addig most az első nyolcat jutalmazzák pontokkal 8-7-6-5-4-3-2-1 elosztásban.

Korábban amikor félbeszakadt egy futam, ahol a mezőny nem teljesítette a táv 75 százalékát, akkor a verseznyzők felezett pontokat kaptak (a győztes 12,5-et, a tizedik 0,5-et a jelenlegi pontrendszerben), nem számított, hogy a futamot a 34. vagy a második körben intették le, mint például tavaly Belgiumban. Pontot ugyanúgy csak azokon a futamokon osztanak, amelyeken legalább két kört megtettek a pilóták, a két kör és 25 százalék közti futamokon 6-4-3-2-1 pontot lehet szerezni, 25 és 70 százalék közti futamtáv esetén az első kilenc 13-10-8-6-5-4-3-2-1 ponttal gazdagodik. Ha a futam távja meghaladta az 50 százalékot, de nem érte el a 70-et, akkor már az első 10-et jutalmazzák 19-14-12-9-8-6-5-4-3-2-1 arányban.

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60275/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Túraautó-vk: Michelisz egy-egy második és negyedik hellyel zárta az idényt

2022.11.27. 22:00
Az első futamon második, a második versenyen pedig negyedik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa …

Autó-motor

Forma-1: Hülkenberg szerint természetes, hogy cserélődnek a versenyzők

2022.11.21. 21:45
A Forma-1-ben teljesen természetes, ha a nem megfelelő teljesítményt nyújtó versenyzőt lecseréli egy csapat, legalábbis Nico Hülkenberg, a Mick …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: Max uralta a hétvégét, a versenyt és a szezont

2022.11.21. 11:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a szezont uraló Max Verstappent élteti a vasárnapi idényzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj másnapján, de megemlékezik a …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: a világbajnok Verstappen sikerével zárult az idény

2022.11.20. 15:50
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyert Austinban, világbajnok a Red Bull

2022.10.23. 23:05
A kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap Austinban, csapata pedig a sikerének is …

Autó-motor

Forma-1: elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull csapat tulajdonosa

2022.10.23. 09:05
Szombaton, életének 78. évében elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull és a Toro Rosso Forma-1-es csapat tulajdonosa.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyert Szuzukában és megvédte világbajnoki címét

2022.10.09. 10:45
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője megvédte Forma-1-es világbajnoki címét.

Autó-motor

Szingapúri Nagydíj: Pérez győzött, Verstappen csak hetedik

2022.10.02. 20:30
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.

Autó-motor

Forma-1: jövőre hat sprintversenyt rendeznek

2022.09.27. 17:25
Az eddigi három helyett jövőre hat sprintfutamot rendeznek a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban.

Autó-motor

Forma-1: Latifi az idény végén távozik a Williamstől

2022.09.23. 12:20
Nem hosszabbítják meg az idény végén lejáró szerződését Nicholas Latifinek, a Forma-1-es Williams istálló kanadai versenyzőjének, aki így távozik a csapattól.